Terményárak

Megérkeztek a vevők a gabonapiacokra

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 0,8, a kukorica 1,4, a szójabab pedig szintén 1,4 százalékkal drágult. Európában is pluszt hozott a négy fontos agrártermék kereskedése.

Egy tonna búza 191,48 dollárt ért a csaknem egy százalékos drágulást követően. A kukorica tonnájáért 125,33 dollárnyit a szójababért pedig 309,97 dollárt adtak, mindkét agrártermék ára 1,4 százalékkal került feljebb. Kanadában a repce kurzusa is feljebb került, a 0,4 százalékos emelkedés 467,2 kanadai dollár/tonnás szintet eredményezett.

Szakértők szerint az Egyesült Államok középnyugati vidékein a fagytól való félelem és a kínai agrártermék-vásárlások megindulása hajtotta felfelé az árakat. Ugyanakkor ellenállásba ütközött a rali, mert a bőséges készletek és a kereslettel kapcsolatos aggodalmak nem engedtek nagyobb mértékű emelkedést.

Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma megerősítette, hogy Kína 686 ezer tonna kukoricát vásárolt az országból. Mindez azt követően történt, hogy Peking több napon keresztül vásárolt szójababot az Egyesült Államoktól.

„Nagyon jó hír a piacnak, hogy a szójabab-vásárlások után már kukoricát is vesznek a kínaiak. Közben egyre jobban fokozódnak az aggodalmak a hideg és a fagy miatt a főbb amerikai termőterületekről” – húzta alá Craig Turner, a Daniels Trading vezető árupiaci kereskedője. Az előrejelzések szerint szombaton várhatóak komolyabb fagyok.

Európában a vevők uralták a gabonapiacokat. A malmi búza tonnánkénti ára 2 euróval a 188,25 eurós szintre emelkedett, ez az érték csupán 25 eurócenttel maradt el a napon belüli legmagasabb szintű üzletkötés értékétől. A forgalom kimondottan élénk folt, 23 251 üzletet kötöttek. Ez az elmúlt napok üzletkötéseinek csaknem duplája. Egy kötéssel 50 tonna malmi búza cserél gazdát a párizsi árutőzsdén. A takarmánybúza kurzusa 1,85 euróval a 153,45 eurós/tonnás értékre kúszott fel. A repce befektetői is örülhettek, a 3,75 eurós pluszt követően 374,25 eurót ért egy tonna ebből az agrártermékből. A kukorica piaca is zöldben zárt, azaz emelkedett az ár, méghozzá 75 eurócenttel. Egy tonna kukoricáért 165,5 eurót adtak a parkett zárásakor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Terménypiac: kicsit mondott az USDA – nagyot ugrott az ár

2018. április 3. 18:38

A Húsvét előtti utolsó teljes munkanap végén jelent meg egy amerikai előrejelzés, ami felborította a várakozásokat – időlegesen vagy tartósan ez még kérdés.

Terménypiac: megtört a pozitív lendület az acél és a szója ellentéte miatt

2018. március 12. 16:48

A korábbi jelentős eladási pozíciókat felszámolták, a lágy búza kivételével a vételi oldal erősödött meg.

Terményárak: kis élénkülés – enyhe korrekció

2019. augusztus 27. 14:04

Az augusztus 19-ével kezdődő héten az európai és az amerikai kereskedelem is újra életre kelt – egyre inkább véget ér a nyári lassú tempó, lehet ez már fordulat?

Két hónapos mélyponton a szójabab ára

2019. november 27. 17:33

Bár a szójabab ára nem változott érdemben, de nap közben a tonnánkénti 324,4 dolláros szinten is kötöttek üzletet, ami két hónapos mélypontnak számít.