Terményárak

Terménypiac: a vetés van a termelők gondolatainak középpontjában

Agrofórum Online

Április harmadik hete ismételten inkább csendes, csökkenő tendenciát mutatott. A terménypiacon a meghatározó a vetési lehetőségek alakulása volt, az őszi kultúrák állapotfelmérésének eredménye kevésbé befolyásolta a piacokat.

Vannak eseménytelen időszakok a tőzsdei kereskedelemben is és ez most is megmutatkozott, a forgalom az ótermésű szállítási határidőknél egyre csökken és a májusi határidő után már a figyelem az új termés felé fordul. Az ottani áralakulást viszont még nagymértékben nem tudja befolyásolni a növények állapota, elsőkén a vetésterületeket kéne pontosabban látni. Persze áralakító tényező volt a csapadékellátottság ismételten – főként az USA-ban mozgatta meg a jegyzéseket a csapadék megérkezése. Amint egy hete is, kedvező volt a helyzet, ezért is fordulhattak ismételten lefelé a jegyzések.

Európában is a fő szempont a kedvező időjárás volt, a talajok állapota túlnyomóan jó és az őszi vetésűek állapotát is változatlanul jónak mondják az elemzők.

Az ó- és az új termés közötti árkülönbségeket most kevésbé várja nagynak a határidős piac, részben a már eddig is kiegyensúlyozott kereslet-kínálati helyzet miatt, részben mert igencsak nyomottak már most is az árak.

A barchart.com grafikonján, amely a párizsi tőzsde repce-jegyzésének alakulását mutatja az elmúlt öt évben, kitűnnek a váltások az ótermésre vonatkozó jegyzések és az azt követő első szállítási hónap jegyzése között.

A 2014. évi májusi jegyzés és az azt követő augusztusi jegyzés közötti 60 EUR/to-s különbség most nem valószínű, de a piacban „benne van”, hogy az új repce jegyzése a 2014. nyarán jegyzett szintekre is eshet. Fontos szintnél áll most a jegyzés – a tőzsdei elemzések szakkifejezésével élve fontos támaszt ért el a 2018. májusi és az augusztusi jegyzés is. A 340,-EUR/to-s szintet a májusi jegyzés már átlépte és most az elemzők azt várják, megteszi-e ezt az augusztusi jegyzés is vagy sem. A tőzsdei áraknál befolyásoló tényező a technikai elemzés és bár idén már kétszer eredménytelenül tesztelte a repce jegyzése ezt a szintet, a mostani hangulatban nem biztos, hogy ez harmadszorra is megtörténik és visszafordul a trend. Ezt azért tartom fontosnak, mert ha tartósan ez alá a szint alá tud kerülni a jegyzés, akkor az további kb. 20 EUR/to-s árcsökkenést indíthat el.

A többi terméknél is hasonló a helyzet, talán az árpa az egyetlen kivétel, ami erősödött ismételten – főként az ótermésre vonatkozó kínálat hiánya miatt, de szerepet játszik az is, hogy a nagy nyári szállításokra szóló tenderek folyamatosan nyílnak meg és egyre magasabb árszinteket lehet elérni.

Az elmúlt hetekben a szója volt az egyik kiemelt fő téma és a helyzet nyugalmasabbá válása itt is fordulatot hozott és a nyári hónapokra szóló árak csökkentek. Számunkra fontos import-cikk a szójadara és most úgy látszik, hogy az Európába importált szójadara ára is kezd valamelyest mérséklődni. Az elmúlt hetekben a közeli szállítási határidős jegyzések kb. 2-3%-kal csökkentek és a későbbi határidős jegyzések is alacsonyabbak, mint a közeliek.

Sok még a bizonytalanság, de a tendencia azt sugallja jelenleg nincs olyan ok, ami tartós áremelkedést válthatna ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Terménypiac: kismértékű árcsökkenés, talán csak a várakozás miatt?

2018. szeptember 10. 12:34

Az már jórészt biztosra vehető, hogy az EU28-akon belül a kukorica termés mennyisége legalább változatlan lesz 2018-ban, mint volt 2017-ben, még ha a belső forgalom lényegesen nagyobb szintjét is eredményezi, hogy a keleti régió többletéből kell biztosítani a nyugati régiók ellátását.

Terménypiac: megnyugvó kedélyek – lemorzsolódó nyereség

2018. március 26. 16:41

Az elcsendesedő negatív hangok eredményeként a gabonapiacok ismételten inkább gyengültek a 12. héten.

A belföldi fejes saláta termelői ára 15 százalékkal csökkent

2018. március 25. 09:41

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fejes saláta kínálata egész évben folyamatos - olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet zöldségpiaci jelentésében.

Terménypiac: esik az eső és emiatt az árak is – kivéve itthon!

2018. április 17. 16:06

Az északi félteke időjárása van a középpontban és megy az egyensúlyozás a szükséges csapadék és a vetés késése miatti aggódás között.