A szőlő növényvédelmét érintő változások az elmúlt évtizedek tükrében

A rendszerváltás után gyökeres változás következett be a szőlő-borágazatban és a szaporítóanyag-termelésben is. A koncentrált nagyüzemit felváltotta a kisebb birtokméretű magángazdálkodás. A drasztikusan megnövekedett tulajdonos-termelő, pincészet és borvidék számmal egy atomizált szerkezetű rendszer jött létre, ugyanakkor a szőlőtermő terület folyamatosan zsugorodik. 1970-ben 14 borvidéken 151.300 ha (Csepregi, Zilai 1973) 2001-ben 91 ezer ha (KSH), 2009-ben 71 ezer ha (HNT), 2016-ban 63 ezer ha (HNT), jelenleg 7 borrégió 22 borvidékén 65 ezer ha (HNT) szőlőültetvény van nyilvántartva.

Művelésmód-, fajtaszerkezet-, termesztéstechnológia-váltás zajlik. Jellemző az alacsonyabb törzsmagasság, sűrűbb térállás (a korábbi 3300 tő/ha-ral szemben 5-6000 tő/ha) ami 1,5-2 x több szaporítóanyag-igényt jelent. Súlyos gond a szakmai hozzáértés, felkészültség, a képzett szakemberek hiánya a rendszerből. Az utóbbi évtizedekben egyre határozottabban tapasztalható a feldolgozóval nem rendelkező szőlőtermelők kiszolgáltatottsága. A drasztikusan csökkenő kézi munkaerő miatt erőteljes ütemben folyik a munkafolyamatok gépesítése, aminek az előnyök mellett sajnos káros (növényegészségügyi) hatása is van.

Új kihívást, sok esetben megélhetési gondot jelent a mennyiségi szemléletet felváltó minőségi termelés. Jövedelmezőségi okok miatt egyes régiókban határozottan növekszik az elhagyott, műveletlen szőlőterületek száma és nagysága, ami súlyos növényegészségügyi kockázatot jelent. Az elmúlt évtizedek újdonsága a nagy gyökérrel, GPS vezérelt gépi telepítés. Az ilyen ültetvények erőteljes kezdeti vegetatív fejlődése csábító a korai termőre fordításra, túlterhelésre, aminek viszont rövid- és hosszútávú káros következményei lehetnek. Sajnos egyre gyakoribb a szakszerűtlen tápanyag-gazdálkodás, vagy a tápanyag-visszapótlás hiánya, mint ahogy a téves vagy hibás elméleteken nyugvó ún. minimumművelés (mozgatatlan talajú, csak kaszált, ősgyepes sorok-sorközök) miatt kialakuló rendellenességek (N, Mg, K stb.) hiánytünetek.

Nem könnyű feladat a nagyüzemi gazdálkodásban elterjedt programszerű védekezést felváltó okszerű szerhasználat, az integrált védekezés végrehajtása, a szigorodó környezetvédelmi elvárások teljesítése. Az unió új kockázatalapú szerengedélyezése/hatóanyagok felülvizsgálata miatt a gombaölő szerek 70-85%-a (ftálimidek, ditiokarbamátok, triazolok stb.) a rovarölők 83-94%-a (piretroidok, szerves foszforsav-észterek, karbamátok, neonikotinoidok stb.) és a gyomirtó szerek 52-81%-a (pl. glifozát izopropil aminsók) kerül/került kivonásra, de a fennmaradók felhasználása is szigorított, ill. tiltott pl. integrált vagy bio termesztésben.) A drasztikusan szűkülő szerválaszték lassan már a hatékony mezőgazdasági termesztést kockáztatja. A belső és külső nyomásra erősödő környezetvédelmi szemlélet és a „divatossá” váló ökológiai termesztés számos újszerű problémát vet fel növényvédelmi szempontból is.

