Terményárak

Vegyes kép alakult ki az agrártőzsdéken

Agrofórum Online

A búza ára 0,1, a kukoricáé pedig 0,9 százalékkal csökkent. A szójabab azonban 0,6 százalékot szedett magára Chicagóban. Európában sem volt egyértelmű iránya a piacnak, a takarmánybúza kurzusa emelkedett, de a malmi búza ugyanannyiba került, miközben a repce és a kukorica vesztett értékéből.

A tonnánkénti 201,13 dolláros ár a búza esetében enyhe, 0,1 százalékos mínusznak felelt meg a tengerentúlon. Napközben viszonylag szélesebb tartományban folyt a kereskedés, a 199,06 és a 204,61 dolláros szint között kötötték az üzleteket a piaci szereplők. A kukorica befektetői még rosszabbul jártak, mert 0,9 százalékos veszteséget kellett elkönyvelniük és ez a 122,08 dollár/tonnás szint kialakulásához vezetett. A szójabab viszont drágult, igaz csupán 0,6 százalékkal, de ezt követően már 305,61 dollár ért egy tonna szójabab. Kanadában enyhén, 0,3 százalékkal csökkent a repce ára és 459,4 kanadai dollár/tonnás árszint alakult ki, a kereskedés napközben a 455 és 461 kanadai dollár közötti sávban történt.

Szakértők szerint a búza és a kukorica árának csökkenésében alapvetően technikai alapú üzletkötések és a terméskilátásokkal kapcsolatos várakozások vezettek csökkenéshez. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai szerint a búza vetésterületének 57 százaléka minősül jónak vagy kiválónak, ez 5 százalékponttal alacsonyabb az egy héttel korábbinál és elmarad a Thomson Reuters hírügynökség által készített 61 százalékos konszenzustól is. A kukorica piacán továbbra is tartós rossz hír az etanol-piac összeomlása.

Európában, a párizsi árutőzsdén is vegyes kép alakult ki. Csak a takarmánybúza drágult, a malmi búza stagnált, míg a repce és a kukorica olcsóbb lett. A legközelebbi határidőre 203,75 euró/tonnán stagnált a malmi búza kurzusa. Ez egyébként a napon belüli legalacsonyabb szint volt, ugyanis korábban 205,5 eurón is kötöttek üzletet a kereskedők, összesen 20 254 üzletkötés történt. Egy kontraktus 50 tonnás üzletkötést jelent a malmi búzánál. A takarmánybúza ára 2,05 euróval, a tonnánkénti 156 eurós értékre ment fel. A repce olcsóbb lett, 5,5 euróval 366,75 euróra került a tonnánkénti kurzus. A kukorica ára 0,75 euróval a tonnánkénti 164,75 eurós szintre csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Gabonaárak: aláírás előtt a helyzet változatlan

2020. január 15. 06:36

A chicagói árutőzsdén a szójabab és a kukorica árjegyzése alig változott, a szójabab tonnája 346 dolláros szinten, míg a kukoricáé a tonnánkénti 153 dollárnak megfelelő kurzuson stabilizálódott.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

Jót tett a szójának az USA-Kína békülés - Így alakul az olajos növények ára

2018. december 14. 06:06

Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború 90 napos felfüggesztése volt az egyik eredménye a november végén tartott G20 találkozónak, ami pozitív hatással volt az USA-ban termelt szójabab árára.

A szójánál is bevezetnék a fordított áfát

2018. augusztus 30. 12:49

A termelési kedvet elősegítő támogatási rendszer mellett az Agrárminisztérium új megoldásokat is keres a GMO-szója kiváltására.