Terményárak

Tíz százalékos heti rali a búzapiacon

Agrofórum Online

Az elmúlt héten Chicagóban 9,9 százalékkal lőtt ki a búza kurzusa, a kukorica ára ezzel szemben minimálisan, 0,3 százalékkal csökkent, a szójabab kurzusa is 0,6 százalékkal mérséklődött. A repcéért 4,5 százalékkal adtak többet. Európában viszont egyértelműen a vevők kerültek fölénybe a malmi búza 2,3 százalékkal, a takarmánybúza 1,1 százalékkal, a kukorica 5,1 százalékkal, a perce pedig 1,7 százalékkal drágult öt nap alatt.

A búza ára csak szerdán 4,5 százalékkal emelkedett, ami jelentősen hozzájárult a csaknem tíz százalékos heti ralihoz. Pénteken végül 196,53 dollárt adtak egy tonnáért, utoljára április végén került ugyanennyibe a búza Chicagóban. A héten elemzők és kereskedők is aggodalmuknak adtak hangot a búzatermés kilátásaival kapcsolatban. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők adataiból kialakuló konszenzus szerint a júniusban várt 48 millió tonna búza helyett csak 40 millió tonnányi termés várható összesen az Egyesült Államokban. Őszi búzából a korábban várt 34 millió tonna helyett csak 33 millió tonnára számítanak a szakértők. Emellett több fontos búzatermelő országból is romló terméskilátásokról érkeztek hírek, ami segítette az árak emelkedését.

A kukorica enyhe, 0,3 százalékos heti árcsökkenése 134,44 dolláros tonnánkénti árszintet eredményezett. A szójabab 325,82 dollár/tonnás ára 0,6 százalékos heti csökkenést jelentett. A repcéért 211,42 dollárt adtak tonnánként, ez 4,5 százalékos heti pluszt jelentett.

A zab ára 16, a rozsé 27,7, a cukoré 3,9, a kakaóé 2,1, a kávé kurzusa pedig 5,2 százalékkal csökkent. A szójaolaj és a narancslé ára viszont emelkedett előzőért 0,8, utóbbiért 4,3 százalékkal adtak többet a pénteki záráskor, mint egy héttel korábban.

A párizsi árutőzsdén mind a négy kiemelten fontos agrártermék ára emelkedett, a kukorica több mint öt százalékos ralija kiemelkedő, de a malmi búza és a repce két százalék körüli drágulása is számottevő. A takarmánybúza is több mint egy százalékkal került többe a hét végére. A malmi búza tonnánkénti 187 eurós ára 4,254 eurós plusz, azaz 2,3 százalékos heti emelkedést követően alakult ki. A kukorica ára 5,1 százalékkal lőtt ki, ami 8,5 eurós pluszt jelent és 176,75 euró/tonnás árszintet eredményezett. A repce kurzusa 6,5 euróval ment feljebb öt nap alatt, a pénteki 383,25 euró/tonnás árszint 1,7 százalékos drágulást jelentett múlt héten. A takarmánybúza piacán is örülhettek a befektetők, bár kevésbé. A 168,5 euró/tonnás ér 1,1 százalékos, azaz 1,8 eurós heti drágulást jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Milyen állapotban vannak az őszi vetésű növények?

2020. május 6. 15:37

Az idei tavasz nem kíméli az ősszel vetett szántóföldi kultúrákat. A gabonaféléknek és a repcének is hiányzott a téli hótakaró, a tavaszi fagy viszont már kevésbé. Most pedig a száraz időben a kártevők elleni védekezésre kell alaposan felkészülniük a termelőknek.

RAPOOL-terméseredményért egy hordó sör jár!

2020. július 2. 11:44

Önnek is jól csúszik egy kis sör a nyári munkák végeztével?

Minden mínuszban a gabonapiacon

2020. január 25. 05:39

A piacon egyébként azért volt elég óvatos a hangulat, mert a befektetők az Egyesült Államok exportadataira várnak.

Hat hetes csúcson a szójabab ára

2020. augusztus 26. 13:47

A párizsi árutőzsdén is egyértelműen a vevők uralták a piacot, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.