2016. november 17.
A Fiatal Gazda pályázati tájékoztatókra a jelentkezési határidő az összes rendezvény esetében 2016. november 25., 12 óra.
2016. november 2.
Hamarosan megjelenik a fiatal gazda támogatással kapcsolatos felhívás.
2016. szeptember 28.
2016-ban a Miniszterelnökség 69 pályázati felhívást hirdet meg 1264 milliárd forintos keretösszegben.
2016. január 28.
Új feltételekkel indulhatnak 2016. szeptemberétől a fiatal gazdák az új Vidékfejlesztési Programban.
2015. november 15.
Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be.
2015. október 1.
2016. január 1-jétől várhatóan újraindul az AKG program, a korábbról már ismert célprogramokkal együtt.
2015. szeptember 22.
A kifizetési kérelem benyújtásának határideje: 2015. október 15.
2015. szeptember 10.
Van esély a keretemelésre is, és vélhetően a kifizetési kérelmek benyújtásának határidejét is kitolják az előre meghirdetetthez képest.
2015. július 6.
A nyár közepére várható, hogy Brüsszel elfogadja a vidékfejlesztési programot, és ezt követően sorra nyílhatnak meg pályázatok.