Terményárak

Visszaélések miatt visszavonták a diverzifikációs pályázatot

Agrofórum Online

Visszaélések miatt visszavonta a Miniszterelnökség "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázati felhívását az EMVA Irányító Hatóság.

Az MTI kérdésére a Miniszterelnökségen elmondták, hogy pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény. A Miniszterelnökség pénteki közleménye szerint a Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett pályázatnál számos esetben merült fel „mesterséges körülmény megteremtésének” gyanúja. A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján több pályázó – bizonyos csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva – tömegével igényelt a pályázathoz szükséges regisztrációs számot, majd nyújtott be szinte azonos tartalmú kérelmeket – közölték.

A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő támogatásra – írta a Miniszterelnökség. A közlemény szerint az előzetes vizsgálat azért indult, mert a pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett, közel 140 milliárd forint forrásigénnyel. Felidézték, hogy a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálására, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítására 2016. augusztus 25-én jelent meg a csaknem 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás.

Az ügy felderítése érdekében a rendőrség nyomozást indított, de a Miniszterelnökség vizsgálja annak lehetőségét, hogy a tisztességesen pályázó mikrovállalkozások miként juthatnának hozzá a fejlesztési forrásokhoz – olvasható a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A birtokon tartási kötelezettség főbb előírásai

2019. május 31. 10:03

Elhullott, leölt, valamint selejtezett állat esetében a birtokon tartási feltétel teljesül, amennyiben kérelmező a kiesett egyedet a kieséstől számított hatvan napon belül a támogatási feltételeknek megfelelő egyeddel, saját költségére pótolja.

Az agrártámogatási forma mindenki számára fontos

2019. április 30. 06:17

A magyar kormány leghatározottabban visszautasítja a gazdáknak járó uniós vidékfejlesztési források csökkentését, a nekik szánt pénzből más célok finanszírozását.

562,5 milliárd forintot fizettek ki 2017-ben a gazdáknak

2018. április 17. 06:36

A Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatások 2016-hoz képest 72,8 milliárd forinttal emelkedtek.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.