Terményárak

A kukorica drágulása kivételnek számított

Agrofórum Online

Az Egyesült Államokban 0,6 százalékkal csökkent a búza és 0,2 százalékkal a szójabab ára. A kukorica a maga 1,7 százalékos drágulásával kivételt jelentett.

A búza kurzusa a 0,6 százalékos lejtőt követően a tonnánkénti 188,9 dolláros szintre került. A szójabab ára 313,24 dollár/tonnán alakult, ami minimális, 0,2 százalékos csökkenést jelent. A kukorica piacán viszont a vevők kerültek többségbe, 1,7 százalékkal lőtt ki az árjegyzés. Ezt követően 126,91 dollárt adtak egy tonnányi kukoricáért. Korábban még a 127,5 dollár/tonnás szinten is kötöttek üzletet a parketten. Kanadában a repce ára kis mértékben, 0,2 százalékkal emelkedett és 472,1 kanadai dollárba került egy tonna termék.

A kukorica piacán az határozta meg a hangulatot, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) becslései szerint idén 33 évet követően a legmagasabb szinten alakulhatnak a készletek az országban. Ez a csökkenő etanol és takarmányigény miatt alakulhat ki, ugyanis ezeknek fontos alapanyaga a kukorica. Ez alapján a kukoricaellátás 2020/2021-ben olyan magas lehet, mint utoljára 1987/1988-ban volt. Hatalmas az idei ültetési előrejelzés, miközben a koronavírus terjedés emiatt csökkenő kereslet várható.

„Mindezek alapján nem várható bikapiac, azaz hosszú távon emelkedő árak a kukorica kereskedésében. Nem néznek ki túl jól a számok” – fűzte hozá Joe Vaclavik, a Standard Grain elnöke.

A kukorica ára mindezek ellenére azért emelkedhetett, mert az elemzők még nagyobb várható készletadatokra számítottak.

Európában az eladók uralták a gabonapiacokat. A malmi búza tonnánkénti ára 1,5 euróval a 186,5 eurós szintre csökkent, ez az érték 1 euróval maradt el a napon belüli legmagasabb szintű üzletkötés értékétől. A forgalom átlag alatti volt, 12 471 üzletet kötöttek. A takarmánybúza a 154,15 eurós/tonnás szinten stagnált. A repce befektetői sem örülhettek, a 0,5 eurós mínuszt követően 370 eurón alakult egy tonna ebből az agrártermékből. A kukorica piaca is pirosban zárt, azaz csökkent az ár, méghozzá 50 eurócenttel. Egy tonna kukoricáért 164,5 eurót adtak a parkett zárásakor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Bayer Farm: növényvédelmi technológiákkal ismerkedtek az egyetemi hallgatók

2019. június 19. 09:41

A szihalmi Goldfarm Kft. telephelyén látta vendégül a legújabb növényvédelmi technológiák és fajták iránt érdeklődőket a Bayer Hungária Kft. Crop Science üzletága.

Pünkösd hava

2018. május 9. 13:58

Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?

Megkezdődött az aratás

2020. július 4. 15:03

Az őszi árpa betakarítása jelenleg 30 százalékon áll, emellett megkezdődött az őszi búza betakarítása, a repcéé pedig a hétvégén indul.