Termőföldtől az asztalig

Gombapaprikás

Agrofórum Online

Nincs az a mennyiség gombapaprikásból, ami ne fogyna el nálunk. Családilag imádjuk, még azt is megkockáztatom, hogy ha választani kellene a pörkölt és a gombapaprikás közül, akkor minden esetben az utóbbit választanánk.

Egyetemistaként még azt hittem, ez amolyan „anyukás” étel, amit csak anyukám tud igazán finomra készíteni, ezért akkor én még nem is próbálkoztam vele, aztán persze pár év múlva rájöttem, hogy én is el tudom készíteni magunknak, így azóta ott van a bármikor bevethető kedvencek között. Nokedlivel az igazi, de én nagyon szeretem rizzsel is. Nálunk így készül:

 

Hozzávalók:

  • 50 dkg csiperkegomba
    2 közepes fej vöröshagyma 
    3-4 evőkanál olaj 
    2 csapott kávéskanál liszt 
    3 evőkanál tejföl
    só, bors
    pirospaprika

 

A gombát megmossuk, és felszeleteljük. A vöröshagymát felaprítjuk, és kevés olajon üvegesre pároljuk, majd megszórjuk pirospaprikával és hozzáadjuk a felszeletelt gombát. Megsózzuk, és közepes lángon pároljuk. Amikor bő levet engedett, megborsozzuk és egyszer-egyszer megkavarva zsírjára sütjük! Felengedjük annyi meleg vízzel, hogy ellepje, felforraljuk. Közben a lisztből a tejföllel és kicsi sóval habarást készítünk, amit simára keverünk. Egy-egy merőkanálnyi gombás levet a habaráshoz keverünk és felhígítjuk. A felhígított habarást a gombához öntjük, felforraljuk. Ha túl sűrű, még egy kis meleg vizet öntünk hozzá. Nokedlivel tálaljuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Narancsos-csokoládés karácsonyi kenyér

2019. december 23. 04:37

Karácsonykor a finomabbnál finomabb ünnepi fogások körül forog minden, de nem árt, ha már reggel is valami igazán finom étellel indítjuk a napot.

Ropogós pecsenye lazacos krumplival

2019. december 22. 04:39

Sok ismerősömtől hallottam, hogy az ünnepi asztal elengedhetetlen étele a lazac. Hogy ezt ki milyen formában vagy fogásként képzeli el, annak csak a képzelet szabhat határt.

Sütőtökös rizottó fűszeres csirkekockákkal

2019. december 21. 20:32

A sütőtök igazi őszi, téli étel, mely rengeteg módon elkészíthető. Fogyaszthatjuk püréként, sütőben sütve mézzel a tetején, turmixba keverve...

Céklás-kakaós csiga

2019. december 20. 20:36

Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.

Dióhéjban a Vidékfejlesztési Program pályázatainak finanszírozásáról

2018. szeptember 28. 14:30

Finanszírozási szempontból elmondható, hogy a mezőgazdaság az egyik legjobban teljesítő ágazat, emellett jelentős növekedési potenciállal is rendelkezik.

Árnyéktűrő és árnyékkedvelő évelő és egynyári dísznövények

2019. február 9. 04:36

Hogyan tehetjük kertünk árnyékos szegleteit is pompás színkavalkáddá? Milyen évelő és egynyári dísznövényeknek felelnek meg a félárnyékos helyek, vagy a teljes árnyékba borult zugok?

Integrált növényvédelem a házikertben – az elmélet

2019. július 9. 09:13

Az integrált növényvédelem nem más, mint tudatos megtervezése, végrehajtása és értékelése a legmagasabb szintű növényvédelmi gyakorlatnak. De mit takar pontosan a megfelelő növényvédelmi intézkedések integrálása? Miért van rá szükség? Milyen alapelvekre épül?

Őszi terméshatározó II. rész – tiszafa, csíkos kecskerágó, tűztövis és madárbirs

2019. október 6. 10:38

Városi sétáink és erdei kirándulásaink során is találkozhatunk azokkal a növényekkel, melyek termésének harsány piros vagy narancsos színe nem jótékony hatását hivatott mutatni – épp ellenkezőleg: a feltűnő színárnyalatok mérgező terméseket takarnak.