Mészáros Pál – az „Év Bortermelője 2016”

A Mészáros család szőlőhöz és borhoz való kötődése a levéltári adatok szerint a XVII. századig nyúlik vissza, Mészáros Pálnak pedig egészen a dédapáig visszamenőleg vannak emlékei. A gyökerek tehát mélyek, az évek során felhalmozódó tapasztalat, tudás feltehetően nemzedékről nemzedékre öröklődött. Az út, amely Mészáros Pált idáig vezette, ha néha rögös is volt, de mindig egyfelé mutatott: az évszázados tradíció folytatása, kiteljesítése és termőre fordítása irányába. És ennek a tradíciónak a továbbvitelére is van remény: Péter fia a borászatot irányítja, és a marketinget menedzseli, Zsanett lánya a 2014-ben létrehozott, Szekszárd első négycsillagos szállodájának, a Hotel Merops-nak felelős vezetője, a folytonosságot pedig a sorban a két unoka látszik garantálni.

A rangos kitüntetetés alkalmából most ismét felkerestem Mészáros Pált, a beszélgetés során múltról és jelenről egyaránt szó esett (régi ismeretségünk okán a társalgás tegező viszonyban folyt).

Mészáros Pál és a míves kút a 250 éves pincében

• A Mészáros család szőlő és borhoz való kötődése hosszú múltra tekint vissza. A családi legendárium, illetve visszaemlékezéseid szerint miről mesél a múlt?

Levéltári adatok szerint az 1600-as évekig, de feltehetően a török utáni időkig visszamenőleg mi valóban szekszárdi szőlőművelő család vagyunk. Én személy szerint dédapámig tudok visszaemlékezni. A családi legendárium szerint ő már akkoriban is sikeres borász volt, aki válogatásborokat is készített és volt olyan darálója, ami bogyózott is. Ő volt az, aki sajnálta eladni a szőlőt, mert tudta, hogy csak a saját szőlőből lehet jó bort készíteni. Nagyapámtól is sokat tanultam, ő egészen 20 éves koromig velünk volt, aki – csak úgy, mint dédapám – magas kort, 86 évet élt meg. Ráadásul mindketten egészen késő idős korukig keményen dolgoztak is akkoriban mintegy 2 holdra (~1,2 ha) tehető szőlőben. A szőlőművelés abban az időben ugyanis kemény munka volt, amiből gyerek fejjel nagyapám és apám mellett nekem is ki kellett venni a részem: kisgyermekként apróságokkal, de ahogy nőttem, később már komoly munkával is. Így többek között jól emlékszem például permetezéskor a vízhordásra, amit a kútból húztunk fel és hordtuk betonkádba, amiben a kékkőt (rézgálicot) oldottuk. Mert másnap reggel kezdődött a permetezés – de nem ám géppel, hanem háti permetezővel. Természetesen kora hajnalban, időt hagyva ezzel a felkelő nap gyenge sugarainak arra, hogy még a felmelegedés előtt felszárítsák a leveleket. Magát a permetezést dédapám és nagyapám azonban nem engedte másra, mert igazán csak a saját munkájukban bíztak. Nekem kamasz gyerekként többnyire a vízhordás, a keverés, na meg a kiürült permetező utántöltése jutott. De a kötődés a szőlőhöz megmaradt és egész eddigi életemet végigkísérte.

• De mint tudjuk, a háború, illetve az utána kialakuló új rend mindent feje tetejére állított. Hogyan alakult a birtok, a család és a Te életed?

Itt is megalakultak a tsz-ek és közösbe vették a földeket. A működésük azonban nem volt sikeres, itt a szekszárdi domboldalakban a kezdeti erőfeszítések után nagyüzemi szőlőtermesztés nem tudott kialakulni. A szőlőterületeket egy idő után így zártkerti művelésbe visszaosztották: családonként 800 négyszögölt (~2864 m²) lehetett visszaigényelni. Ilyen módon jutottunk hozzá mi is ahhoz a 800 négyszögölhöz, ami örökség révén később az enyém lett, és ami lehetővé tette a szőlőművelésben az ősöktől megörökölt tradíció folytatását, és ami kiinduló bázisát képezhette a mai szőlészet és pincészet kialakulásának.