A klímaváltozás miatt kiszámíthatatlan, szélsőségekkel, extremitásokkal (tuba, szupercella, tornádó) teli időjárás közvetlen (fagy, jég, vihar, aszály, belvíz) és közvetett (stressz) hatásai évről évre újabb kihívást jelentenek a növények a termelők és a növényvédelmi szakemberek számára. A Magyarországra vonatkozó hosszú távú elemzésekben jelzett felmelegedés, csökkenő éves csapadékmennyiség tendenciája még az észak-keleti területeken, saját mérési adatainkban is követhető. Az egyre gyakoribbá váló őszi, téli, tavaszi fagy, jégverések mellett nem ritka szőlőben sem a vízzel telített talajállapot, vagy éppen az aszálykár. A 2000-es évek elejéig nem okozott gondot a napperzselés, de napjainkban évről évre jelentkezik ezért a veszélyeztetett területeken külön figyelmet (korai csonkázás kerülése) vagy akár célirányos megelőző vegyszeres beavatkozást igényel. A melegedő időjárásnak akad pozitív hatása is, mint pl. a kiváló évjáratok sora (2000, 2002, 2003, 2007, 2009, 2013, 2017, 2018).

Járványos betegségek

A változékony időjárás következtében szokatlan fertőzési viszonyok és járványhelyzetek jönnek létre. A járványos betegségek – lisztharmat, peronoszpóra, szürkerothadás – jelentős minőségi, mennyiségi gazdasági károkozók, ezért ellenük évről évre védekezni szükséges. Hazánkban a szőlő leggyakoribb és legsúlyosabb fertőzéseket kiváltó betegsége a lisztharmat (Erysiphe necator), a bogyók, fürtök fertőzésével okozza a legnagyobb kárt. Azt is tudjuk, hogy már igen gyenge (5% átlagos) bogyófertőzöttség negatív hatású a borminőségre (földíz, -illat, keserű ízek megjelenése), ezért a lisztharmat elleni védelem célja a tökéletes fürtvédelem, ami nagy kihívás. Az ivaros telelő alak (kazmotécium) előtérbe kerülése óta, és a veszélyes járványokozó B genetikai típus dominanciája miatt rendkívül nehéz ellene védekezni.

Kizárólag szakértelemmel, odafigyeléssel, szigorú szabályok betartásával védhetők meg a fürtök, nem feledve a legfontosabb alapszabályt: „mindenki a saját lisztharmatáért felelős”. A védelem alapja a korai felszaporodás megakadályozása a levélzeten. A lisztharmatot a leveleken kell megsemmisíteni még virágzás előtt, mert a bogyókon már megállíthatatlan a fertőzés. Vannak ugyan új, ígéretes kiváló hatóanyagok, de a felszívódó triazolok visszavonása, elvesztése tovább nehezíti a lisztharmat elleni védelmet, ugyanakkor számolni kell a rezisztenciakialakulás fokozódó veszélyével is.

A szőlőperonoszpóra (Plasmopara viticola) fertőzések alakulására is befolyással van a szélsőséges időjárás. Az utóbbi évek során úgy tűnik nem támaszkodhatunk az eddig megbízható előrejelző programokra, mert sorozatosan tévesen jelzik a fertőzés alakulást. Ettől is nagyobb gond, hogy a ftálimidek és a ditiokarbamátok kivonása/korlátozása miatt elveszítjük a felszívódó hatóanyagok értékes kontakt kombinációs partnereit. Az egyedül megmaradó rézzel ez az űr nem pótólható. Sajnos a legújabb uniós szabályozás során a réz felhasználása is veszélybe került. Mivel a rézvegyületek tartósan megmaradó mérgező vegyületek ezért az 54/2011/EU végrehajtási rendelet módosítása alapján 2019. január 1-jei hatályba lépéssel a rézvegyületek helyettesítésre jelölt anyagoknak minősülnek, használatuk 28 kg/ha/7 év, ami 4 kg fémréz/ha/év mennyiségre korlátozott.

Új probléma néhány régen itt lévő ismert, de korábban gazdasági kárt nem okozó kórokozó – mint pl. a feketerothadás (Guignardia bidwellii), a fomopsziszos levél-, hajtás- és vesszőfoltosság (Phomopsis viticola) – előretörése.

