Terményárak

KSH: januárban 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Agrofórum Online

A gabonafélék ára januárban 4,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 4,7 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára januárban 4,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, ami elsősorban a kukorica árának 16,1 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búza ára 8,9 százalékkal csökkent. A gyümölcsök ára 23, a burgonyáé 54 százalékkal a nőtt.

Az élő állatok termelői árszintje 3,4, az állati termékeké 7,6 százalékkal alacsonyabb lett. A vágósertés felvásárlási ára 2015. szeptember és december között 15 százalékkal csökkent (369-ről 313 forint/kilogrammra), majd a csökkenés megállt és 2016 januárjában 321 forint volt az ár kilogrammonként, ami 5,1 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly januárban.

A tej ára 11,2 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz képest, literenként 80 forint volt, a vágómarha ára 6,9 százalékkal volt alacsonyabb, 351 forintot tett ki kilogrammonként.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Már kapható az újkrumpli

2018. május 25. 07:14

A hazai burgonyatermesztő ágazat az áfacsökkentésért kampányol, ennek kapcsán az Agrárminisztériummal folynak a tárgyalások.

Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

2020. május 26. 13:05

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?

Hamarosan olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség

2019. április 26. 08:46

Az import a paprikaféléknél, paradicsomnál és kígyóuborkánál a legjellemzőbb, de az árak már kezdenek összeérni. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban magyar, az arány május közepére 95 százalék fölé emelkedik.

A burgonya környezeti igénye

2020. április 14. 11:13

Nyakunkon a burgonya ültetése, de többen kihasználták már a hétvégi jóidőt erre a célra. Géppel, vagy kézzel, különböző eszközökkel akár családi program is lehet, bátran vonjuk be a gyerekeket a munkába. Friss levegő, napsütés, testmozgás, és egy újabb értékes nap zárása. A mai cikkben egy kis szakmaiságot viszünk a kikapcsolódásba, hisz ha már csináljuk, csináljuk jól!