COVID-Agrár

Enyhítések mellett döntött a KITE Zrt.

KITE Zrt.

A KITE Zrt. vezetősége Magyarország Kormányának hatályos intézkedéseit, az országos járványügyi helyzetet, az elmúlt hetek országos sajtóban kommunikált járványügyi tendenciáját és a csökkenő esetszámokat figyelembe véve a KITE Zrt. veszélyhelyzetben történő működésére vonatkozóan az enyhítések mellett döntött. Ezen döntések leginkább a vásárló partnereikkel való közvetlen kapcsolattartást érintik.

Továbbra is hatályosak azon intézkedések, miszerint azon munkavállalóik, akiknek kötelező a KITE Zrt. területére történő belépés A és B hetes bontásokban, akik pedig távolról is el tudják végezni a feladataikat, home office-ban dolgoznak. Emellett, a központ és az alközpontok területeinek zónákra bontása is fennáll, ahova továbbra is kontrollált a belépés.

Partnereik 2020. május 25-ét követően a KITE Zrt. alközpontjainak, telephelyeinek eladóterébe – a már ismert, általános védekezési szabályok mentén – az alábbiakban meghatározottak szerint léphetnek be.

Az alközpontok, telephelyek eladótereiben egyszerre legfeljebb 2 partner tartózkodhat, akiknek belépése kizárólag a szájat és az orrot eltakaró eszköz (pl. orvosi maszk, sál, kendő) viselése mellett engedélyezett. A vásárlók egészségének védelme érdekében a maszk viselését a partnerekkel egy légtérben tartózkodó munkavállalók számára is kötelezővé tették. A partnerek és a munkavállalók között legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Engedélyezett a bankkártyával és a készpénzzel történő fizetés is.

A KITE Zrt. géptelepeire, illetve az alközponti szabad területre egyszerre annyi partner léphet be védőfelszerelésben, ahány partner számára a géptelep vagy az alközpont önálló kísérőt tud biztosítani. Az enyhítések mellett továbbra is az e-mailen és telefonon leadott megrendelés, valamint az előre utalás és az árukiszállítás a preferált kiszolgálási forma.

Az üzleti tárgyalások a KITE Zrt. épületeiben továbbra sem engedélyezettek, de külső helyszíneken – a zónaszabályok betartásával – megvalósíthatók.

A KITE Zrt. köszönetét fejezi ki Partnerei részére az elmúlt időszakban tanúsított türelmükért és megértő hozzáállásukért. A cég vezetése bízik benne, hogy az intézkedéseik továbbra is a munkavállalóik és üzleti partnereik egészségének megőrzését szolgálják, és hogy hamarosan egy mindenki számára kényelmesebb és elfogadhatóbb rendben folytathatják tovább a közös munkát.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Koronavírus: új munkarend a KITE Zrt-nél is

2020. március 19. 12:19

Az Európában megjelent koronavírus (COVID-19) járvány kapcsán Magyarország Kormánya - a vírus terjedésének lassítása érdekében - sorozatosan vezet be korlátozó intézkedéseket. A KITE Zrt. a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel – maximálisan szem előtt tartva a munkatársak és az ügyfelek egészségének védelmét, valamint a vállalat kereskedelmi tevékenységének zavartalan bonyolítását – további megelőző intézkedéseket vezetett be.

Egy kalászos gombaölő szer, ami eleget tesz a jelen és a jövő elvárásainak egyaránt

2020. május 5. 15:38

A KITE Zrt. évtizedek óta jelen van a magyar növényvédőszer-piacon és rendszeresen megújuló termékpalettát kínál partnereinek. A termékválaszték az új piaci igényeknek és lehetőségeknek megfelelően folyamatosan bővül. Tevékenységüket meghatározza az a törekvés, hogy kínálatukban saját márkás és ellenőrzött beszállítóktól származó, korszerű növényvédő szerek, és innovatív, komplex növényvédelmi megoldások egyaránt szerepeljenek.

Megvan a pótkocsi nyertese - véget ért az előfizetői nyereményjáték

2019. november 20. 08:16

November 18-án, közjegyző előtt sorsoltuk ki az Agrofórum előfizetői nyereményjáték nyerteseit.

Abszolút zöld flottára vált a KITE Zrt.

2019. május 15. 08:28

A KITE Zrt. célkitűzése a saját járműflotta üzemeltetésében a károsanyag-kibocsátás csökkentése. A vállalat 3 év alatt 150 öntöltő hibrid elektromos Toyota beszerzése mellett döntött.