Címke: Repcefénybogár

Az elmúlt napok időjárását és növény egészségügyi helyzetét alapvetően a tartós szárazság határozta meg. Jelentősebb mennyiségű csapadék utoljára csak március elején esett, azóta a felső talajrétegek vízkészlete minimálisra csökkent. Húsvét hétfőjén gócosan esett ugyan néhány milliméter csapadék, de ez nem jelentős tényező a növények szempontjából, hiszen a napi párolgás ennél jóval több lenne, ha lenne miből. A kalászos gabonák szemmel láthatóan kiheverték a fagyok okozta levéltörést és elhalást, de a fejlődésük alaposan lelassult.

A kártevők közül most a repcefénybogár tömeges jelenléte ad okot az aggodalomra. A lehűlés okozta fejlődéslassulás miatt elhúzódik a repce virágzása, emiatt sok a megrágott bimbó.

Mint ahogy az várható volt, a vetésfehérítő bogarak betelepedése folyamatossá vált, meleg, napsütéses napokon 10 hálócsapásban 5-6 bogarat is látni lehet.

A hosszúra nyúlt őszök miatt különösen nagy jelentősége volt a repce regulátoros kezelésének, ami nagy területen két alkalommal is megtörtént, máskülönben a szárba indulás veszélye is fennállt.

A repce-fénybogár Európában széles körben elterjedt kártevő. Az ellene engedélyezett készítmények nagy része ugyanabból a kémiai csoportból – piretroidok – származik, vagyis azonos hatásmóddal rendelkeznek. Folyamatos használatuk Európa több országában súlyos rezisztencia kialakulásához vezetett. Az utóbbi tíz évben hazánkban is megjelent és gyorsan terjed a piretroid rezisztens fénybogár.

Rengeteg csapadékkal adós a „természetfelelős”. Az év első három hónapjában országos szinten is mindössze 50-60 milliméter eső esett. A téli hónapokban, hó formájában sem hullott elegendő mennyiség, így napjainkra már fél évnyi a talajok nedvességhiánya.

A rezisztencia tesztek alapján Magyarországon 2017-ben a vizsgált repcefénybogár populációk több mint 91%-a (a tesztelt 35 mintából 32 minta) rezisztens, vagy kifejezetten rezisztens besorolású.

A repcefénybogár kártevővé nyilvánításán mintegy fél évszázadon át vitatkoztak. Az 1800-as évek derekán és végén, kifejezetten veszélyes kártevőként említették, majd az 1900-as évek elején a szakemberek megosztottá váltak.

A február utolsó dekádjában jelentkező télies lehűlés az éjszakai fagyok mellett nem hozott nagyobb mennyiségű csapadékot, így tovább folytatódott a talajok felső rétegének száradása.