Olyan betegségekről van szó, amelyek esetében a fertőzés, járványveszély kialakuláshoz a hajlamosító csapadékos időjárási körülmények mellett, alapvető kockázati tényező a fertőző anyag területen belüli felhalmozódása. Ez a feltétel adott, mivel mind a két kórokozó a tőkén és a sorok/sorközben a talajfelszínre került fertőzött növényrészeken telel át. Az utóbbi években az egyre súlyosbodó probléma ok-okozati összefüggésének elemzése során felmerült, hogy több új technológiai elemnek komoly szerepe van/lehet a betegség jelentőségének fokozódásában. Ilyen a gépi szüret után a tőkén maradó fertőzött fürtkocsány-tömeg, a talajra hullott fertőzött bogyók, növényrészek, a metszés után a talajfelszínen hagyott venyigezúzalék.

Hasonlóan veszélyes a takarónövényes vagy ősgyepes sorközökben, sorokban és az elhagyott műveletlen szőlőterületeken felhalmozódó fertőző anyag. Súlyos kockázatnövelő tényező az is, hogy a termesztett rezisztens és a legújabb kettős rezisztenciával rendelkező ún. innovatív fajták ezen kórokozókkal szemben fokozottan érzékenyek. Az eredményes vegyszeres védekezés legfőbb gátja a piknídiumos gombák ellen hatékony kontakt ditiokarbamátok, és a felszívódó szterolgátlók kivonása. A legveszélyeztetettebbek az ún. bio művelésű területek, mert az ott felhasználásra engedélyezett kén és réz gyakorlatilag hatástalan ezen kórokozók ellen. A fertőzőanyag-felhalmozódás megakadályozásának egyetlen hatékony eszköze a fertőzött növényrészek eltávolítása majd elégetése lenne, amit a legújabb környezetvédelmi szabályozás miatt ma már csaknem megoldhatatlan vagy rendkívül nehéz kivitelezni.

Krónikus betegségek

Napjaink egyik legkomolyabb növényvédelmi kihívása a krónikus fás betegségek hazai és globális méretű előretörése. Nem tudni miért, de a köztudatban a korai tőkepusztulást tévesen csak a fitofág és xylofág gombakórokozók által kiváltott esca-val azonosítják. Az esca önmagában is egy betegségkomplex (több kórokozó, 4 önálló betegségfázis és elnevezés, társult – gomba és akár vírus – fertőzésekkel), de a korai tőkepusztulás a kiváltó okok és a kórokozók tekintetében sokkal összetettebb, bonyolultabb kérdéskör.

A szőlő fás részeiben (háncsban, floemben, xilemben, és gyökérben) élő, a nedvkeringést, tápanyagforgalmat közvetve vagy közvetlenül akadályozó (viroid, vírusos, baktériumos, fitoplazmás és gombás) betegségek a tőke kondícióját rontják, termésmennyiség- és minőségcsökkenést okoznak és a növény életét veszélyeztetik. Veszélyességüket fokozza, hogy többségük látensen fertőzött szaporítóanyaggal kerül az ültetvényekbe és nagy távolságra is. A fás szárú növények lassú, vagy hirtelen pusztulása komplex betegség, melyhez abiotikus és biotikus tényezők időben, térben együtt és/vagy egymást követően megnyilvánuló hatása szükséges. Jellemzője, hogy gyakran több kórokozó felel a betegség kialakulásáért. Az ún. fakultatív parazita gombák egy szűk csoportja, a leromlást kiváltó ún. „decline” patogének szöveti elhalást okozva közvetlen kiváltói is lehetnek a fás növények elhalásának. Vannak köztük gyökérpusztulást okozók: melyek az újratelepítési betegségért felelős kórokozók, mint a szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria subterranea) a fehérpelyhes gyökérpenész (Rosellinia necatrix), a tuskógomba (Armillaria mellea), belső élősködők: az esca főbb kiváltói (Phaeomoniella, Phaeoacremonium fajok), vessző, törzs, elhalást, rákos sebeket okozók: (Euthypa, Botryosphaeria, Phomopsis fajok) és végül xylofág, farontó, korhasztó gombák: (Fomitiporia, Stereum fajok).

