Terményárak

Emelkedett a búza és a kukorica ára is – Gabonapiaci jelentés

Agrofórum Online

A kukorica fronthavi jegyzése október második felében hullámzott a chicagói árutőzsdén, míg a párizsi árutőzsdén és a BÉT-en erősödést lehetett megfigyelni.

Az egy évvel korábbinál kisebb búzaterületre számítanak az Egyesült Államokban, míg Oroszországban, Kazahsztánban és az észak-afrikai régióban valamelyest nőhet a termőterület. A kukorica fronthavi jegyzése október második felében hullámzott a chicagói árutőzsdén, míg a párizsi árutőzsdén és a BÉT-en erősödést lehetett megfigyelni – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb gabonapiaci jelentésében.

Összefoglaló

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) az egy évvel korábbinál kisebb búzaterületre számít az Egyesült Államokban, ugyanakkor Oroszországban, Kazahsztánban és az észak-afrikai régióban valamelyest nőhet a növény termőterülete a 2017/2018. évi szezonban. Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2016. október 24-i tájékoztatása szerint a 993 ezer hektárra előirányzott terület (+5 százalék a betakarítotthoz képest) 54 százalékán végeztek az őszi búza vetésével a gazdák. Nőtt a búza ára az európai fizikai piacon 2016. szeptember 9. és október 14. között, aminek fő hajtóereje az euró USA-dollárral szembeni gyengülése, valamint a termény emelkedő világpiaci ára volt.

Az Európai Unióban a Tallage elemzői 8,78 millió hektárról (–6 százalék) 6,81 tonna/hektár hozam mellett (+11 százalék) 59,8 millió tonna (+5 százalék) kukoricatermést valószínűsítenek 2016-ban. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 140 dollár/tonna környékén hullámzott a kukorica fronthavi jegyzése október második felében. Ezzel szemben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 165-170 euró/tonna közé emelkedett a termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. A BÉT-en szintén erősödött a termény tőzsdei elszámolóára, október végén 39 ezer forint/tonna körül alakult.

Gabonapiaci jelentés

Búza

A végéhez közeledik a következő évi termést adó őszibúza-állomány vetése az északi féltekén. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) az egy évvel korábbinál kisebb búzaterületre számít az Egyesült Államokban, ugyanakkor Oroszországban, Kazahsztánban és az észak-afrikai régióban valamelyest nőhet a növény termőterülete a 2017/2018. évi szezonban. Az USA-ban az agrárminisztérium (USDA) tájékoztatása szerint az előirányzott terület 86 százalékán került a földbe a vetőmag 2016. október 30-ig. Ukrajnában az őszi búzát és a tritikálét összesen 5,7 millió hektáron, a tervezett terület 91 százalékán vetették el a gazdák november elejéig (APK-Inform). Eközben Oroszországban közel 17 millió hektáron (97 százalék) végeztek a termelők az őszi növények vetésével. A franciaországi Tallage piacelemző vállalat szakértői szerint az Európai Unióban nem változik számottevően az őszi búza termőterülete, vagyis 24,3 millió hektár lehet ebben a szezonban is. Az unió meghatározó termelőjénél, Franciaországban az agrártárca (FranceAgriMer) arról számolt be korábban, hogy a tavalyinál lassabban halad a munka: a termelők a tervezett terület 60 százalékán fejezték be a vetést október végéig, szemben a 2015. évi 72 százalékos aránynyal.

Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium (FM) október 24-i tájékoztatása szerint a 993 ezer hektárra előirányzott terület (+5 százalék a betakarítotthoz képest) 54 százalékán végeztek az őszi búza vetés- ével a gazdák.

Jelentősen nőtt a búza ára az európai fizikai piacon 2016. szeptember 9. és október 14. között, aminek fő hajtóereje az euró USA-dollárral szembeni gyengülése, valamint a termény emelkedő világpiaci ára volt. A malmi búza exportára Hamburgban 164-186 euró/tonnára (FOB) (+4 euró), a balti kikötőkben 166 euró/tonnára (+6 euró) emelkedett. A Rouen-ba szállított árut 165 euró/tonnáért (+8 euró), a délkelet-európai (Románia/Bulgária) terményt 159 euró/tonnáért (+8 euró) kínálták (Tallage). Tonnánként 4 euróval 156 euró/tonnáig erősödött a takarmánybúza németországi exportára. A termény fekete-tengeri kikötői ára (FOB) 3 euróval 148 euró/tonnára emelkedett ezalatt. A franciaországi Creil-ben az egy hónappal korábbinál 6 euróval drágábban, 149 euró/tonnáért adták fel a terményt október közepén. Magyarországon átlagosan 40 ezer forint/tonna körüli áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési, 37 ezer forint/tonna áron a takarmánybúzával október harmadik hetében az AKI PÁIR adatai szerint. Előbbi 14 százalékkal, utóbbi 12 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakának árát.

A búza fronthavi jegyzése 150-155 dollár (USD)/tonna tartományban hullámzott a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) október második felében. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) ezzel párhuzamosan 160-165 euró/tonna között jegyezték a terményt a legközelebbi lejáratra vonatkozóan. Magyarországon, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában továbbra sem változott a malmi és a takarmánybúza jegyzése: előbbié 41 ezer forint/tonna, utóbbié 39,5 ezer forint/tonna volt a legközelebbi lejáratra vonatkozóan október végén.

Kukorica

Az IGC 1 035 millió tonna kukorica (+7 százalék az előző gazdasági évihez képest) betakarítására számít világszinten a 2016/2017. gazdasági évben, ami mindenkori rekord lenne. A kereslet várhatóan a közel 6 százalékos növekedés (1 023 millió tonnára) ellenére sem éri el ezt a szintet, így a globális zárókészlet rekord nagyságúra, 221 millió tonnára duzzadhat a szezon végére.

