COVID-Agrár

Az élelmiszerpiacon is visszaesés jöhet a koronavírus után

Agrofórum Online

Felülteljesítő volt a Kroger a legutóbbi pénzügyi negyedévében. Ennek ellenére nem lett a befektetők kedvence a társaság, ugyanis arra számít a társaság hogy a jövőben jobban átgondolják élelmiszer és italvásárlásokat a háztartások.

Az amerikai szupermarketlánc 1,22 dolláros egy részvényre jutó eredményt (EPS) realizált a negyedév során, ami 13 centtel haladja meg a Wall Street várakozásait. A vállalat árbevétel soron is megverte a prognózist. A menedzsment továbbá hozzátette, hogy az áprilisban kiadott előrejelzését is túlszárnyalhatja az üzletlánc. Az e-kereskedelmi értékesítések 92 százalékkal nőttek éves bázison – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. Ugyanakkor a vállalat online szegmense ennek ellenére is a Walmart, az Amazon és a Target mögött van. A gyorsjelentés hatására 3 százalékot esett a részvény árfolyama a New York-i Értéktőzsdén.

A Kroger úgy látja, hogy koronavírus járvány enyhülését követően az alapvető termékek iránti kereslet csökkenhet az amerikai háztartásokban, ugyanis jobban átgondolják majd a vásárlók, hogy mit vegyenek le a polcokról.

A friss termékek, a hús és a levesek iránti kereslet márciusban és áprilisban látványosan emelkedett, ám az egészségügyi válsághelyzet a szokásostól nagyobb készletezése késztette az üzleteket is.

A Kroger a kisboltoktól kezdve a közepes üzleteken át a szupermarketen át egészen a szupermarketekig 2800 üzletet üzemeltet az Egyesült Államokban. Ezek közül 2300 helyen gyógyszertár és 1500 egységnél üzemanyagtöltő-állomást is üzemeltetnek.

Az élelmiszerforgalmazó üzletláncoknak jól ment az elmúlt hónapokban a koronavírus járvány terjedés kapcsán kibontakozó pánikvásárlások miatt. Arról azonban nem készültek felmérések, hogy az élelmiszerek tartalékolása miatt milyen mértékű visszaesés következhet be a következő hónapokban. Ráadásul az is a forgalom esetleges csökkenését vetíti előre, hogy számos országban nagyon sok elbocsátással jár a gazdasági visszaesés, ami csökkentheti a keresletet minden területen, így az élelmiszeriparban is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Együttműködésbe kezd a Bonafarm és a PTE az élelmiszeripar területén

2019. július 5. 08:34

Az egyik legfontosabb kérdés, sikerül-e a lakosságot az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás irányába terelni, arra ösztönözni.

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018. március 1. 09:38

Az egész országra kiterjesztett ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek és a Nébih szakemberei végzik.

Ötezer rászoruló családnak segített idén az Élelmiszerlavina program

2018. november 9. 05:27

A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében.

A megszokottnál jobban nőttek az élelmiszerárak

2020. április 8. 13:16

Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 7,6 százalékkal nőtt, 0,6 százalékponttal élénkebben az előző havinál.