Terményárak

A korábbinál jobb búzatermést várnak Oroszországban

Agrofórum Online

Chicagóban a búza kurzusa 0,3 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal lett drágább. A repce árjegyzése is enyhén 0,1 százalékkal emelkedett. Európában a kukorica ára és a malmi búza kurzusa csökkent a következő határidőre, de a takarmánybúza és a repce ára emelkedett.

Az egyre növekvő kínai kereslet miatt pénteken a több mint két éves csúcsról araszolt felfelé a szójabab ára. A kukoricapiacán is aggódtak a piacon a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt bekövetkezett amerikai növénykárok okán.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint a magán exportőrök 318 ezer ezer amerikai szójababot adtak el Kínának és 175 000 tonna szójalisztet a Fülöp-szigeteknek, mindezt a 2020/21-es gazdasági évben történő leszállítással.

Ez volt a második egymást követő nap, amikor az USDA arról számolt be, hogy Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre amerikai szállítmányokra szerződött.

Kína, amely az élelmezésbiztonsági kockázatait akarja csökkenteni, az utóbbi időben komoly vevője az amerikai kukoricának és sertéshúsnak.

„Ezek a vásárlások támogatják a globális árakat, legalábbis rövid távon” – mondta Phin Ziebell, a melbourne-i National Australia Bank agrárgazdasági elemzője.

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, a Sovecon tanácsadó cég adatai szerint 81,2 millióról 82,6 millió tonnára emelte a 2020-as búzatermésre vonatkozó előrejelzését.

A párizsi árutőzsdén vegyes kép alakult ki a repce és a takarmánybúza ára emelkedett, de a kukorica és a malmi búza értéke csökkent a következő határidőre. Szeptemberre a malmi búza 189,25 euróba került tonnánként, ami 50 eurócentes mínuszt jelentett. Meglehetősen szerény, 1175 üzletkötéses forgalom mellett alakult ki ez a kurzus. Decemberre 27 649 kontraktus jött létre, itt viszont emelkedett is az ár. A 25 eurócentes plusz 188,25 eurós tonnánkénti árat jelentett. A kukorica tonnánkénti kurzusa 166,5 eurón hagyta el a parkettet, ami 25 eurós lecsorgást jelentett. A takarmánybúza viszont drágult, igaz csak 25 eurócenttel tonnánként, ami 169,75 euró/tonnás jegyzésárhoz vezetett. A repce 384,5 euró/tonnás árszintje 50 eurócentes pluszt követően alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Jön az eső - bajban lesznek, akik aratnak

2018. június 26. 06:42

A hétvége hűvös, de a legtöbb helyen száraz időjárása után a hét közepén csak kis mértékben melegszik az idő, és egy mediterrán ciklon hatására szerdán sokfelé kell esőre, majd csütörtökön és pénteken az eső mellett záporokra, zivatarokra is számítani.

„Önellátóak vagyunk a vetőmag és a nemesítés tekintetében” - A KWS 20 éve veti a jövőt Magyarországon

2020. január 29. 16:42

Ha a magyar vetőmag-piacot összehasonlítjuk a régióssal, akkor azt látjuk, hogy a hazai termelők igényesek a genetikára, a csávázószerekre, és sokkal fejlettebb az agrotechnikájuk.

A repce karógyökereinek kifejlesztve - HORSCH Focus vetőgép a Vas megyei gazdaságban

2019. augusztus 14. 10:02

Költségtakarékos, precíz és a száraz időszakokban is megfelelő indulást biztosít a növényeknek. A HORSCH Focus gabonavető gép egy menetben juttatja ki a műtrágyát és a vetőmagot a repce vetésekor.

Gépészet Képgaléria Videó

Rajzanak az amerikai kukoricabogár imágók

2020. július 8. 12:17

Az amerikai kukoricabogár imágók egyre nagyobb tömegben rajzanak elő, de még lárvák is találhatók a kukorica gyökerein.