Terményárak

Folytatódott a kukorica lejtmenete

Agrofórum Online

A kukorica kurzusa 3,4 százalékkal csökkent, miközben a búza és a szójabab is erőre kapott, és 0,4-0,4 százalékkal drágult Chicagóban. Európában mind a négy fő agrártermék drágult.

A kukorica ára az elmúlt napokat követően tovább csökkent a chicagói árutőzsdén, egy tonna 134,98 dollárnyira csökkent, ami 3,4 százalékos zuhanásnak felel meg. Ez 18 hónapos mélypontot jelent, a kereskedők úgy vélik, hogy a jelenlegi árak túlságosan magasak voltak, mert Brazíliában és Argentínában a folyamatban lévő betakarítások olcsó kínálatot teremtenek majd a világpiacon.

Mindehhez társul a kőolaj árának drámai csökkenés is. Hiszen az visszaeső üzemanyagkereslet miatt a kukoricából előállított etanolra is jóval alacsonyabb lesz az igény. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a járművekhez jelentős mennyiségben etanol-üzemanyagot használó dél-amerikai országokban most kezd megjelenni a koronavírus.

A búza és a szójabab kurzus kis mértékben magára talált, de a globális lassulástól való félelem itt is erősen keretek között tartotta az emelkedést.

„A szójabab piacán nem kizárt, hogy fordulóponthoz érkeztünk” – vélekedett a Thomson Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Charlie Sernatinger, az ED&F Man Capital gabonapiaci részlegének globális vezetője. Közben aggodalmat okozott az is, hogy a dollár erősödése miatt a globális piac többi szereplője számára még drágábbá váltak az Egyesült Államokban előállított agrárpiaci termékek.

„Egyre jobban kell igazodnunk a dél-amerikai piaci árakhoz. A kukorica kurzusa még tovább csökkenhet, a szójabab talán mér elérte a mélypontot” – tette hozzá Greg Grow, az Archer Financial Services agrárgazdasági igazgatója.

Európában, a párizsi árutőzsdén szinte mindegyik főbb agrárpiaci termék ára növekedett az elmúlt napok zuhanásai után. A malmi búza kurzusa 4 euróval a tonnánkénti 179,25 eurós értékre ment fel. A takarmánybúza ára 2,4 euróval emelkedett és 153 euró/tonnára ment le az árjegyzés. A repce befektetői is örülhettek, hiszen látványosan 8,75 euróval 344,25 euró/tonnára menetelt az árjegyzés. A kukorica kereskedése is pluszt hozott, 164 euró/tonnára emelkedett az ár, ami 3 eurós értéknövekedésnek felel meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Romlanak a búza keresleti kilátásai

2020. június 17. 04:38

A párizsi árutőzsdén kicsit javult a hangulat az előző naphoz képest. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa tovább csökkent.

A koronavírus terjedése padlóra küldheti a gabonapiacokat

2020. február 25. 08:03

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára 2,75 euróval, a takarmánybúzáé pedig 1,85 euróval csökkent. Előbbi ára 192,25, utóbbié 148,25 euróra csökkent le tonnánként.

Öt százalékkal drágult a búza egy hét alatt

2020. augusztus 24. 09:17

Európában a vevők uralták a piacot az elmúlt öt napban. A malmi búza 3 százalékkal, azaz 5,5 euróval a 186,25 eurós tonnánkénti árszintig emelkedett.

Magukra találtak a gabonapiacok

2020. március 3. 08:47

A szakértők szerint most korrigált kicsit a piac a múlt heti nagy csökkenéseket követően. A lejtmenetet a koronavírus terjedése miatti aggodalmak váltották ki.