A Magyar Természettudományi Múzeum idén januárban is kihirdette a 2019-es év „legjei” szavazatgyűjtő verseny győzteseit. Voksolhattunk a szakma által nevezett madár-, rovar-, emlős-, hal-, és kétéltűfajokra, valamint a növény- és gombavilág képviselőire. Jelen cikkben a páratlan havasi cincér és a csendes vörösszárnyú keszeg kerül bemutatásra.
A Múzeum szakmai felügyelete alatt lezajló, 2018. december elejéig tartó online szavazás tökéletes lehetőség volt arra, hogy a versenyben lévő, illetve a győztesnek kihirdetett állatokat, növényeket, gombát, ásványt stb. jobban megismerhessük. A kezdeményezés hosszú évek óta azt a célt is szolgálja, hogy felhívja a figyelmünket a környezetterhelő emberi tevékenységek következményeire és a természeti környezetünk megóvásának fontosságára, miközben betekinthetünk páratlan növény- és állatvilágunk jeles képviselőinek mindennapjaiba.
Abból az apropóból hívnám fel a figyelmet a 2019-es év állataira, mert nyár közepén, a versenyek közül elsőként lezárult a szavazás a „2020 Év madara” megtisztelő címért. A madarak közül ennek a szavazásnak a nyertese adott évben mindig a következő évre kapja meg ezt a megtiszteltetést, a többi verseny képviselőit többségében adott év januárjában választják a szakmai bizottságok.
Még nem késő az idei nyerteseket is megismerni, ezért a Hazánk kincsei cikksorozat második részében álljon itt a 2019-es év rovara, a havasi cincér, és az év halfaja, a vörösszárnyú keszeg. A cikk következő részében pedig bemutatásra kerül a madarak piciny királya, a gólyatöcs, a kétéltűek befutója, a foltos szalamandra, és az emlősök legje, az eurázsiai hiúz.
A páratlan havasi cincér
A Magyar Rovartani Társaság 2018-ban három különleges szépségű rovart indított a versenyen. A szavazást elsöprő többséggel (65,5%) nyerte 5680 szavazattal a havasi cincér (Rosalia alpina), őt követte 19,25%-kal, 1669 szavazattal a szöcskék családjába tartozó magyar tarsza (Isophya costata), és nagy meglepetésre az előzetesen igencsak esélyesnek tartott kis Apolló-lepke (Parnassius mnemosyne) zárta a sort 1322 szavazattal, 15,25%-os szavazati aránnyal.
Mindhárom faj közös jellemzője nemzetközi besorolása: közösségi jelentőségű fajokról van szó, amelyek a jogszabály szerint olyan bennszülött – más néven endemikus fajok, amelyek máshol nem fordulnak elő, csak hazánk, illetve a Kárpát-medence területén -, ezen kívül sérülékeny, veszélyeztetett és ritka fajként állnak a nyilvántartásban. Védelmükről az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X.8.) kormányrendelet rendelkezik, valamint szerepelnek az Európai Unió élőhely-védelmi irányelvének mellékleteiben.
A havasi cincér jelentőségét jelzi továbbá, hogy egyik legszebb nemzeti parkunk, a Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata. Főként az emberi tevékenységnek köszönhetően ez az óceántól a Kaukázusig elterjedt cincérfaj Nyugat- és Közép-Európa egy részéről már kipusztult, viszont hazánkban, a Dunántúli-dombság és –középhegység erdeiben, valamint a Börzsönyben nagy eséllyel találkozhatunk vele. Magyarországon védett faj, eszmei értéke 50.000 Ft.
A mindössze 10 napig élő kifejlett imágó elérheti a 2-4 cm-es hosszúságot is, testét sűrű, kékesszürke szőrzet fedi, melyet változatos, egyedre jellemző fekete rajzolatok tarkítanak minden testtáján. A hímek feje, rágója és csápja nagyobb a nőstényekénél, innen lehet őket megkülönböztetni. A nőstény cincér holt bükkfák kérge alá helyezi el petéit, amelyekből kikel a cincérfajokra jellemző lárvatípus, a pondró. 3-4 évig fejlődő lárváját (pondró) megtalálták már különböző kőris- és juharfajok, illetve a közönséges gyertyán kérge alatt is, de elsődleges tápnövénye és peterakási helye a bükk! A lárvák a törzs belsejében bábozódnak be, majd kikel a mindössze 10 napig élő, kifejlett rovar.
