2016. július 18.
Az idei aratással várhatóan augusztus elejére végeznek a gazdálkodók az országban, amennyiben kedvező lesz az időjárás, nem esik az eső.
2016. május 19.
Május 12-én még éppen az országon árvonuló vihar előtt, a szép számmal összegyűlt érdeklődőket Lukács József, a NÉBIH elnökhelyettese, növénytermesztési és kertészeti igazgató köszöntötte.
2016. március 21.
Érzékelhetően csökken a belvízzel borított terület nagysága az országban.
2016. március 21.
Huszonkilenc kukorica hibrid vesz részt idén a VSZT, valamint a GOSZ posztregisztrációs fajtakísérletében.
2016. február 15.
A legnagyobb belvizes területek most is a belvíz által leginkább veszélyeztetett megyékben, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megyében vannak.
2016. január 13.
A változékony időjárás nem okoz gondot, mivel a növények téli nyugalmi állapotban vannak.
2015. július 24.
Az előzetes becslés alapján 4,5-4,7 millió tonna körüli lehet a termés, de az sem kizárt, hogy a magtárakba kerülő búza összmennyisége megközelíti a tavalyi szintet, az 5 millió tonnát.
2015. július 10.
A hosszantartó, nagy nyári hőség kiesést okozhat a kukoricatermésben, de ez a veszély most elhárult azzal, hogy véget ért az elmúlt napok nagy hőhulláma.
2015. április 5.
A tavaszi munkálatok már elkezdődtek, a tavaszi árpa többségét már elvetették, a kukoricával még a legtöbb helyen várnak, mivel a talaj egyelőre nem elég meleg.