Zöldség-Gyümölcs

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

Agrofórum Online

Csaknem másfélszer annyiba kerülnek a friss hazai és déligyümölcsök, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy 46 százalékos az árak emelkedésének üteme.

Az élelmiszerek ára 12 hónap alatt, 2019 augusztusához viszonyítva 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül a párizsi, kolbászé 18,1 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,1 százalékkal, a cukoré 13,4 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,4 százalékkal, a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,8 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 10,3 százalékkal drágultak. Az üzemanyagok ára 4,7 százalékkal csökkent.

Egy hónap alatt 2019 júliusához viszonyítva a fogyasztói árak átlagukat tekintve összességében nem változtak. Az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal kisebb lett, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenésének következményeként. Ez utóbbi csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A nem idényáras élelmiszereken belül a tej, valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,0–1,0 százalékkal, a tojás 0,8 százalékkal, a kenyér 0,5 százalékkal drágább, a sertéshús 1,9 százalékkal, a sajt 1,2 százalékkal, a baromfihús 0,5 százalékkal olcsóbb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,7 százalékkal, ezen belül a dohányáruké 0,9 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 0,4 százalékkal drágultak.

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben.

2020. január–augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 3,5 százalékkal nőttek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

160 ezer tonna görögdinnye termett idén hazánkban

2020. szeptember 1. 08:02

A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Csökkent tavaly az olasz gyümölcs kivitel

2019. május 8. 09:37

Az olasz friss gyümölcsök mennyisége tavaly az ország minden fő exportpiacán esett, de a legnagyobb mértékben Spanyolországban, ahova 30 százalékkal tudtak kevesebbet szállítani, mint a megelőző évben.

Készüljön már most a júliusi munkákra!

2019. június 21. 11:35

Július hónapban rendszerint igen magas hőmérséklet uralkodik hazánkban, ezért az öntözésre kiemelt figyelmet kell fordítani, legyen szó zöldségről, vagy éppen gyümölcsről.