Terményárak

Három hetes csúcson a szójabab ára

Agrofórum Online

Az Egyesült Államokban a szójabab ára 1,4, a kukorica kurzusa pedig 0,4 százalékkal emelkedett, miközben a búza 1,1 százalékkal ért kevesebbet. A repce ára is csökkent, 0,9 százalékos mínuszt mutattak a számok Chicagóban. Párizsban a pluszok domináltak, egyedül a malmi búza ára csökkent nap végére.

Az újabb kínai üzletkötésekben reménykedve a kereskedők egyre többet adtak a szójababért a tengerentúlon. A Hongkong körüli diplomáciai csatározások ellenére vásárolnak szóját a kínaiak az Egyesült Államoktól. Az optimista piaci hangulat három hetes csúcsra röpítette a kurzust, ami azt jelentette, hogy 314,48 dollárnyit adtak egy tonna termékért.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette, hogy 132 ezer tonna amerikai szójababot értékesítettek kínai vevők számára. Peking azt közölte pedig korábban, hogy az állami tulajdonú cégek leállítják amerikai szójabab-vásárlásait, mivel az Egyesült Államok vitát folytat az ázsiai országgal a Hongkong kapcsán kialakult nemzetközi helyzetben.

„Megkaptuk a szójabab-export legfrissebb adatait, amelyek megerősítették az optimista forgatókönyvet, és vannak arra utaló jelek, hogy egyre nagyobb lehet a kereslet a jövőben. Fontos, hogy az amerikai szójabab olcsóbb, mint a brazil. Ezt a versenyképességi tényezőt a kínai vevők sem hagyhatják figyelmen kívül” – mondta Terry Linn, a chicagói Linn & Associates elemzője.

A búza árát a kedvező időjárási körülmények enyhítették a szakértők szerint.

Párizsban a négy fontos agrártermék közül háromnak is emelkedett az ára, az egyetlen kivételt a malmi búza jelentette. A takarmánybúza, a repce és a kukorica kurzusa is felfelé ment a keddi kereskedésben. Egy tonna malmi búzáért 184,25 eurót adtak, ami 2,25 eurós tonnánkénti csökkenést jelentett közepes forgalom mellett. Kedden 16 906 üzletet kötöttek Párizsban. A takarmánybúza kurzusa 1,05 euróval a 161,85 euró/tonnás értékig ment fel. Örülhettek a repce piacán is, 2 eurós drágulást könyvelhettek el a piacon, ami 373 euró/tonnás árjegyzést eredményezett. A kukorica ára tonnánként 2,5 euróval ment feljebb, így egy tonna kukoricáért 171 eurót adtak a francia fővárosban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Tetemes a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke kártétele

2019. szeptember 24. 09:03

A tartós szárazság felgyorsította a kukorica érési folyamatait, így a korai érésű hibridek aratása is megkezdődhet.

A repce őszi fejlődésének veszélyei

2019. október 27. 06:36

A repce korai vetése esetén a gazdálkodók mesterségesen megnyújtják a repce vegetációs időszakának őszi szakaszát. Ennek eredményeként hatalmas, akár 13-17 levéllel rendelkező repcenövények állománya alakulhat ki.

Pünkösd hava

2018. május 9. 13:58

Éppen tizenkét éve, hogy Pünkösd haváról írtam. Így utólag átolvasva, mintha mit sem változott volna a világ, pedig mennyit fejlődtünk. Az értékrendünk is?

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.