Terményárak

Eladói fölény az agrárpiacokon

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 1,4 százalékkal, a kukorica kurzusa 1,7 százalékkal, míg a szójabab ára 0,1 százalékkal csökkent. Párizsban is inkább az eladók kerültek fölénybe, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent. A repce piacán stagnált a kurzus.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) jobb termésre számít a legtöbb agrárterméknél, mint amire korábban számítottak az elemzők. Ez a korábban jósoltnál nagyobb termékkínálatot jelenthet, ami az árak csökkenését okozta az agrártőzsdéken.

Az USDA heti terményhelyzetről szóló jelentését hétfőn az amerikai piac zárása után adták ki. Eszerint az amerikai kukoricatermelés 75 százalékát jónak vagy kiválónak értékelték, a múlt heti 74 százalékkal szemben. Ez összhangban áll a Thomson Reuters átlagos elemzői becslésével. A szójabab esetében az USDA a termés 72 százalékát jónak vagy kiválónak értékelte, a múlt héten 70 százalék után. A tavaszi búza 82 százalékát jónak vagy kiválónak értékelték, meghaladva az elemzők várakozásait, amely 80 százalékon állt. Az őszi búza 7 százalékát már betakarították, egy hete ez az adat 3 százalék volt. A termés 51 százaléka jó vagy kiváló minőségű, ez 1 százalékpontos heti emelkedés.

„Az USDA jelentése nem tartalmazott megdöbbentő meglepetéseket, így az első korrekciókat követően az ilyenkor szokásosnál magasabb árak kialakulás valószínű az árupiacokon” – nyilatkozta Ted Seifried, a The Zaner Ag Hedge Group agrárpiaci elemzőcég stratégiája.

A középnyugati termőterületekre heves esőzéseket jósolnak, ami javíthatja a talajviszonyokat.

Nem volt jó kereskedési nap a párizsi árutőzsdén sem. A malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent a következő határidőre, miközben a repce ára nem változott. A malmi búza árjegyzése 1,5 euróval a 184,5 euró/tonnás értékre húzódott vissza, ez az érték csak 25 eurócenttel marad el a napi minimum értéktől. Az átlagosnál enyhén élénkebb forgalmat tapasztalhattak a parketten, összesen 15 083 kontraktus jött létre. A takarmánybúza ára 50 eurócenttel a 162 eurós értékre csökkent. A kukorica 169,25 euró/tonnás ára 50 eurócentes csökkenés után alakult ki. A repce ára maradt a 378,75 euró/tonnás értéken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Vegyesen alakultak a múlt heti agrártermék-árak

2020. július 20. 08:03

Nagy zuhanáson van túl a zab és a rizs ára, előbbi 18,3, utóbbi 26,9 százalékkal csökkent az Investing adatai szerint.

Kétéves csúcson a szójabab jegyzésára

2020. szeptember 12. 16:12

Európában kiegyenlített küzdelmet folytattak a vevők és az eladók. A malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, de a kukorica és a repce ára emelkedett a parketten.

Enyhülnek Oroszország GMO szójabab behozatali korlátozásai

2020. június 7. 16:03

A szójabab-termékek globális piacokon kialakult túlkínálata következtében az amerikai társaságok oroszországi dömpingbe kezdhetnek.

Az egyiptomi gigabeszerzés miatt esett a búza ára

2020. április 17. 08:02

Egy tonna búzáért 194,14 dollárt adtak, ami 2,2 százalékos zuhanásnak felel meg, ennél valamivel alacsonyabban is járt a kurzus.