Terményárak

Továbbra is mínuszban a gabonapiacok

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 1,5, a kukorica 0,4, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Párizsban is mínuszt mutat a legtöbb főbb gabonatermék, egyedül a kukorica jelent kivételt.

Még mindig a koronavírus fogja vissza az árak emelkedését, egyre kevesebben bíznak abban, hogy a közeljövőben megélénkülhet a kereslet a gabonák iránt. A koronavírus terjedése az egész részvénypiacot, sőt az olaj árát is visszafogta. Sonny Perdue amerikai mezőgazdasági miniszter ennek ellenére bizakodó, és abban reménykedik, hogy a kereskedelmi megállapodás megkötésének hatásait már tavasszal érezni lehet majd és megindulnak az amerikai szállítmányok Kínába.

„A befektetők a szójabab piacán olyan hírekre várnak, amelyekből már a szállítások konkrét megvalósulását lehet kiolvasni. Innen egyébként már nem valószínű nagy áresés a gabonapiacon, mert a befektetési alapok zöme long, azaz drágulást váró pozíciót vett fel” – mondta Nathan Cordier, az Agritel tanácsadó cég elemzője.

A szójabab piacán az sem jó hír, hogy Argentínában a legutóbbi esőzések javították a három kulcsfontosságú termőterület terméskilátásait.

Kínai szakértők szerint egyébként a koronavírusból gyógyult emberek továbbra is fertőzőek lehetnek. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság által regisztrált napi új fertőzöttek száma további 889 darabbal nőtt, elérve így a 75 465-öt. A halálozások száma további 118-cal 2236-ra nőtt – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt. Csao Csian-ping, a hupej-i szakértői csapat vezetője arról számolt be egy helyi lapnak, hogy találkoztak több olyan esettel, hogy a már meggyógyult páciensek szervezetében továbbra is kimutatható volt a vírus, így azok fertőzőek lehetnek. Hasonló esetet jelentettek Kanadából is.

A búza piacán egy nagyobb szaúd-arábiai tenderre figyeltek a befektetők, de az árakat azok sem növelték.

Európában a malmi búza ára 1 euróval, a takarmánybúzáé pedig 75 eurócenttel csökkent. Előbbi ára 195, utóbbié 150,1 euróra ment le tonnánként. A repce 1,25 euróval kereken 400 euró/tonnára mérséklődött. A kukorica jelentett kivételt, az ár 25 eurócenttel 169,75 euró/tonnára kúszott fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A hétvégi betakarítási adatokra vár a piac

2020. szeptember 26. 09:17

A párizsi árutőzsdén a kukorica árjegyzése csökkent, a malmi búza ugyanannyiba került, mint a csütörtöki záráskor.

Ha szója, akkor csakis GMO-mentes jöhet szóba Magyarországon

2018. december 3. 15:33

Magyarország deklarálta GMO-mentességét, ami piaci előnyt jelent. Cél, hogy legalább 100 ezer hektáron 300-350 ezer tonna szóját állítsanak elő, amivel az import mintegy fele kiváltható lenne.

A SZÓJATERMESZTÉS a kiváló- és megfelelő fajtával kezdődik

2019. március 20. 07:41

A 2018-as évben is helyeztünk ki új szójafajtákat vetőmagtermelő partnereinknél, a már meglévőkkel egyetemben. Az állandóságot jelentő ES GLADIATOR és ES MENTOR mellett, az utóbbi időben három újnak mondható fajtát ismerhettek meg a gazdatársak itt a Szigetközben.

Enyhülnek Oroszország GMO szójabab behozatali korlátozásai

2020. június 7. 16:03

A szójabab-termékek globális piacokon kialakult túlkínálata következtében az amerikai társaságok oroszországi dömpingbe kezdhetnek.