2016. március 23.
Az Agrárközösség szeretettel meghívja Önt az Agrár Környezetgazdálkodási Programmal kapcsolatos szakmai napjára.
2015. december 18.
Változnak a baromfi és sertés állatjóléti támogatások igénybevételének feltételei, módosítás történt az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című felhívás dokumentációjában.
2015. november 20.
Az érintettek a felhívásokra 2015. december 7. helyett, 2015. december 31-ig kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat az MVH felületén.
2015. október 28.
Már elérhető az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatási kérelmek benyújtását segítő kalkulátor, illetve a Területmérési Kézikönyv.
2015. október 8.
Az ökológiai gazdálkodásra történő áttérést támogatására most mintegy 51,5 milliárd forint a keret.
2015. február 7.
A vetésszerkezeti előírások vizsgálatánál az ügyfelek által bejelentett fővetésű növényekből és a táblára megállapított területekből számította ki az MVH a növénycsoportok százalékos arányát.
2014. december 21.
A beérkezett 12783 kifizetési kérelemből eddig 9712 kérelem jóváhagyását követően összesen több mint 28,33 milliárd forintot fizettek ki.