BASF sajtótájékoztató Ludwigshafenben

Agrofórum Online

A BASF jelenlegi növényvédelmi innovációs csatornájában minden területen várhatók újdonságok – a fejlesztések előrehaladott fázisban. A vállalat tervei szerint a 2015 és 2025 között piacra kerülő növényvédő termékek eladási értéke a 3 milliárd eurót is elérheti.

STEYR, Lemken, Sumo gépbemutató Mohácson

Mohácson, egészen pontosan Szabadságpusztán, a Spiel-Mix Kft. telephelyén gyűltek össze a gazdálkodók augusztus elején, hogy részt vegyenek a Magtár Kft. szántóföldi gépbemutatóján. A szakmai rendezvényen a Lemken munkagépei mellett egy Sumo kombinált eszközt és a STEYR erőgépek zászlóshajóját mutatták be az érdeklődőknek. Fotó: Gribek Dániel

Változik a növényvédelmi dokumentációk szokásos rendje

2020. április 6. 13:12

Könnyítést jelenthet, hogy a hatóság ellenőrzései során elfogadja, ha nem a felírt készítményt, hanem azonos hatóanyagú, az adott kultúrában és károsítóra engedélyezett készítményt szolgál ki a forgalmazó.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

Mitől lett foltos a körtefa levele?

2019. szeptember 27. 04:37

Cs. Pál kérdése: Körtefám levelei már intenzíven hullásnak indultak. A leveleken narancssárga nagyobb méretű, és kisebb fehér közepű foltokat is találtam. Mi okozza ezt?

A birsalma károsítói

2018. október 1. 07:10