Terményárak

Stagnáló élelmiszerárak mellett rekordszintre dagadnak a gabonatartalékok

Agrofórum Online

A FAO élelmiszerár-indexe valamelyest csökkent novemberben, kukoricából és rizsből soha nem látott készletekre számíthatunk.

Valamivel alacsonyabb kurzuson zárt a FAO élelmiszerár-index novemberben, ellensúlyozva az idei évben tapasztalt folyamatos emelkedést. A cukor árának jelentős esése dominált a pálmaolaj jegyzések növekedésével szemben, végül 0,4 %-kal lejjebb nyomva az összesített értéket.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által figyelemmel kísért öt alapvető élelmiszer alapanyag nemzetközi árából számított index még így is több mint 10 %-kal magasabb szinten van, mint tavaly ilyenkor.

A cukor nemzetközi ára majd 9 %-ot esett az elmúlt hónapban, miután a vártnál jobbnak bizonyult a brazíliai aratási szezon és az ország valutája tovább gyengült az amerikai dollárral szemben.

A növényi olajok ezzel szemben 4,5 %-kal drágultak: dél-kelet Ázsiában alacsonyabb lett a pálmaolaj-kibocsátás és hasonló a helyzet Latin-Amerikában a szójabab esetében.

A többi élelmiszercsoport ára (például a húsféléké) inkább stabil maradt. A tej és tejtermékek ára folytatta óvatos menetelését és további 1,9 %-kal emelkedett. Bőséges készletek állnak rendelkezésre a szemes terményekből, emellett Argentínában és Ausztráliában is jónak tűnik a búzatermés, így azok ára 0,6 %-kal mérséklődött.

Rekord szinten a gabonafélék

A FAO legfrissebb előrejelzése szerint a 2017-es szezon végére sosem látott mennyiségben áll majd rendelkezésre gabona. A most megjelent FAO Gabonakészletek és –igények gyorsjelentés 670 millió tonnára becsüli a világ gabonakészleteit – 1,4 %-kal többet, mint az előző időszakban.

A rendelkezésünkre álló búza mennyisége rekordot dönthet (238,5 millió tonna), amely növekedés nagy része Kínában, az Egyesült Államokban és Oroszországban koncentrálódik. A rizzsel kapcsolatos becsléseket 171 millió tonnára, míg más szemes terményekét, mint például az Egyesült Államokban halmokban álló kukorica, 261 millió tonnára növelték a szakértők.

A teljes globális gabonakibocsátás várhatóan 1,7 %-kal meghaladja a 2015-ös évit és így eléri a 2 577 millió tonnát. A rizs és kukorica esetében kiemelkedően jó évnek nézünk elébe.

Az alacsonyabb áraktól tartva kisebb területen vetettek búzát az Egyesült Államokban, ezzel épp ellentétes folyamatok figyelhetők meg Oroszországban, Ukrajnában, Indiában és Pakisztánban is.

Az argentin és brazil kukoricavetés ezzel ellentétben jobb megtérüléssel kecsegtet, és az időjárás is kedvez annak, így jó kilátásokra számíthat.

(FAO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Sorban állás-mentes élelmiszervásárlás évi 98 dollárért

2020. szeptember 2. 16:02

Az előfizetéses program szeptember 15-én indul az Egyesült Államok területén és évi 98 dollárba kerül majd.

Több száz kiló élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra az OMÉK kiállítói

2019. október 2. 10:48

Többek között zöldség-gyümölcs, gyümölcslé, pékáru, száraztészta, különböző húskészítmények jutnak majd el a rászorulókhoz a következő napokban.

Nincs ok az aggodalomra, az uniós élelmiszerek döntően szermaradvány-mentesek

2019. július 18. 09:33

Az európai fogyasztók negatív egészségügyi hatást okozó szermaradvány-kitettsége alacsony.

Több mint 5 tonna élelmiszert vont ki a Nébih a forgalomból

2018. február 20. 08:28

A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész étel forgalomba hozatalát tiltotta meg.