Terményárak

KSH: 5,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak tavaly novemberben

Agrofórum Online

A legkisebb mértékben, 7,2 százalékkal, a zöldségféléké, a legnagyobb mértékben, 26 százalékkal, a gyümölcsöké.

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a növekedés a növényi termékek árának 13,7 százalékos emelkedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 6,4 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett. A legkisebb mértékben, 7,2 százalékkal, a zöldségféléké, a legnagyobb mértékben, 26 százalékkal, a gyümölcsöké. A gabonafélék ára 11 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a kukorica árának 21 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búzáé 1,4 százalékkal csökkent.

Az élő állatok termelői árszintje 2,5, az állati termékeké 14 százalékkal lett alacsonyabb tavaly novemberben az előző évhez képest. A vágósertés felvásárlási ára 2011. augusztus óta nem volt ilyen alacsony, 329 forint kilogrammonként, ami az előző havinál 8,4 százalékkal alacsonyabb.

Az év első 11 hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 0,2 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a növényi termékek árai 5,5 százalékkal emelkedtek, az élő állatok és állati termékek árai 8,6 százalékkal csökkentek.

A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 21 százalékkal esett vissza január-novemberben, az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A tej felvásárlási ára a 2014. februári literenkénti 114 forintról 2015. augusztusáig csökkent, akkor literenként 76 forintra, majd onnantól kezdve növekedett, 2015 novemberében literenként 81 forint volt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Vetőmagkezelési eljárások a zöldségtermesztésben

2020. február 10. 04:36

Az utóbbi években egyre több csávázásra használható hatóanyag engedélye került megszüntetésre, így nagyon leszűkült a felhasználható hatóanyagok köre.

Nem látni, meddig drágulhat az alma

2020. szeptember 16. 11:02

Tíz százalék felett drágult a tojás, a 2,8 százalékos és a 1,5 százalékos pasztőrözött ESL tej, a félbarna kenyér és a zsemle is.

A tavalyihoz hasonló lehet az idei zöldségtermés

2018. október 16. 06:44

A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befolyásolhatja.

Eperrel, görögdinnyével és fehér paprikával is átverik a fogyasztókat

2019. május 8. 10:47

Az import nagyon sok esetben hordozza annak a kockázatát, hogy olyan növényvédő szerrel volt kezelve, ami a magyar ellenőrzéseken megbukna.