COVID-Agrár

Fontos a védelem a koronavírus okozta agrárpiaci válsághelyzetben

AM Sajtóiroda

A koronavírus járvány egyértelműen megmutatta, hogy az európai polgárok szemében felértékelődött az élelmezésbiztonság kérdése. A magyar gazdákra a nehéz helyzetben is lehet számítani, hiszen még a rendkívüli körülmények között is biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása - mondta Nagy István agrárminiszter az uniós mezőgazdasági miniszterek szeptember 1-jei informális ülésén a Koblenzben.

Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Németország meghívására az uniós agrárminiszterek a koronavírus válság mezőgazdasági ágazatra gyakorolt hatásainak tanulságait vitatták meg informális ülésükön. A magyar tárcavezető kiemelte, hogy a vírus kirobbanása óta a korábbinál is fontosabbá vált a lakosság biztonságos élelmiszerrel történő ellátásának igénye. A válság egyik legfőbb tapasztalata, hogy javítani kell az ágazat ellenállóképességét.

Nagy István szerint ehhez elsősorban a gazdák jövedelembiztonságát kell garantálni, amelyben kulcsszerepet játszanak az uniós területalapú támogatások. A versenyképesség növelésében pedig a vidékfejlesztésen keresztül megvalósuló beruházási támogatások jelentik majd a prioritást. A szállítási láncok átmeneti megszakadása megmutatta, hogy az olcsón nagy tömegben előállítható alapélelmiszer biztosítása mellett a helyi ellátási láncok megőrzése is kiemelt jelentőségű. Ezért a helyi termelés és ellátás fennmaradását a jövőben is biztosítani kell, amely hozzájárul az EU élelmiszerellátásának függetlenségéhez is – hangsúlyozta a miniszter.

A Közös Agrárpolitikára vonatkozó tárgyalások az új uniós költségvetés elfogadását követően új szakaszba lépnek a következő hónapokban. Magyarország olyan szabályozás elfogadásában érdekelt, amely a lehető legegyszerűbben teszi lehetővé, hogy a magyar gazdák megkapják az őket megillető uniós támogatásokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Aláírásgyűjtésbe kezdenek az uniós források megőrzéséért

2019. február 28. 12:33

Nem elfogadható a magyar gazdatársadalom, a magyar agrárgazdaság szereplői számára az Európai Bizottság azon javaslata, amely számottevően csökkentené a közös agrárpolitika (KAP) forrásait.

Tartsuk be az állatjóléti szabályokat a haszonállatoknál is!

2018. november 15. 07:47

A számvevők szerint egyes területeken továbbra is hiányosságok tapasztalhatók, különösen a sertések rutinszerű farokkurtítása, a hosszú távolságra történő szállításra és a szállításra alkalmatlan állatok szállítására vonatkozó szabályok betartása.

A tagállamoknak is ösztönözniük kell a generációváltást

2019. november 19. 06:18

A tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket.

Gazdainfó: tavasz van, ám van még határidős „beadandó” is

2020. február 23. 11:59

Mintha tavasz lenne, pedig naptár szerint még téli hónapban vagyunk. Ám ez a jó idő előrébb hozta a szezont, növényvédelmi szempontból mindenképpen. A repce kártevői és a gabona gombái miatt érdemes a határt gyakrabban szemlézni.