Ami pedig az én életem alakulását illeti: szüleim jó tanuló lévén a kertészmérnöknek szántak, én mégis az agrárpályát választottam és érettségi után a mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem diákja lettem. A sors fintora, hogy a szőlő és a bor egész életem meghatározó tényezőjévé vált: növénynemesítés vizsgán a szőlő nemesítéséről, kertészet tantárgy vizsgán pedig a szőlő metszéséről kérdeztek. Óváron sok borozó is volt, amelyeket mi hallgatók szívesen látogattunk. Baráti társaságunkban, ha valaki levizsgázott azért, ha nem, azért ünnepeltünk egy-egy üveg jó bor társaságában. Ha a vizsga sikeres volt a többieknek, ha nem, a vizsgázónak kellett a számlát fizetni bánatpénz gyanánt. Amikor pedig 1971-ben fiatal diplomásként a helyi termelőszövetkezetbe kerültem, első gyakorlati éveimben – a sors kegyeltjeként – ismét a szőlő került tevékenységem fókuszába: akkoriban indult itt Szekszárdon a szőlők rekonstrukciója az elhagyott területek meliorációjával és olyan addig ismeretlen új fajták betelepítésével, mint a Rizlingszilváni, a Tramini, a Merlot, a Kékfrankos vagy a Cabernet. Ebbe a munkába kapcsolódtam be és váltam annak aktív részesévé. Ezzel egyidejűleg lehetőségem nyílt e területen ismereteim bővítésére is, mégpedig különféle szőlőbemutatókon, borversenyeken, illetve a Szőlészeti Kutató Intézet által szervezett metszési és termesztési gyakorlatokon való részvétel útján.

• Talán ez ösztönzött arra, hogy magad is belefogjál a szőlőművelésbe, majd a borkészítésbe? Hogyan kezdődött?

A késztetés az önállósodás irányába mindig megvolt bennem, az ősöktől örökölt szőlő iránti vonzalmam soha nem halt ki. Erre hamarosan sor is került, mégpedig 1974-ben, amikor a megörökölt 800 négyszögölön először szőlő telepítésébe fogtam, mégpedig fehérbe, mert annak jobb volt az ára. Ugyanis akkoriban magát a szőlőt, abból is a fehéret jobban lehetett eladni, a bornak még nem volt piaca, így kevés is készült belőle. De ahogy fejlődött a borpiac és igény mutatkozott főleg a vörösbor iránt, szerettem volna kékszőlőt vásárolni, de nem volt megfelelő minőség. Ez késztetett arra, hogy kékszőlő telepítésbe kezdjek, amire az önállósodástól számított 10 év után került először sor, az akkor már kétszeresére bővült birtokon (ugyanis ekkorra már nem családonként, hanem személyenként engedélyezték a 800 négyszögölt, így a feleségem nevére is vettünk). A borkészítésre pedig a Szekszárdon még a dédapám által épített és megörökölt borpince kínált lehetőséget, amelyben mind a mai napig készítek hagyományos hordós érlelésű bort. A régi hordóktól ugyan fájó szívvel meg kellet válnunk (már nem adnak olyan jó minőségű bort!), és új 250 és 500 literes hordókra cseréltük korszerű kétszintes elhelyezéssel.

• Ez volt tehát a kezdet. De hogyan folytatódott?

A nagy ugrásra a rendszerváltást követően kerülhetett sor, amikor rögtön egy 10 ha-os terület megvásárlása mellett döntöttem, amit később még további 30 ha követett. Az első 10 ha megvétele akkoriban merész kezdeményezés volt, mert a szőlőnek és a bornak még nem volt igazán piaca. A fiatalok is inkább a városok felé irányultak, a fáradságos szőlőművelésnek nem nagyon volt foganatja, bort is csak kevesen akartak termelni. Ennek köszönhetően aránylag kedvező áron lehetett szőlőművelésre alkalmas területekhez jutni. Mivel akkor még nem volt Cabernet és Merlot fajtánk, a választékbővítés igénye újabb 30 ha megvásárlására ösztönzött, amire éppen egy kiöregedett ültetvény eladása kínált lehetőséget. És hogy jól döntöttem, arra egy szerencsés véletlen hívta fel a figyelmem: egyszer egy francia turistacsoport látogatott el a pincémbe, akik nagyon dicsérő szavakkal illeték a boromat. Először udvariasságnak gondoltam, de utóbb kiderült, hogy francia bortermelők voltak, akik azonnal felismerték a termőhely borban rejlő speciális adottságait és arra kapacitáltak, segítsek nekik itt nagyobb (200 ha!), szőlőművelésre alkalmas területet vásárolni. Na, ez elgondolkodtatott! Ha francia borszakértők csak a kóstolás révén, a bor ízvilága alapján rögtön érdemesnek tartanak itt területet vásárolni, akkor nem számukra fogok keresni, hanem magamnak. Ennek volt köszönhető, hogy a továbbiakban sohasem tétováztam, ha szőlőművelésre alkalmas terület megvásárlására nyílott lehetőségem. Így adódott, hogy az addigi 40 ha újabb 40-40-ha-ral bővült, így napjainkban már összesen 120 ha-on termesztünk széles a fajtaválasztékban szőlőt és több mint 20-féle palackos borral, 3-4 évjárattal tudunk rendszeresen megjelenni a hazai és külföldi piacokon. Legújabban pedig árverés útján újabb 28 ha került a tulajdonomba, ami azonban még felújításra és betelepítésre vár.

