COVID-Agrár

A búzán vitatkozik Románia és Egyiptom

Agrofórum Online

Két, búzával megrakott egyiptomi hajó sem tud kihajózni a román Konstanca kikötőjéből. Bukarest a koronavírus miatt léptetett életbe exportkorlátozásokat.

„Azok a kiviteli szerződések teljesíthetők, amelyeket még az exportkorlátozások április 10-i bevezetése előtt kötöttek meg a szerződő felek” – mondta Adrian Oros, román mezőgazdasági miniszter. A Thomson Reuter hírügynökség arra is rákérdezett a miniszternél, hogy az Egyiptomba irányuló exportügylet sorsa mi lesz. Erre Adrian Oros azt válaszolta, hogy „nem akadályozzák” az ügylet megvalósulását.

A 98,4 milliós Egyiptom világ a legnagyobb búzavásárlója. Románia pedig az egyik legjelentősebb gabonaexportőr a közel-keleti térség irányába. A legnagyobb egyiptomi gabonaimportőr, a GASC három, egyenként 60 ezer tonnás beszerzésre kötött szerződést a román féllel a február 11-i tenderén. Egy, az ügyletre rálátó Reuters-forrás azt mondta, hogy a szállítmány hamarosan elindulhat csak „némi papírmunkára van szükség”. Kairó kiemelt célja jelenleg a stratégiai tartalékok növelése, ezen a héten például már két búzabeszerzési tendert is tartottak.

A konstancai kikötőből április 7-én indult egy gabonával megrakott egyiptomi hajó, de két másik még a kikötőben van. Az egyiket már megrakodták.

Románia április 10-én tiltotta meg a búza, az árpa, a tritikálé, a zab, a rozs, a búzaliszt és számos egyéb élelmiszer kivitelét az Európai Unión kívüli országokba. Ezzel a hazai ellátási biztonságát akarja növelni Bukarest a koronavírus idején.

A román kiviteli korlátozások még az amerikai búzatermelőkre is hatással volt, ugyanis abban bíztak, hogy az egyiptomi búzabeszerzési tendereken sikeresen szerepelhetnek. Az amerikai remények azt követően éledtek újjá, hogy Románia a múlt héten a megbízható belföldi ellátás fenntartása érdekében kiviteli tilalmat hirdetett ki. A koronavírus miatt lettek óvatosabbak a román szabályozó hatóságok. Bukarest ezzel az ukrán és az orosz mintát követte. A Fekete-tenger térségében lecsökkent gabonakínálat miatt akár az amerikai eladók is szerephez juthatnak a Közel-Keleten.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.

Többrétű védelem a gabonában

2018. június 28. 07:20

Magyarországon a gabonatermesztésben hosszú távú sikert a minőségre törekvő intenzívebb technológia alkalmazásával tudunk elérni.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.

Hat hetes csúcson is járt a szójabab árjegyzése

2020. március 4. 07:47

A szójabab ára a tonnánkénti 332,25 dolláros szintre került, de korábban ennél magasabb szinten is kötöttek üzletet.