COVID-Agrár

Kezd talpra állni a Starbucks

Agrofórum Online

A vállalat második negyedévre vonatkozó számai optimizmusra adnak okot a szakértők szerint és már a koronavírus terjedése miatti lejtmenetből való kilábalás jelei látszódnak a kávézólánc működésben.

A gyorsjelentésben árbevétel és EPS, azaz az egy részvényre jutó eredmény-soron is a vártnál jobban szerepelt a vállalat. Egy részvényre jutó veszteség tekintetében a cég 46 centes veszteségről számolt be, ami 13 centtel kedvezőbb, mint amit a Wall Street előzetesen prognosztizált. A vállalat menedzsmentje pozitív és hozzátették, hogy a kereslet folyamatos visszaépülése figyelhető meg az elmúlt időszakban a kávézóláncnál – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. A gyorsjelentést követően 3,7 százalékot emelkedett a Starbucks részvények árfolyama a szerdai kereskedésben.

Ez azért is jó hír, mert egy nemrég közölt becslés alapján a piaci szereplők majdnem harmada nem fogja túlélni a válságot. Az elemzést szakmai szervezetek készítették és 15 olyan vállalatot azonosított, melyek veszélybe kerülhetnek. A gyorséttermek az új típusú koronavírus-járvány terjedésének első heteiben, március végén jelezték, hogy a bérleti és a franchise díjak halasztásával akarnak segíteni az egyes egységeknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

A Starbucks csökkenti a dolgozók munkaidejét

2020. június 3. 08:33

A munkatársakat érintő lépésre az Egyesült Államok területén a részleges nyitvatartási rend miatt kerülhet sor a kávézóláncnál.

Kávézóból terjedt el a koronavírus

2020. augusztus 20. 07:46

Csökkenti az ülőhelyek számát a Starbucks kávézólánc a dél-koreai kávézóiban.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

Csak végső esetben zárná be kávézóit a Starbucks

2020. március 14. 04:36

A Strabucks részvények árfolyama pénteken a tőzsdenyitást követően 3,8 százalékkal 64,31 dollárra emelkedett, miközben az ötszáz legnagyobb amerikai cég tőzsdei teljesítményét mutató S&P 500 mutató csak 0,7 százalékkal ment feljebb.