Terményárak

Két hónapos mélyponton a szójabab ára

Agrofórum Online

Kína Dél-Amerikából vásárolt szójababot, stagnált a kurzus a lejtmenet után. A kukorica és a búza ára csökkent, több államban is gondok vannak a kukorica betakarításával az Egyesült Államokban.

Bár a szójabab ára nem változott érdemben, de nap közben a tonnánkénti 324,4 dolláros szinten is kötöttek üzletet, ami két hónapos mélypontnak számít. A piacon megjelenő dél-amerikai szója nyomta le ennyire az árakat a szakértők álláspontja szerint. Nem fest jól a szójabab árjegyzésének grafikonja, hiszen hat egymás utáni kereskedési napon is mínuszban zárt a termék. November 19-én még 334,7 dollárnyi pénzt adtak a tengerentúlon egy tonnányi szójababért.

„Kína a múlt héten 40 rakomány szójababot vásárolt Dél-Amerikában, miközben az Egyesült Államokból egy hajó sem indult el szójával megrakva az ázsiai ország irányába” – nyilatkozta a Thomson Reuters hírügynökségnek Terry Reilly, a chicagói Futures International szenior elemzője. A dél-amerikai üzletet támogatta, hogy Brazília és Argentína szójatermelési kilátásai kedvezőek. Hatással voltak a szója piacára a malajziai pálmaolaj határidős kontraktusai is, a legfontosabb indiai vevő a vártnál kevesebbet vásárolt. A kereskedők egyébként továbbra is a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalásokat figyelik. A két ország vezető telefonon egyeztettek és a hírek szerint abban állapodtak meg, hogy a fennmaradó kérdésekkel kapcsolatban folytatják a megkezdett munkát. Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon közel vannak az egyezséghez, de közben a hongkongi tüntetésekkel kapcsolatos híreket is figyelik.

A kukorica ára 1,5, a búzáé minimális 0,01 százalékkal csökkent. A kukorica piacán a betakarításokkal kapcsolatos nehézségek megakadályozták, hogy jobban csökkenjen az ár. Nebraska, Iowa és Minnesota államokban téli viharok miatt nem tudták a tervezett ütemben folytatni a betakarításokat. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint a termelők a földek a 84 százalékán végeztek a munkálatokkal, de 16 százalék még hátra van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Magyar pék süti a legjobb brit kenyeret!

2018. október 21. 02:37

Az Egyesült Királyságban 2013 óta osztják ki az ország legjobb pékjei előtt tisztelgő Világkenyér Díjakat (World Bread Awards). A kenyércipó kategóriát és az egész versenyt a magyar Nádházi István nyerte.

Rekord búzatermés a Brexit árnyékában

2019. október 20. 06:47

Becslések szerint az idei brit búzatermés 16,19 millió tonnára növekszik az előző szezon 13,56 millió tonnájával szemben.

Az aszály miatt romlottak az orosz búzaexport kilátásai

2019. július 28. 12:39

Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, június végén több régióban szokatlanul forró időjárási körülmények között kezdte meg a gabonafélék betakarítását.

Emelkedéseket hozott ez a hét a gabonapiacokon

2020. április 11. 08:02

Európában múlt héten a malmi búza ára lendületesen, 3,8 százalékkal a tonnánkénti 198 euróig lőtt ki, míg a takarmánybúza kurzusának emelkedése alig maradt el ettől a teljesítménytől.