A leromlást okozó patogén gombák többsége nem specifikus szőlőkórokozók. Erdei fafajokat, gyümölcsfákat is fertőznek, ebből kifolyólag hasonló jellegű betegségek sorát okozzák mindhárom gazdanövény csoportban. Jellemzőjük továbbá, hogy az életközösségek szerves részeként, tartós és szélsőséges környezeti hatások esetén válnak jelentős tényezővé. A szőlőtőkék legyengülése, lassú, hirtelen, részleges, vagy teljes pusztulása életük bármelyik szakaszában bekövetkezhet, melyben a kórokozókon kívül, döntő szerepe van a szélsőséges időjárási tényezők által kiváltott stresszhatásnak is. A kórfolyamat gyakran sokéves, a tünetek nem specifikusak, ezért a diagnosztizálás és a védekezési módszerek megválasztása is nehéz, és eltérő megközelítést kíván.

Mivel gyógyító, vegyszeres kezelésre nincs mód, ezért döntő fontosságú a megelőzés, mely a szaporítóanyag-előállításnál kezdődik. A hangsúlyt az alapanyag, a tárolási, az oltási körülményekre, az oltványiskola- és az ültetvényhigiéniára kell helyezni. Ehhez ma már vannak ígéretes módszerek (pl. a melegvizes (50 ^oC 40 perc) kezelés, biológiai védekezés a Trichoderma antagonista gomba fajokkal, speciális metszési eljárás stb., melyek következetes alkalmazásával jelentősen mérsékelhető lenne a korai tőkepusztulás.

Egészséges szaporítóanyag előállítása és a talajuntság kialakulásának okai

A krónikus betegségek problémaköréhez szorosan kapcsolódó téma az „egészséges, fertőzésmentes szaporítóanyag” és a talajuntság. A rendszerváltás óta ugrásszerűen megnőtt az új telepítésekben az esca, fekete kordonkarelhalás, eutípa, vírus, (faszöveti barázdáltság, levélsodródás komplex stb.) fitoplazma és agrobaktérium tünetes növények aránya. A magyarázat sajnos kézenfekvő. Lehoczky János, aki 1970-es évek kezdetétől haláláig mélyre hatóan tanulmányozta a korai tőkeelhalások etiológiáját, rávilágított a probléma gyökerére. „Növekvő gondok és ébredő remények a magas biológiai értékű szőlő szaporítóanyag előállításában és forgalmazásában.” című cikkében elemzi a hazai nagyüzemi szaporítóanyag-előállítás megszűnésének negatív következményeiről. Az akkori megállapításai – „A krónikus betegségeket, leromlást és korai tőkeelhalást okozó patogén ágensek (viroidok, vírusok, fitoplazmák, baktériumok, gombák) többsége fokozottan veszélyes, mert a beteg tőkékről szedett vegetatív szaporítóanyaggal terjedhetnek nagy távolságra is.” (1991) –, intelmei beigazolódtak, és sajnos a mai napig maradéktalanul érvényesek. A szőlőtőkék korai pusztulása globális méretű problémává vált, de ez számunkra nem mentség. Az elmúlt évtizedek során végzett széleskörű nemzetközi kutatások eredményeivel ismereteink gyarapodtak, de az alapigazság nem változott. Általános vélemény, hogy a kórokozó(k) már kiültetés idején a növényben van(ak)/lehet(nek), vagyis látensen fertőzött szaporítóanyaggal kerülnek be az ültetvényeinkbe.

A helyzet két évtizeddel később sem nem javult, csak rosszabbodott. Az egykor joggal nagyhírű, központosított, korszerű, integrált rendszerben működő (évente 30 millió oltványt), kiváló minőséget előállító magyar nagyüzemi szőlő szaporítóanyag-előállítást felváltó kisüzemi, családi vállalkozások által készített és forgalmazott oltványok minősége (néhány kivételtől eltekintve) nem felel meg az elvárásoknak. A gyenge minőség, a látens fertőzöttség a szaporítóanyag-előállítás során elkövetett emberi, technológiai hibák, szabálytalanságok, higiéniai hiányosságok, szakmai felkészültség hiánya, laza hatósági ellenőrzés miatt következhet be. A termelők bizalma megrendült a hazai szaporítóanyaggal szemben, ezért nő az import alapanyag- és oltványbehozatal, ami nem feltétlenül jobb minőségű. Örömmel olvastam a Borászati füzetek 2018. 6. számában Molnár Ákos, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termelők Szövetség elnökének igen kritikus hangvételű nyilatkozatát a jelenlegi kisüzemi oltványkészítés hiányosságairól, melyekkel maximálisan egyetértek. Optimistán remélem, hogy határozott szándékkal, termelői összefogással végre gyökeres változás indul meg a kifogástalan minőségű szaporítóanyag-előállítás érdekében.

