Terményárak

Optimista jelek a szójabab piacán

Agrofórum Online

Donald Trump amerikai elnök egyik tanácsadója szerint egyre közelebb van a Peking és Washington közötti kereskedelmi megállapodás. Ez a nyilatkozta pluszt hozott a szójabab kereskedésében.

A szójabab ára 0,1 százalékkal a vékánkénti 918 dollárcent fölé a drágult a múlt hét utolsó kereskedési napján. Nap közben ennél is optimistábban voltak a kereskedők, hiszen 923,38 dollárcenten is kötöttek üzletet az Investing.com tőzsdei adatbázis szerint. A piacon felmerült, hogy az Egyesült Államok és Kína hamarosan megállapodást köthetnek a kereskedelmi háborúval kapcsolatban. Larry Kudlow a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kijelentette, hogy „közeledik” az egyezség. A kereskedők és a mezőgazdasági termelők fokozott figyelmet fordítanak a kereskedelmi tárgyalásokra, mivel az Egyesült Államok mezőgazdasági kivitelében jelentős szerepet játszanak a kínai szójabab-eladások.

A konfliktus ellenére a pénteken kiadott adatok szerint Kína volt a legfontosabb vevője az amerikai szójababnak. A november 7-én véget ért héten a teljes 1,256 millió tonnás export 61 százalékát a kínai értékesítések tették ki az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adati szerint.

„Az exportértékesítések jobban alakultak, mint az előzetes várakozásokhoz képest és a kínai eladások is kedvezően alakultak” – nyilatkozta Terry Reilly, a chicagói Futures International árupiaci elemzője a Thomson Reuters hírügynökségnek. A gazdasági év szeptember elsejei kezdetén Peking vállalata, hogy 8,036 millió tonna amerikai szójababot vásárol, ebből eddig 3,15 millió tonnát szállítottak le az ázsiai országnak. Tavaly november közepéig a 648 ezer tonnás keretből 339 ezer tonnányit vett meg Kína. „Kína idén szeptember óta állandó vásárlója az amerikai szójának, bár a kötelezettségvállalásai még messze elmaradnak a vámviták előtti szinttől” – jelentette ki Tomm Pfitzenmaier, az iowai Summit Commodity Brokerage elemzője.

A kukorica ára 1,4 százalékkal 370,9, a búzáé 0,9 százalékkal 502,62 dollárcentre csökkent vékánként. Az Egyesült Államok heti kukoricaexportja összhangban volt az elemzők 581,6 ezer tonnás várakozásával, míg a búza 238,6 ezer tonnája elmaradt a konszenzustól. A hetet a búza 1,5, a kukorica 1,7, a szójabab pedig 1,3 százalékos mínusszal fejezte be.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

A raktározás állandó figyelmet igényel - Raktározási tapasztalatok Dunaújvárosban

2018. június 28. 06:22

Két jelentős probléma fordulhat elő: a melegedés és a kártevők. Ezek megelőzésére a raktárakat fel kell készíteni a termények fogadására.

Megállíthatatlanul drágul a szójabab

2019. december 11. 13:33

A kukorica is drágult, a kurzus 0,2 százalékkal a 148 dolláros tonnánkénti szintet közelítette meg, ami a november közepi szintnek felel meg.

Öt hónapos csúcsról csökken a búza ára

2020. szeptember 3. 05:47

A búza kereskedése egy hullámvasútra hasonlít, most épp lejtőre került a kurzus, de nem tudni pontosan mi jön a következő kanyar után.