Terményárak

Vegyesen alakultak az árak a gabonapiacon

Agrofórum Online

Chicagóban gyakorlatilag stagnált a búza ára, a kukorica kurzusa 0,7, a szójababé 0,3 százalékkal csökkent. Párizsban a malmi búza drágult, a takarmánybúza nem változott, míg a repce és a kukorica olcsóbb lett.

Chicagóban a szójabab kurzusa az egymást követő hatodik kereskedési napon is emelkedett, most 325,18 dollár/tonnányira. A piacon egyértelműen az most a várakozás, hogy Peking teljesíti a kereskedelmi megállapodásban vállalt beszerzéseket, bár a koronavírus miatti aggodalmak sem enyhültek egyértelműen. Larry Kudlow, a Fehér Ház tanácsadója mondta azt, hogy Kína elkötelezett a vállalások teljesítése mellett.

„A kínai kereslettel kapcsolatos hírek megnyugtatták a piacot, de az egy másik, lényegesebb hír lesz, ha az áruk ténylegesen eljutnak a kikötőkbe. A koronavírussal kapcsolatos hatásokat még nem lehet pontosan megmondani” – tette hozzá Phin Ziebell, a National Australia Bank agrárközgazdásza.

Kilencvenheten haltak meg vasárnap Kínában a koronavírus miatt. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság jelentése alapján 918-ra emelkedett a betegségben elhunytak száma az ázsiai országban, a fertőzöttek száma pedig 40 171. Az Egészségügyi Világszervezet kutatócsoportja Kínába tart, hogy segítse az ottani szakemberek munkáját. Egy londoni kutatóintézet matematikai modellje szerint a 10 millió lakosú Vuhanban a fertőzöttek száma elérheti az 500 ezer főt, mire a járvány február közepén-végén tetőzik – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt.

A búza ára részben azért csökkent egyébként Chicagóban, mert az elmúlt hónapokban szokatlanul sok terméket vásárolt Kína Franciaországból. Ezek szállítása 2020 első felében várható. A búza tonnánkénti kurzusa Chicagóban 202,45 dollárra csökkent. A kukorica ára pedig 150,2 dollár/tonnára emelkedett.

Párizsban a malmi búza ára 1,5 euróval 194,75 euróra drágult tonnánként, a takarmánybúza maradt a 152,05 eurós szinten. A repce árjegyzése azonban 1,5 euróval 390,75, a kukorica pedig 0,25 eurocenttel 167,25 euróra csökkent tonnánként.

Az euró 0,4 százalékot vesztett értékéből a dollárral szemben és a kurzus 1,0911-en állt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Fokozódó aggodalmak mellett drágul a kukorica

2020. augusztus 25. 09:33

A búza ára egy hónapos csúcsról fordult vissza, amit elsősorban profitrealizálás indokolhatott a szakértők szerint.

Olvasóinktól: Fejér megyében is egyre több a rozsda és a lisztharmat

2018. január 30. 19:50

A lisztharmat és rozsda a Fejér megyei kalászos gabonákon is megjelent, ahogy repcében szárormányossal is lehet már találkozni. 

A repce és az árpa gyengébb, a búza megfelelő minőségű

2019. július 15. 08:47

Az étkezési búzák fehérje- és sikértartalma megfelelő, sütőipari értékcsoport szerint jellemzően a B1 és B2-es besorolásúak, teljesítve ezzel a hazai malomipar követelményeit. Az első tételek alapján nincs ok aggodalomra, de ünneplésre sem. Minőség szempontjából jó-közepes évre számíthat a szántóföldi ágazat.

Fókuszban a genotípus – fajta/hibridspecifikus agrotechnika alapelvei a búzánál és repcénél

2019. március 15. 08:57

A genotípus helyes vagy helytelen megválasztása egy adott növény esetében már „starthelyzetben” eldöntheti a növény termesztésének hatékonyságát, jövedelmezőségét. A genotípust egyszerre kell adaptálnunk az ökológiai feltételekhez (időjárás, talaj), valamint az agrotechnikai elemekhez (előveteménytől a trágyázáson, növényvédelmen át a betakarításig).