Az USA-ban az előirányzott terület 75 százalékán takarították be a kukoricát az USDA 2016. október 30-i jelentése szerint, és 382-383 millió tonna (rekord!) termés várható. Oroszországban 1,7 millió hektárról (a termőterület 60 százaléka) 5,6 tonna/hektár hozam mellett 9,7 millió tonna kukorica került a tárolókba november elejéig (APK-Inform). Az európai régió meghatározó kukoricaexportőreként számon tartott Ukrajnában 2,7 millió hektárról (63 százalék) 5,9 tonna/hektár hozam mellett 15,8 millió tonna kukoricát takarítottak be ezalatt. Az USDA az előbbinél összesen 14 millió tonna, utóbbinál 26 millió tonna kibocsátásra számít az idén.

Az Európai Unióban a Tallage elemzői 8,78 millió hektárról (–6 százalék) 6,81 tonna/hektár hozam mellett (+11 százalék) 59,8 millió tonna (+5 százalék) kukoricatermést valószínűsítenek 2016-ban. Franciaországban az 1,5 millió hektár termőterület 60 százalékán végeztek a termelők a betakarítással október végéig (FranceAgriMer).

Itt a nyári aszály okozott komoly kárt a növényállományban, így a 2015. évinél 10 százalékkal kevesebb, 12,4 millió tonna lehet a termés, 8,2 tonna/hektár hozammal. Romániában az uniós átlagtól jócskán elmaradó, 3,5 tonna/hektár (+9 százalék) átlagterméssel 9 millió tonna (+3 százalék) kukoricát takaríthatnak be a gazdák ősszel (Tallage). Olaszországban a termőterület 7 százalékos zsugorodását (700 ezer hektárra) az átlagtermés 10 százalékos javulása (9,85 tonna/hektárra) ellensúlyozza, így a 2015. évinél 2 százalékkal több, 6,9 millió tonna kukoricatermésre van kilátás. Magyarországon az FM tájékoztatása szerint az 1 millió hektár körüli terület 46 százalékáról 8,3 tonna/hektár hozam mellett takarították be a termést 2016. október 24-ig. A francia szakértők a 8,8 millió tonna kibocsátást sem tartják elképzelhetetlennek hazánkban, ami 33 százalékkal haladná meg a 2015. évi termést. Az uniós igény biztosítása érdekében a Tallage a belpiaci termés mellé 10,8 millió tonna (–3,1 millió tonna) kukorica behozatalát jelzi a 2016/2017. évi szezonban.

Az október–decemberi kukoricaszállítmányok franciaországi kikötői ára (FOB) 8 dollárral 176 dollár/tonnára esett 2016. szeptember 9. és október 14. között, jórészt az euró USA-dollárral szembeni gyengülésének eredményeként. A termény brazíliai exportára 5 dollárral 189 dollár/tonnára csökkent ezalatt. Ezzel szemben Argentínában és az USA-ban az egy hónappal korábbinál 2 dollárral drágábban, 177 dollár/tonnáért (FOB), illetve 166 dollár/tonnáért (FOB) adták fel a szállítmányokat. A fekete-tengeri kikötőkben 5 dollárral 171-174 dollár/tonnára (FOB) nőtt a kukorica ára. Ázsiában – a szállítási költséget is figyelembe véve – az USA-ból és az Ukrajnából származó takarmánykukorica a legversenyképesebb az október–decemberi szállítmányok tekintetében (195 dollár/tonna C&F), amit az argentínai, romániai/bulgáriai és franciaországi termés követ (200 dollár/tonna C&F). A mediterrán térségben a fekete-tengeri termény volt a legolcsóbb a megfigyelt időszakban. Ennél drágábban érkezett a franciaországi és az argentínai kukorica a régióba, ugyanakkor az USA-ból indított szállítmányok itt nem voltak versenyképesek október közepén. Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 39 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a termény október harmadik hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 10 százalékkal múlta alul.

A chicagói árutőzsdén 140 dollár/tonna környékén hullámzott a kukorica fronthavi jegyzése október második felében, ezzel szemben a párizsi árutőzsdén 165-170 euró/tonna közé emelkedett a termény legközelebbi lejáratra szóló jegyzése. A BÉT-en szintén erősödött a termény tőzsdei elszámolóára, október végén 39 ezer forint/tonna körül alakult.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet teljes gabonapiaci jelentése >>>

(Agrárgazdasági Kutató Intézet)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Kiújultak a kereskedelmi feszültségek

2020. május 2. 15:17

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nehéz lesz visszaállítani a húsfeldolgozás szintén a korábban megszokott szintre.

Agrometeorológia: országos áztató eső nem valószínű – terméskiesés lehet a következmény

2018. május 22. 14:00

Péntekig meleg, záporos, zivataros időre számíthatunk, ugyanis délies áramlással viszonylag nedves, labilis rétegződésű léghullámok érkeznek fölénk, de országos áztató eső nem valószínű.

Országszerte erős az aranka fertőzés

2019. június 12. 08:07

A meleg idő előcsalogatta a gabonaszipolyokat. Jelenlétük idáig nem volt feltűnő, de a kifejlődött kalászokon már jól megfigyelhetők.

Gabonaárak: aláírás előtt a helyzet változatlan

2020. január 15. 06:36

A chicagói árutőzsdén a szójabab és a kukorica árjegyzése alig változott, a szójabab tonnája 346 dolláros szinten, míg a kukoricáé a tonnánkénti 153 dollárnak megfelelő kurzuson stabilizálódott.