Terményárak

A közel-keleti kockázatokat árazzák a befektetők

Agrofórum Online

A kukorica ára enyhén csökkent, ám a búza és a szójabab drágult a chicagói árutőzsdén.

A szójabab ára 0,34 százalékkal emelkedett és tonnánkénti 348 dolláros szinten is kis mértékben meghaladta. A piacok leginkább az Irán és az Egyesült Államok közötti konfliktus tartja lázban, ami az agrártermékek piacán is határozottan jelentkezik.

A piaci feszültség kis mértékben enyhült az iráni rakétatámadások után azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, Washington kész a tárgyalásokra. Az elnök szerint Teheránnak nemcsak az atomprogramjával, hanem a terrorizmus támogatásával is fel kell hagynia. Mint fogalmazott: Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége vezetője megsemmisítésével „erős üzenetet” küldött a többi lehetséges terroristának. Trump egyúttal újabb szankciókat helyezett kilátásba Irán ellen.

Emellett egyre többet találgatnak azzal kapcsolatban, hogy a brazil szójabab kivitelének mekkora részét érintheti a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi egyezmény első szakaszának aláírása, amely jövő héten lesz.

Az agrárpiaci befektetőket emellett leginkább az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) hét végére várható kereslet-kínálati adatival kapcsolatos találgatások tartották lázban. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a kukoricatermési adatok felülvizsgálatáról is találgatnak a piacon.

„A legtöbb esetben bizonytalanság figyelhető meg ezekben a számokban, hiszen nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok azokról a területekről, ahol nem takarították be a kukoricát. Ilyen például Észak-Dakota, ahol az időjárási problémák miatt sok kukoricaföldön ott maradt a termés” – mondta Karl Setzer, az AgriVisor árupiaci elemzője a Thomson Reuters hírügynökségnek.

A kukorica ára 0,1 százalékkal csökkent, a búzáé viszont 0,5 százalékkal emelkedett.

A búzapiacon egy újabb egyiptomi beszerzési tender eredményére vártak. Annyi már kiderült, hogy amerikai ajánlatot nem fogadtak el Kairóban és az árak is emelkedhettek az egy hónappal ezelőtti aukcióhoz képest.

A repce kurzusa 0,2 százalékkal emelkedett, a zab árjegyzése viszont 2 százalékkal lőtt ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Vegyes hangulatúak voltak az agrárpiacok az elmúlt héten

2020. július 27. 08:03

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára az elmúlt öt napban 0,5 százalékkal, azaz 1 euróval a 187,75 euró/tonnás szintig drágult.

A szójabab kurzusa kezdett magára találni múlt héten

2020. február 17. 17:02

A párizsi gabonatőzsdén az elmúlt öt napban a malmi búza ára 0,3 százalékkal, azaz 50 eurócenttel 194,25 euróra csökkent.

Őszi vetésnél fokozottan figyeljünk a talajlakó kártevőkre!

2018. augusztus 19. 11:17

A konkrét, táblaszinten történő kártevő és betegség fellépésének és terjedésének a megfigyelése a földhasználó vagy pedig a vele szerződésben álló növényorvos feladata.

A nagy mínuszok hete az agrártermékek piacán

2020. március 16. 14:38

A piacokat a koronavírussal kapcsolatos múlt heti hírek küldték padlóra.