Hagyó Kovács Gyula okleveles mezőgazdász és ciszterci pap munkásságáról ejtenék szót.
A Budapest, XI. kerületi Szent Imre Gimnázium hagyományairól beszélgettünk egy minapi visszaemlékezésen. A háború utántól a rendszerváltásig József Attila nevét viselte a gimnázium, amelybe magam is jártam. Mindez a legcsekélyebb figyelmet sem érdemli, viszont az ott elhangzottak annál inkább.
A visszaemlékezések sorában az iskola ma már nyugdíjas, egyébként történész igazgatója, Párdányi Miklós hosszan beszélt – a munkásságát méltató szavakkal – Hagyó Kovács Gyuláról, mint korának kiemelkedő képességű mezőgazdászáról. Akkor határoztam el, hogy néhány gondolatát megpróbálom visszaidézni, már csak a szakmai „érdekközösség” okán is.
Az életpályája
1888. március 14-én született Sajóvárkonyban, és 1960. március 9-én halt meg Pannonhalmán.
1913-ban szentelték pappá. A ciszterci főapát javaslatára elvégzi a magyaróvári Gazdasági Akadémiát, majd a rend előszállási uradalmának jószágkormányzója lesz. Teleki Pál miniszterelnök a munkásságát elismerve felajánlja számára az FM miniszteri székét, amelyet nem fogad el. Fejér megye országgyűlési képviselője 1944-ig. 1950-ban letartóztatják, és 13 évet raboskodik.
A munkásságáról, hiszen ezért vállalkoztam a visszaemlékezésre
A 31 000 holdas előszállási uradalmat az ország egyik legmodernebb gazdaságává fejleszti. Több mint 70 km hosszú gazdasági vasutat épít ki. Kiemelkedő eredményeket ért el a kukorica és cukorrépa termesztésben. Híressé tette az állattenyésztést, benne az általa nevelt kitűnő ménessel. Teheneket helyezett ki az uradalom cselédjeihez, ingyen adta a takarmányt, és felvásárolta a tejet. Bevezette a háztáji intézményét. (Az 1930-as években!)
A gazdaságban számos feldolgozó üzem működött. Magas szintű volt a gépesítettség az uradalomban. Szakmai eredményei alapján az ország első gazdájának tartották. Mellesleg tőzsdézett is, hogy a terményeket minél jobb áron adja el. Otthonos volt a bankok világában is, a ciszterci uradalom anyagi eszközeit jól kamatoztatta.
Szociális érzékenységét tanúsítja, hogy felújította, és bővítette a cselédlakásokat, megszervezte az egészségügyi ellátást, három gyermek után „családi pótlékot” adott. A jó munkaerőket és a hosszú évekig jól dolgozókat „premizálta”. Alapítványt hozott létre a falusi gyermekek taníttatására.
Az ellene indított koncepciós perben goromba, úrhatnám, a cselédeit megfélemlítő, kíméletlen, akarnok embernek állították be, aki a verés alkalmazását is helyénvalónak tartotta. Ezzel szemben a cselédek és munkások leszármazottai az emlékéré hálából szobrot emeltek Előszálláson.
„Na, Isten áldja!” Szokott volt elköszönni, úgy általában. Mi is így köszönünk el Tőle, a harmincas évek első gazdájától:
Na, Isten áldja!
A tábla széléről – Dr. Bódis László