Ház, táj

Metszés tavasztól télig I. rész – mit metsszünk télen?

Agrofórum Online

A metszés sikere az időzítésen múlik: ha a megfelelő időben végezzük, gyümölcstermő növényeink bőtermők, dísznövényeink pompásak és egészségesek lesznek. De mitől függ, melyik növényt mikor metsszük? Mely növények metszésének van itt az ideje télen?

A metszés helyes időzítése a növények növekedési ciklusának ismeretén alapszik. Amennyiben rosszkor végezzük el a műveletet, a növény összes virágrügyét levághatjuk. Ha jókor metszünk ugyan, de nem figyelünk a körülményekre, akár kórokozókat is átvihetünk egyik növényről a másikra, illetve ha nem nézünk utána az elkövetkezendő napok időjárásának – különösen télen –, a növényünk ki is fagyhat.

Ahhoz, hogy ezeket a hibákat elkerüljük, a körülmények ismeretén kívül tehát a növények növekedési ciklusa adja az alapot: télen vagy tavasszal nyíló fás szárú növényeink (fák, gyümölcstermő bokrok) virágaikat az idősebb ágakból eredő hajtásokon nevelik. A lágyszárú évelők és a nyáron virágzó cserjék hajtásain egyetlen növekedési periódusban fejlődnek virágok. A virágzás idejének ismeretén túl fontos eldöntenünk, mi a célunk a növénnyel, ugyanis ugyanannak a növénynek más évszakban végzett metszése más eredményt hoz.

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást indukálunk).

A virágzás ideje és a célunk ismerete után lássuk, milyen szerszámokra lesz szükségünk a különböző műveletekhez.

Megfelelő eszközök nélkül egy tapodtat sem!

Egy jó minőségű metszőolló megfelelő tárolás és használat mellett éveken keresztül megbízható segédeszköz lehet, ezért egy növényektől népes kert esetében szükséges beruházást jelent. Vastagabb ágak eltávolításához beszerezhetünk egy ágvágó fűrészt vagy ágvágó ollót – édesapám műhelyében mindkettő kéznél van, nem is lehet máshogy karbantartani a gyümölcsöskertet és a fűzfánkat. Sövények karbantartásához a legpraktikusabb megoldás egy sövénynyíró olló. Kertészeti árudákban, gazdaboltokban, áruházak kertészeti részlegein ma már nagy választék vár minket a metszési műveletek eszközeiből.

Szükséges a jó minőségű metszőolló

Megvannak az eszközök, utánanéztünk a növény növekedési periódusainak (különös tekintettel a virágzásra), és tudjuk, mi a célunk ebben az évben a növényünkkel. Most tételesen végigvesszük, melyik növények metszésének van itt az ideje télen.

Itt az idő!

Decembertől februárig az alacsony hőmérséklet és kevesebb fény miatt a legtöbb kertben nevelt növény nyugalmi állapotban van. Az első és legfontosabb szabálya a télen végzett metszésnek, hogy semmilyen növényt ne metsszünk, ha a következő három napban az előrejelzés fagyra hívja fel a figyelmet. Még fasebkezelő alkalmazásával is kockázatos, ha nincs ideje a növény visszavágott ágrészének lezáródni.

Amit télen metszünk (a fent említett körülményekre fokozottan ügyelve):
fiatal, lombhullató díszfáinkat és cserjéket: eltávolítjuk a túl vékony ágakat, az erősebbeket a hosszuk feléig visszametszhetjük, de nem kötelező (pl.: cserszömörce, borbolya, magnólia),
nyáron virágzó cserjéinket (pl.: nyári orgona, bugás hortenzia, bokorrózsa) közvetlenül a tavaszi növekedés kezdete előtt,
gyümölcstermő bokrainkat (pl.: fekete ribiszke, kék áfonya), az őszi málna vesszőit erősen visszavágjuk, a talaj szintje felett max. 5 cm-es vesszőmaradványt hagyva,
nyírfát, diófát,
szőlő oldalirányú hajtásait,
almafát, körtefát,
a füge rosszul fejlődő ágait távolítjuk el, ami a formázást szolgálja.

