Terményárak

KSH: februárban 8,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Agrofórum Online

A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.

Februárban a növényi termékek árának 7,9, az élő állatok és állati termékek felvásárlási árának 8,5 százalékos csökkenése következtében 8,1 százalékkal alacsonyabbak voltak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.

Februárban a gabonafélék 10,7 százalékkal voltak olcsóbbak, mint egy évvel korábban, a zöldségfélék ára 13,6 százalékkal emelkedett. A burgonya ára 36,7, a gyümölcsféléké 20,9 százalékkal csökkent.

Az élő állatok termelői árszintje 6,1 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés termelői ára 9,5 százalékkal esett vissza, de az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal nőtt. A vágóbaromfi ára 4,3 százalékkal mérséklődött.

Az állati termékek közül a tojás ára 10 százalékkal nőtt, miközben a tejé 19 százalékkal csökkent.

Idén január-februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 7,4 százalékkal csökkentek. A növényi termékek ára 7,3, az élő állatok és állati termékeké 7,5 százalékkal esett vissza az év első két hónapjában.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.

Érdemes burgonyát termeszteni

2018. szeptember 4. 14:00

A burgonyatermelés ma tiszteletre méltó tevékenység. Régen is nehéz volt ez a munka, és jelenleg sem könnyebb.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A vízhiány tette tönkre a hagyma- és burgonyatermést

2018. szeptember 24. 07:16

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom.