A tojás az emberiség ősi tápláléka. Az emberi étkezésben a tyúktojás fogyasztása a legelterjedtebb, melynek táplálkozás-élettani értéke rendkívül jelentős: magas a fehérjetartalma, aminek minősége az emberi igények szempontjából kiváló, sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Szaporodásbiológiai értelemben a tojás egy bonyolult petesejt, ami a keltetés során a benne fejlődő embrió kialakulásához a feltételeket maradéktalanul biztosítja. A tojás főbb részei: a tojáshéj (védelem), a tojásfehérje (tartalék tápanyag) és a tojás sárgája (petesejt, zigóta). A közepes nagyságú tyúktojás tömege 50-60 gramm. A tojástermelés történhet intenzív ketreces tojóházakban, illetve szabad-, ökológiai-, mélyalmos- és egyéb alternatív tartásban. A KSH adatai szerint 2017-ben 2,44 millió darab tojást állítottak elő Magyarországon. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás 234 darab. A baromfiágazattal kapcsolatos minden fontos információt megtalálhat az Agrofórum Online tartalmai között.
2017. március 30.
Mára azok a gazdák is visszaállították a termelésüket, akiket érzékenyen érintett a hónapokig elhúzódó madárinfluenza.
2017. március 20.
A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral.
2017. január 3.
A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része.
2016. december 28.
A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2017. január 1-jén.
2016. november 24.
A parlament döntésének értelmében 2017. január 1-től mérséklődik a tojás és a tej általános forgalmi adója.
2016. október 26.
Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is.
2016. október 20.
Az újabb termékkörök révén tovább erősödhetnek a magyar-egyiptomi élelmiszeripari kereskedelmi kapcsolatok.
2016. október 19.
Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő.
2016. április 20.
Az érintett termékek árában meg fog jelenni az áfacsökkentés hatása, a tárca számításai szerint ez átlagosan több mint 10 százalékos fogyasztói árcsökkentéssel jár, a sertéshúséhoz hasonlóan.