Terményárak

Hat százalék feletti heti plusz a kukorica piacán

Agrofórum Online

A búza ára 1,6 százalékkal csökkent az elmúlt héten Chicagóban. Ugyanakkor a kukorica kurzusa látványosan 6,4 százalékkal lőtt ki és a szójabab is 2,9 százalékkal drágult. A repce piacán is pluszt mutattak a számok, 2,7 százalékkal került feljebb a kurzus. Európában a malmi búza 0,1 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 4,3 százalékkal drágult. Párizsban csak a repce lógott ki a sorból az elmúlt öt nap kereskedésében, ennek az agrárterméknek az árjegyzése 0,6 százalékkal csökkent.

A kukorica kiemelkedő 6,4 százalékos ugrassál egészen a 145,41 dollár/tonnás szintig drágult az elmúlt héten az Egyesült Államokban. A csütörtöki 4,4 százalékos egy nap alatti ugrást alapozta meg ezt a jó teljesítményt. A németországi sertéspestisről szóló hírek miatt az amerikai sertéshús és takarmányárak iránti kereslet várhatóan emelkedni fog a kereskedők szerint. Arra számítanak sokan, hogy a vevők egy része az Egyesült Államoktól akar majd sertéshúst vásárolni és ezeket az állatokat amerikai kukoricával látják majd el, így nő a kereslet a kukorica iránt is.

A búza az 1,6 százalékos mínusz után 199,42 dollárba került tonnánként. A szójabab 366,42 dollár/tonnás árjegyzése 2,9 százalékos drágulást jelentett, A repce piacán mért 2,7 százalékos heti plusz pedig a tonnánkénti 228,13 dollár/tonnás árszinthez vezetett.

A többi fontosabb agrártermék közül a zab 0,5 százalékkal, a szójaolaj pedig 2,1 százalékkal drágult múlt héten. A cukor ára stagnált. Csökkent viszont a rizs, a kakaó, a kávé és a narancslé ára. A rizs 2,7 százalékkal, a kakaó 3,9 százalékkal, a kávé 2,5 százalékkal, a narancslé pedig 4,5 százalékkal került kevesebbe péntek este, mint egy héttel korábban.

A párizsi árutőzsdén a vevők voltak többségben az elmúlt öt kereskedési napon. A malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is emelkedett, csak a repce jelentett kivételt nem túl nagy csökkenésével. Egy tonna malmi búzáért a pénteki záráskor 188,5 eurót adtak, ami enyhe 0,1 százalékos, azaz 25 eurócentes plusznak felelt meg. A kukorica ennél jobban 1,1 százalékkal, azaz 1,75 euróval drágult az elmúlt öt kereskedési napon és 168,25 euró/tonnáig emelkedett a kurzus. Ennél is jobban, 4,3 százalékkal, azaz 7,25 euróval lőtt ki egy hét alatt a takarmánybúza árjegyzése, amely ezek után tonnánként 177 euróba került.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Jó kétéves csúcson a szójabab árjegyzése

2020. szeptember 4. 05:58

Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre az élelmezésbiztonság növelése miatt vásárol jelentős mennyiségben szójababot.

Kedvezőbb időjárás várható, csökkentek az árak

2020. július 15. 05:38

Párizsban nem volt jó napjuk a befektetőknek, a kukorica kivételével mindegyik fontosabb agártermék kurzusa csökkent.

Fiatal repcetermesztők az ország különböző részeiről

2018. május 8. 10:18

Ezúttal nem saját tapasztalataimat osztom meg az olvasóval, hanem három rátermett magyar fiatal gazdát faggatok a repce termesztéséről, saját tapasztalataikról.

Napokon belül megjelenhetnek a vetésfehérítő bogarak

2020. március 4. 08:35

Az idei esztendő első két hónapjának időjárása csapadék szempontjából kísértetiesen hasonlít 2019-es év januárjára és februárjára. Akkor és most is csapadékban szegényesen telt el az első két hónap, így most az eddig lehullott eső (mert hó nemigen fordult elő), eső miatt már-már szárazság körvonalazódott ki. Március első napjai csapadékkal indultak, így elhárult a közvetlen veszély és reméljük a csapadékban gazdag folytatást.