Terményárak

Lassuló gazdaság, lassuló forgalom és folyamatos bizonytalanság

Agrofórum Online

A címben megfogalmazott három állítás körül forog most a világ. Az események eredője az elmúlt két hétben azonban mégis az árak emelkedése volt, köszönhetően annak, hogy a kínálati oldal lassulása, leállása hiányhelyzetet teremtett.

Az európai és az észak-amerikai tőzsdei jegyzések alakulását nehéz objektíven értékelni, de a búza esetében bekövetkezett folyamatos és jelentős erősödés már az új szezonra is hatással lehet. Nem történt érdemi csökkenés a kínálatban, mégis a kereslet folyamatos igénye és a kínálati oldal lefagyása áremelkedést indított el.

A korábbi árcsökkenést az USA-ban Kína vételei tudták megállítani és egy nap alatt több hetes árveszteséget visszatornázni és mivel a kínai gazdaság újra-indulását várják a szereplők ez támaszt is adott a piacoknak. A másik erősítő tényező a belső kereslet megugrása volt és úgy tűnik, az USA-ban nem az alapanyagokat halmozzák fel az emberek, hanem már a kész termékeket, a kenyeret. Ez eredményezi, hogy bár minden más lassul, a belső igény gyorsan emelkedik és a világ egyéb részeiről érkező hírek erre rá- és ráerősítenek csak.

Az elmúlt napokban az erősödést megállította, hogy a vetésterületekkel kapcsolatos előrejelzések szerint nagyobb terület kerül illetve került elvetésre és ez a kínálatot növelni fogja majd. Másik gyengítő tényező, hogy az export jelentősen visszaesett illetve visszaeshet a szállításokat akadályozó korlátozások miatt. Ez utóbbi tényező a kukorica esetében is szerepet játszott, mert így sem az etanol, sem a DDGS sem tud eljutni a vevőkhöz. A szállítási korlátozások másik hatása az etanol iránt csökkenő kereslet és ez szintén nyomással van az árakra.

Az európai piacokon is a koronavírus hatása szinte mindent felülír. A kedvező hírek sem tudják már tartósan emelni az árakat, ahhoz hogy a gabonafélék és az olajosmagvak árszintje tartósan stabilizálódjon már fundamentális tényezők is kellenek.

A következő hetek áralakulását már az időjárás talán jobban fogja befolyásolni, a járvány okozta helyzethez alkalmazkodni fog a piac és a kereskedelmi csatornák átrendeződhetnek. Nem csak a járvány miatt, hanem az egyéb kereslet-kínálati tényezők miatt is, amire jól utal Algéria beszerzési ügynöksége is, amikor már előre jelzik, nem csak a francia áru jöhet szóba, mint az elmúlt évtizedekben, hanem a fekete-tengeri eredetű búza is.

Ennek jelentősége abban is van, hogy ezzel olyan árversenyt válthat ki, aminek eredménye az EU-s búza export új irányokba történő elmozdulása, ami viszont többlet-költségekkel jár. A távol-keleti piacokra történő eljutás 10-15 USD/to-val kerül többe, mint hasonló méretű hajókkal történő szállítás a Földközi tenger térségében és ezeken a piacokon az észak- és dél-amerikai konkurencia is erősen jelen van.

A várható kilátásokat illetően egyelőre nincsenek rossz előrejelzések, de a kelet-európai és oroszországi területeken a következő két hétben a szokásosnál kevesebb csapadékot várnak és ez lehet az a tényező, ami továbbra is támaszt jelenthet a piacnak.

A belföldi piacon is nagy a csend – egy-egy hirtelen jött ötlet alapján lehetnek extra érdeklődések, de az elmúlt napok legfontosabb piac-meghatározó tényezője mindezek mellett az árfolyam rally-ja volt. Az EUR/to-ban kifejezett árak alig változtak, miközben a forint árak a csillagokig tudtak ideig-óráig elrepülni.

Konkrét árakról nem igazán lehet beszélni, nem látok egyelőre egyértelmű vagy biztos vevőt, a bizonytalanság csak a biztos, minden más inkább alkalomszerű csak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Zuhantak a gabonapiacok

2020. április 28. 08:03

A kukorica árának újabb zuhanásához a vetésnek kedvező időjárási körülmények és az etanol iránti kereslet csökkenése járult hozzá.

A viharkárok miatt drágul a kukorica

2020. augusztus 22. 09:07

Európában jó hangulatú volt a kereskedés mind a négy kiemelt termék kurzusa felfelé ment.

Felgyorsult a szójabab betakarítása Argentínában, már a földek 38 százalékán végeztek

2020. április 19. 17:41

Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.

Múló politikai bizonytalanság – erősödő jegyzések

2019. december 16. 14:17

A hazai piacon nagy a csend, az ünnepek közeledtével már nem csak az üzletkötések, de a szállítások is lassan leállnak. A szokásos két ünnep közötti időszak most még rövidebb lett, mindenki igyekszik lezárni folyamatban lévő ügyeit még a héten.