Ház, táj

A megfelelő növényt a megfelelő helyre! II. rész – a talaj fizikai félesége

Agrofórum Online

Ne a növényhez válasszuk a helyet, hanem a helyhez válasszuk a növényt! A körülmények diktálnak, nem elsősorban az ízlésünk! – ezzel az intelemmel búcsúzott a cikk első része. Most a terítékre kerülő talajtextúrák megismerésénél is szem előtt kell tartanunk, hogy azok a megvásárolt növények fejlődhetnek a kertünkben egészségesen, amelyeknek megfelel kertünk talajának fizikai félesége.

A cikk első részéből megtudhattuk, mit befolyásol a talaj kémhatása, melyik fontosabb növényfajok kedvelik a savanyú, melyek a lúgos talajokat, hogyan állapíthatjuk meg, hogy kertünk talaja milyen kémhatású, illetve hogyan befolyásolhatjuk egy bizonyos mértékig a kémhatást.

A cikk második részében kiderül, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a talajok különböző fizikai félesége, hogyan állapíthatjuk meg, kertünk talaja melyik típusba tartozik, valamint mely növényfajok termeszthetők az egyes típusok esetében eredményesen.

Eltérő textúra, eltérő tulajdonságok

A következő táblázat röviden összefoglalja az egyes talajtextúrák (fizikai féleség) előnyeit és hátrányait.

Fizikai féleség Előnyei Hátrányai
Homok – művelése könnyű
– tavasszal gyorsan felmelegszik, így hamarabb művelhető
– alkalmas korai zöldségtermesztésre
– gyorsan elvezeti a vizet
– a tápanyagok gyorsan kimosódnak
– hamarabb elsavanyodik
Iszap – ha szerkezete jó, sok vizet képes tárolni – nedves állapotban művelése nehéz
– nedves állapotban történő művelés esetén levegőtlenné válik
– könnyen erodálódik
Vályog – általában könnyen művelhető
– nagy mennyiségű vizet képes tárolni
– hajlamos cserepesedésre, felszíne nagyon keménnyé válhat
– nem megfelelő művelés esetén tömörödötté válik
– nedves körülmények között művelését kerülni kell
Agyag – jellemzően sok tápanyagot tartalmaz
– hasznosítása igen sokrétű
– tavasszal nagyon lassan melegszik fel
– a kötöttebb agyagtalajok vízelvezetése rossz
– nedves állapotban ragadós, nehezen művelhető
– száraz állapotban rögösödik, a felszínen mély repedések keletkeznek

A talaj textúrájának meghatározása gyúrópróbával

A következő talajvizsgálattal meghatározhatjuk, hogy homokos, vályogos, iszapos, agyagos vagy ezek valamilyen keveréke a kertünk talajtípusa. Nem mindegyik, fent említett kategóriát tudjuk így meghatározni, de mindenképpen érdemes ennek a gyors vizsgálatnak alávetni a talajt.

– Vegyünk mintát lapáttal a talaj felső rétegéből.
– Egy kis darab nedves földet vegyünk a kezünkbe.
– Morzsolgassuk a hüvelyk- és mutatóujjunk között.
– Figyeljük meg, milyennek érezzük ujjunkkal a föld anyagát.
– Ha iszapos vagy ennél tömörebb a talaj, gyúrjuk össze egy hurkává.
– Hajtsuk karikába a tenyerünkön.

A következő események történhetnek, eszerint vezessük végig a kísérletet, és határozzuk meg a talaj textúráját!

Amikor kutakodtam saját jegyzeteimben és a szakirodalomban, rájöttem, hogy ezerféleképpen adják meg az ehhez hasonló, érzékszervekre alapozott vizsgálatok beosztását, így tekintse a Kedves Olvasó az általam felvázoltat is egynek a lehetséges megoldások közül. Már az is nagy előrelépés, ha a fő textúrára (homok, vályog vagy agyag) meg tudjuk határozni a kertitalaj típusát.