Szorosan ide kapcsolódó téma a talajuntság, a kellő pihentetés nélkül létesített szőlők gyökérzetének betegsége, ami leggyakrabban újratelepített szőlőkben és a rövid forgóval üzemelő szőlőiskolákban fordul elő.

Kiváltásában szerepet játszó főbb károsítók: szőlő filoxéra, cserebogár pajorok, szájszuronyos fonaférgek (Xiphinema, Longidorus fajok, amelyek vírosvektorok is), agrobaktérium (elsősorban oltványiskolákban), hervadást okozó talajgombák (Verticillium, Fusarium fajok), gyökérgombák: fehérpelyhes gyökérpenész (Rosellinia necatrix), szegecsfejű gyökérgomba maradnak.

A talajuntság elsősorban a 2009/2010-es borpiaci évtől, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és átállítására vonatkozó támogatási rendelet beindulása óta jelent veszélyt. A támogatási rendelet megalkotói ezzel a rendkívül jelentős kockázati tényezővel egyáltalán nem számoltak/nak. A rendelet nem kötelez a talajpihentetésre (aminek fő lényege a gyökérmaradványok elbomlása, mely során elpusztulnak a gyökérbetegségek kiváltói is), de nem is tiltja (az AKG és ökológiai támogatott területeken viszont kötelezi) a kivágás utáni azonnali visszatelepítést. Mindezek miatt elfogadott gyakorlattá vált az egy borpiaci éven belüli újratelepítés, ami melegágya a szőlőgyökérbetegségek miatti tőpusztulások kialakulásának.

Új, nem honos, melegkedvelő – kórokozó és rovar – fajok

A fitoplazma–probléma az aranyszínű sárgaságot okozó (Ca. Phytoplasma vitis) a közismertebb nevén (Flavescence dorée) FD karantén kórokozó 2013. évi szőlőlevélből és szőlőkabócából történő első hazai kimutatásával kezdődött. A fitoplazmák Gram-pozitív, sejtfal nélküli, sejten belül élő baktériumok, melyek rovarvektor (kabócák) testében, valamint a szőlőháncsrész rostacsöveiben szaporodnak. Mechanikai úton nem vihetők át, csak a háncsszövetből táplálkozó rovarvektorokkal, valamint vegetatív úton előállított, fertőzött szaporítóanyaggal terjeszthetők. Magyarországon az FD-n kívül jóval korábbról (1970-es évektől) ismert és elterjedt a szőlő feketevesszejűség (Bois noir=BN) fitoplazma is. Mindkét faj nagy gazdasági jelentőségű, mert a betegséggel fertőzött ültetvényekben 50%-os termésveszteség és minőségromlás következik be.

A FD bár nem idegenhonos, hanem épp ellenkezőleg, őshonos faj Európában, de nem a szőlőn, hanem más fás növényekben (erdei iszalag, bálványfa, égerfa fajok) él, de a szőlőre kerülve válik rendkívül veszélyessé, ezért minősítették karantén kórokozónak. Mindaddig nem jelentett veszélyt az FD véletlenszerű előfordulása a szőlőben míg a valóban idegenhonos kabócafaj, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) be nem került Európába. Mivel ez a faj a szőlőn él, a tőkéken szívogatva veszi fel az FD fitoplazmát, ami a testében szaporodik, így gyorsan szétterjeszti a kórokozót. A kabóca fertőzőképessége élete végéig megmarad, de a fitoplazma a tojásokba nem kerül át, ezért az új fertőzések kialakulásához szükséges fitoplazma inokulum egyedül a fertőzött tőkékben és a rezervoár gazdanövényekben marad fenn. Komoly gond, hogy a két fitoplazma faj tünetei megegyeznek, ezért a pontos azonosításhoz molekuláris vizsgálat szükséges. A FD 2013. évi első beazonosítása óta, megállíthatatlanul terjed. Jelenleg az ország nyugati felében, Tolna megye kivételével, minden megyében kimutatták szőlőből, több helyen növényegészségügyi zárlat van érvényben.

