Címke: Kén

A gabonafélék „fejtrágyázására”, a mennyiség és a minőség javítására.

Amikor tápelemek sajátosságait, növényre (és egymásra) gyakorolt hatásait szeretnénk megismerni és elemezni, javaslom, hogy minden esetben a talajból induljunk el. Optimista énem és a mindennapos gazdálkodói eszmecserék azt mutatják, hosszú távon gondolkodva, egyre többen ismerjük el azt az alapvetést, hogy a talajjal kezdődik minden.

A piaci árutermelés kereteiben történő borászati tevékenység során nem kerülhetők meg a termék minőségét meghatározó ismérvek.

A kénről sokan nem tudják, hogy Nightinale, Beckenbach és társai már a 40-es években, Amerikában, több vonatkozásban tisztázták az élettani szerepét. Tévesen a kén „felfedezését” is, a múltszázad második felére datálják, amikor Európában a 80-as évek végén, a 90-es évek elején a kénhiány jelenségét dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon, gyümölcsfákon és más olajos növények termesztése során tömegesen tapasztalták.

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérje szintézise. A ként a növények főleg szulfát formában veszik fel a talajból, de a levegő kéndioxid-tartalmát is képesek hasznosítani. Magában ként trágya formájában nem szoktunk adni, más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba).

Tavasszal az egyik legelső és legfontosabb szántóföldi munka a gabonák első fejtrágyázása, amit minél előbb célszerű elvégezni, amint az időjárás és a hatályos rendelkezések megengedik, valamint rá lehet menni a talajra jelentős taposási kár nélkül.

A kéntrágyázás fontosságát jelzi az a tény, hogy a növények által a vegetációs időszakban a talajból felvett kén mennyisége alig marad el a foszforétól.

A zöldségtermesztők a ként leginkább növényvédő szerként ismerik, növénytáplálási vonatkozásaival kevésbé vannak tisztában.