Agyagos talaj

Homokos talaj

Iszapos talaj

Milyen növényeket termeszthetek sikeresen?

A korszerű növénytermesztésnek, -védelemnek és –nemesítésnek, illetve a választható fajták garmadájának köszönhetően egyik talajféleség sem marad parlagon a kertünkben. Mivel hazánk bővelkedik a kiváló talajokban, az iszapos területekkel kiskertekben nemigen kell számolnunk, így az ebből a felsorolásból kimaradt. A vályog- és agyagtalajok esetében nem tettem különbséget, mivel ebben az esetben a talaj pontosabb agyagtartalma differenciálhatná még a választékot, amit laboratóriumi vizsgálat után tudunk meg.

Talajtextúra Cserjék Lágyszárú növények Gyümölcsfélék Zöldségfélék
Homokos szeder, borbolya, madárbirs, zanót, ezüstfa, napvirág, orbáncfű pázsitviola, cickafark, kutyatej, varjúháj, gólyaorr, kakukkszegfű citrusfélék, szeder, szőlő, héjas gyümölcsök paradicsom, futóbab, sárgarépa, spárga, pasztinák, hagymafélék
Vályog és agyag mahónia, mogyoró, törpeberkenye, hóbogyó, díszribiszke, japán babérsom, szkimmia nadálytő, kaukázusi nefelejcs, borostyán, hunyor, bársonyvirág, májvirág körte, szilva, málna, egres, ribiszke burgonya, cukkíni, bokorbab, póréhagyma, fejeskáposzta, kelkáposzta, articsóka, csicsóka

Eredményes, örömteli kertészkedést kívánok!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miből legyen sövény? V. rész – a Leyland-ciprus

2020. szeptember 29. 11:16

Mi az oka a Leyland-ciprus gyors térhódításának Magyarországon? Milyen előnyei vannak ennek az ezüstös örökzöldnek a nyugati tujával szemben? Miről nem szabad megfeledkezni „a leylandi” gondozásánál?

Házipatika – dísznövények gyógyhatásai

2020. szeptember 29. 09:32

Dupla öröm olyan növényeket nevelni a kertünkben, amelyek nemcsak díszítenek, hanem bizonyos növényi részeikből készített gyógyteájukkal enyhíthetik is a panaszainkat egyes egészségügyi problémáinknál.

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?

Mire figyeljünk sövényünk telepítése során?

2020. szeptember 28. 11:46

Az őszi hónapokat tartják a kertészeti szakemberek a legideálisabb időszaknak a sövénytelepítéshez. Az egészséges, mutatós sövény egyre több szerepet és megbecsülést kap egy igényes kertész birodalmában. Mire figyeljünk a sövénytelepítés tervezésénél és kivitelezésénél, hogy hosszú évtizedekig egészséges növényfal kerítse körbe az udvarunkat?

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

Mire figyeljünk sziklakertünk kialakításakor?

2018. október 29. 09:07

A sziklakertek is alapos tervezést igényelnek, létrehozásuk komoly munkát jelent, erős fizikumot, és a terület méretétől függően több embert és napot kívánhat. Ám a befektetett munkát hosszú távon meghálálja egy semmihez sem fogható, természetes és üdítő látvány: egy kis hegyvidéki hangulat a közvetlen környezetünkben.

Minden évben nagy a kereslet a korai burgonya iránt!

2019. november 12. 04:36

Úgy tűnik, hogy a korai burgonya termesztői oldalról is egy ígéretes, gazdaságos vállalkozás, noha a szabadföldön és hajtatásban is csak előnövényként, korszerűtlen, kisebb légterű fóliák alatt termesztik.

Támrendszeres konzervuborka termesztése I. - Talajszerkezet

2020. május 15. 04:36

Nem csak közhely, amit egyébként a legtöbb zöldségfélével kapcsolatban a szakkönyvek megjegyeznek, az uborka esetében különösen igaz: igényes a talaj minősége iránt, csak jó szerkezetű talajon szabad termeszteni.