2019. március 27.
A gazdálkodóknak a 2018-as kárenyhítési évben is számos elemi káreseménnyel kellett megküzdeniük, amelynek következményeként több mint 10.000 termelői kárbejelentés érkezett közel 180.000 hektárra.
2019. január 20.
Az év végéig 192 ezer gazdálkodó több mint 200 jogcímen 661 milliárd forintot meghaladó támogatást kapott.
2018. október 12.
Az új agrártámogatási rendszerben a kiemelt célok közé tartozik a versenyképesség növelése, a klímaváltozás elleni fellépés, a környezetvédelem, a modernizáció, az élelmiszer- és egészségvédelem, a biodiverzitás megőrzése.
2018. október 11.
A vidékfejlesztési intézkedésekre fordított támogatási összeg 18,8 milliárd forinttal, a nemzeti támogatások összege 804 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összegeket.
2018. július 1.
A még folyamatban lévő bírálatok alapján az elkövetkezendő napokban további, közel 67 millió forint összegű támogatás utalására számíthatnak a gazdálkodók.
2018. április 17.
A Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatások 2016-hoz képest 72,8 milliárd forinttal emelkedtek.
2017. december 8.
Az idén bevezetett új intézkedés keretében az állattartók két benyújtási időszakban nyújthattak be támogatási kérelmet a Kincstárhoz.
2017. november 14.
A november 30-i határidőig több mint 200 milliárd forint előleg kifizetését irányozták elő.
2017. október 31.
A tervek szerint az idén összesen mintegy 205-206 milliárd forint előleget fizetnek ki, 2018. június 30-ig pedig összesen több mint 400 milliárd forint idei közvetlen támogatás kifizetésére számíthatnak a gazdák.