A keleti országrészben még csak a legveszélyesebb rezervoár növényben (erdei iszalagban) találták meg az FD-t 2016-2017-ben (Egri, Mátrai és Bükki borvidéken). A vektor szőlőkabóca egyedsűrűsége a keleti térségben jóval nagyobb, mint a nyugaton, ezért itt robbanásszerű szétterjedésre kell számítani. A veszélyt minden szőlőtermelőnek – hobbitelkeken és a házikertekben is – komolyan kell vennie. Miután a fitoplazmák ellen közvetlen vegyszeres védekezési mód nincs, ezért a megelőzés (alanyvesszők és nemes csapvesszők melegvizes hőkezelése), a kabóca vektorok elpusztítása (vegyszeres kezelésekkel) továbbá a rezervoár gazdanövények, az elhagyott, műveletlen szőlőterületek felszámolása hozhat egyedül megoldást.

Fenyegető közelségbe került egy másik veszélyes karantén kórokozó (Xylella fastidiosa ssp. fastidiosa) baktérium által okozott szőlő Pierce-betegség is. Szerencsére a XYLEFA baktérium Európában kiszelektálódott rendkívül agresszív új alfaja X. fastidiosa pauca alfaj CoDiRO törzs (ami ezerszámra pusztítja Dél-Olaszországban az olajfákat) a szőlőt nem fertőzi. Nem lehetünk nyugodtak, mert a szőlőre veszélyes alfajt is megtalálták már Európában (Németország) leanderen, (Spanyolország) levendulán, rozmaringon, cseresznyén, mandulán, különböző dísznövényeken, és 2017-ben már szőlőn is beazonosították Mallorca szigetén. Rossz hír, hogy az FD fitoplazmához hasonlóan Xylella baktérium természetes terjesztői is kabócák, de még szomorúbb, hogy mind az öt potenciális (mezei és tajtékos) kabóca faj Magyarországon is előfordul.

Az utóbbi években egyre több korábban jelentéktelen (szilvafa takácsatka, szőlőtripsz, pajzstetvek), vagy újonnan megjelenő, melegkedvelő rovarfaj (amerikai szőlőkabóca, amerikai lepkekabóca, harlekin katicabogár, foltosszárnyú muslica, kígyóaknás szőlőmoly) gazdagítja a szőlő rovarfaunáját. Azt se feledjük, hogy a könnyű és gyors elterjedésük, meghonosodásuk oka nemcsak a melegedő időjárás, hanem a széles hatásspektrumú rovarölő szerek, hatóanyagok betiltása, a programszerű védekezést felváltó kötelező okszerű, integrált és az ökológiai védekezés. Az újonnan megtelepedett fajok között vannak olyanok is (pl. az amerikai szőlőkabóca, pajzstetvek) melyek ellen nem direkt károsításuk, hanem kórokozók (fitoplazmák, vírusok) aktív terjesztése, vagyis vektor szerepük miatt szükséges/kötelező rendszeresen védekezni. Mindezek miatt nemhogy csökkenthető, hanem növelni szükséges a szőlőben a rovarölő szerek használatát. Ugyanakkor a rohamos ütemű hatóanyag-kivonások miatt nemcsak a szűkülő szerválaszték jelent komoly gondot, hanem az is, hogy az élő környezetre „ártalmatlannak ítélt,” a károsító rovarok ellen viszont gyenge hatású hatóanyagok maradnak a palettán.

Záró gondolat 

Szokatlannak tűnhet ilyen széleskörű áttekintést tenni a címben megfogalmazott téma vonatkozásában, ám ha sorra vesszük a közelmúlt és napjaink, továbbá a közeli jövő szőlőtermesztését és növényvédelmét érintő legfontosabb kihívásokat, egyértelműen kitűnik a szoros kapcsolat, összefüggés a fentiekben említett változásokkal. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az írásban elemzett változások – az időjárás kivételével – valójában emberi hozzáállás, döntések, cselekvések eredménye.