Élőhelye a 300-2000 m magasságban lévő bükkerdők, de előfordul olyan, gazdagabb fafaj-társulásokban is, ahol csak az egyik erdőalkotó faj a bükk. Június és szeptember között találkozhatunk vele, csoportosan összeverődhetnek a holtfák környékén, mivel az elhalt, de még nem korhadt fával táplálkoznak. A nőstény kevésbé aktív, a hím viszont a nyári melegben (általában reggel 10 és este 6 óra között) szárnyra is kaphat, aminek egyik oka, hogy területét aktívan, vehemensen védelmezi (territóriumtartó). Másik oka a felderítés: a legközelebbi kivágott, megfelelő fafajt keresi, amiért akár 1-1,5 km-t is megtesz.
Bár nem adhattam teljes képet a fajról, mert csak a havasi cincérről lehetne írni egy egész cikksorozatot, de ennyiből is látható, milyen különleges és törékeny élőlényről van szó, melynek az élőhelyeit sem kíméli sem az ember, sem az időjárás. Ha legközelebb havasi cincérrel találkozunk, rövid életére kívánjunk neki sok sikert és szerencsét!
A csendes vörösszárnyú keszeg
A halkategória szakmai bizottságának megtisztelő feladatait 2010 óta a Magyar Haltani Társaság látja el, általuk került kijelölésre a három, színében és életmódjában is különleges halfaj: a sebes pisztráng (Salmo trutta), a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) és rokona, a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus). Bár szegény sebes pisztráng egyes támogatói nem becsületes úton akarták győzelemre juttatni kedvencüket, így is több mint 11 ezer voksot kapott a harmadik helyezett (24%), őt követte a 32%-kal második helyezést elérő szivárványos ökle, és 44%-os szavazati aránnyal nyert a vörösszárnyú keszeg. Ismerjük meg közelebbről a „hínármezők bárányaként” is emlegetett keszeget!
A verseny két résztvevője is a pontyalkatúak (Cyprinidae) családjába tartozik. A nyertes vörösszárnyú keszeghez leginkább hasonló, közeli rokonok a jászkeszeg (Leuciscus idus) és a bodorka (Rutilus rutilus), de családtag még a közismertebb, fél méteresre is megnövő dévérkeszeg (Abramis brama) és a verseny második helyezettje is. A vörösszárnyú keszeg és a szivárványos ökle rokonai rendkívül színes egyéniségek, de élénk sötétnarancs színű úszóival, ezüstösen csillogó pikkelyeivel a győztes rendkívül egyedi megjelenésű. Felismerhető felfelé nyíló szájáról, említett színeiről, és erősen lapított testalkatáról. Kifogva általában 15 cm-es méretűekkel találkozni, de idősebb korára elérheti a 25-30 cm-es testhosszúságot is. Körülbelül 2-3 éves korára válik ivaréretté. Ívási időszakát a víz hőmérséklete határozza meg, ami 15-18 és 20-22 °C között optimális számára. Vöröses színű ikrái kedvező feltételek mellett 3 nap alatt kikelnek.
A vörösszárnyú keszeg viszonylag hosszú életű (elérheti a 15 éves kort), ám a tápláléklánc egyik alsó szegmensében foglal helyet: elég sok faj számára ízletes lakoma a fiatal keszeg. Élőhelyei a sekély, növényzetben gazdag állóvizek, de kedveli a lassú vízfolyásokat, lápokat, mocsarakat, holtmedreket is, ezért Közép-Európa-szerte biztosított számára megfelelő élőhely. Hazánkban szinte mindenütt megtalálható, kivéve a gyorsfolyású folyamainkat és a hidegvizű hegyi patakokat. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, vízi gerinctelenek alkotják.
Gasztronómiai értéke manapság kimerül abban, hogy halászlevek alaplevébe főzik bele, illetve itt-ott összeakadhatunk vele vízparti strandok halsütödéjében is. Mivel húsában sok apró szálka található, a keszegfélék feldolgozása kicsit időigényesebb.
Ahogy a bevezetőben is említettem, a következő cikkben megismerkedhetünk a gólyatöccsel, a foltos szalamandrával és az eurázsiai hiúzzal. Addig is, járjunk nyitott szemmel, érdeklődőn és tisztelettel a természetben!
Ezúton is szívből köszönjük a Magyar Természettudományi Múzeumnak, a Magyar Rovartani Társaságnak és a Magyar Haltani Társaságnak a kitartó és türelmes szervezői munkát, illetve minden lelkes honfitársunk áldozatos ténykedését, aki Magyarország természeti értékeinek megőrzésén fáradozik!