Gyümölcstermő fáinkat a bő termés érdekében évente meg kell metszenünk. Különösen ügyeljünk azokra az ágakra, melyek elhaltak, vagy betegséget, esetleg telelő kártevőt észlelünk rajtuk. Az egymást keresztező vagy egymáshoz érő ágakat is távolítsuk el azokkal együtt, melyek a fa közepe fele kezdtek el nőni. Rövidítsük meg a tavalyi hajtásokat, az idősebb fákon ritkítsuk meg a vesszőket.

NE metsszük!

Azoknak a növényeknek nincs szüksége téli metszésre, amelyeket a meglévő külső hajtásrészeik megvédik a legnagyobb téli hidegektől is, így bármilyen beavatkozással többet ártunk, mint használunk. Ilyen növények:
a nem télálló cserjék: selyemmályva, levendula, zanót, macskahere, teamirtusz, kefevirág,
örökzöld cserjék: rododendron, veronikacserje, babérhanga, kőtörőcserje.

A cseresznyét, szilvát a nyugalmi időszakban terjedő gombabetegségek miatt nem szerencsés ilyenkor metszeni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miből legyen sövény? V. rész – a Leyland-ciprus

2020. szeptember 29. 11:16

Mi az oka a Leyland-ciprus gyors térhódításának Magyarországon? Milyen előnyei vannak ennek az ezüstös örökzöldnek a nyugati tujával szemben? Miről nem szabad megfeledkezni „a leylandi” gondozásánál?

Házipatika – dísznövények gyógyhatásai

2020. szeptember 29. 09:32

Dupla öröm olyan növényeket nevelni a kertünkben, amelyek nemcsak díszítenek, hanem bizonyos növényi részeikből készített gyógyteájukkal enyhíthetik is a panaszainkat egyes egészségügyi problémáinknál.

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?

Mire figyeljünk sövényünk telepítése során?

2020. szeptember 28. 11:46

Az őszi hónapokat tartják a kertészeti szakemberek a legideálisabb időszaknak a sövénytelepítéshez. Az egészséges, mutatós sövény egyre több szerepet és megbecsülést kap egy igényes kertész birodalmában. Mire figyeljünk a sövénytelepítés tervezésénél és kivitelezésénél, hogy hosszú évtizedekig egészséges növényfal kerítse körbe az udvarunkat?

Teleltetésre fel! II. rész – a citrusfélék, a leander, a sétányrózsa, a kefevirág és az angyaltrombita megfelelő téli védelme

2019. november 28. 05:36

Mik a pontos teendők fagyérzékeny növényeink megfelelő téli védelmének biztosításában? Hogyan oldjuk meg a leander, a sétányrózsa, a kefevirág, az angyaltrombita és a citrusfélék teleltetését?

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?

Tennivalók a ház körül az év első két hónapjában

2019. január 16. 05:36

Nincs is szebb és megnyugtatóbb annál, mint amikor az évszakok a rájuk jellemző pompájukban tündökölnek. Télen – bár sokan több kivetnivalót találnak ebben az évszakban, mint szépséget – nincs gyönyörűbb látvány a fehér dunna alatt alvó tájnál és kertnél. Mégsem dőlhetünk hátra teljesen, hiszen akad munka télen is bőven.

Metszés tavasztól télig II. rész – mit metsszünk tavasszal?

2019. április 17. 06:31

Az idő felmelegedésével és a nappalok hosszabbodásával a kerti munkák száma és időigénye is sokszorosára nő. Már februárban megkezdhettük egyes növényeink idei metszését. Ebben a cikkben sorra vesszük, melyek azok a kertlakók, akiknek a metszését a tavaszi hónapokra kell időzítenünk.