• Mint hallottuk, franciáknak is feltűntek a szekszárdi borban fellehető speciális termőhelyi adottságok. Véleményed szerint mi az, ami a szekszárdi borokat napjainkban egyre rangosabb helyre emeli?

Mindenek előtt a termőhelyi adottságok: a terület rendkívüli tagoltsága, a sokirányú, többnyire K-Ny-i, D-i, illetve a Ny-i fekvésű völgyek (É-i nincs!), amelyek speciális mezo- és mikroklímával párosulnak. Ez egészül ki a rendkívül változó talajszerkezettel: a D-i oldalakat 20-25 m-es lösz borítja, amit a löszbe bevájódó mélyutak, a „szurdikok” bizonyítanak, és ami mind a mai napig turista látványosság. A K-i és Ny-i völgyeken pedig 4-5 méteres pannon üledék húzódik, az erodált területeken pedig feltűnik az agyag. Tehát ahány völgy, annyiféle talajadottság, annyiféle ízvilágú bor. Ha pedig ezeket összeházasítjuk, különféle különleges minőségű borok készítésére nyílik lehetőség. Erre az utóbbi időben különös figyelmet is fordítunk, aminek köszönhetően egyre több és jobb Cuvée típusú bor is fémjelzi választékunkat. Ennek egyik jeles képviselője a különleges ízvilágú Merops Cuveé, amely jelzős nevét a gyurgyalag madárfaj latin neve után kapta.

A 250 éves pincében bőven jut hely a hagyományos hordós borérlelésre

• A termőhely után milyen jelentősége van a fajtaválasztásnak?

Itt már nehezebb különbséget tenni, a legtöbb fajtának megvan a maga szerepe és jelentősége. A fontos, hogy egészséges legyen, mert csak egészséges szőlőből lehet jó technológiával és folyamatos odafigyeléssel jó bort készíteni. Mi túlnyomórészt kékszőlőt termelünk (80/20% kék-/fehérszőlő arány), választékunkban az Oportó kivételével minden borászatra alkalmas fajta megtalálható: a Kadarka, a Kékfrankos, a Merlot, a Cabernet sauvignon, a Cabernet franc, a Pinot noir, a legújabbak közül pedig a Shiraz és a Malbec. Külön szeretném kiemelni a Kadarkát, amelyből Szekszárdon nekünk van a legnagyobb ültetvényünk. Az újak közül pedig nagy reményeket fűzünk a Malbec-hez, amelyet Argentínában ismertem meg, és amelyből már 1 ha-t telepítettünk be Franciaországból hozatott oltványokkal.

• De mint tudjuk, fontos az évjárat is. Mi tesz jóvá egy évjáratot?

Ha csapadékos a nyár és ha száraz, napsütéses az ősz. Ilyen szempontból kiemelkedő volt Szekszárdon a 2002-es és 2012-es év. Ez arra utal, hogy jó évjáratokban sajnos nem bővelkedünk. De a jobbak közé sorolhatók a 2003, a 2007, a 2009 és a 2011-es évjáratok is.

• Ha már szóba került a Kadarka, úgy tudom, ezt a korábban lejáratott fajtát a Te tevékenységed emelte ismét méltó rangra. Hallhatnánk ennek történetéről?

Valóban, a Kadarka hozta vissza Szekszárd hírnevét, pedig ezt a fajtát valaha itt „semmirekellő karakának” hívtak. Az igaz, hogy a Kadarka nehéz szőlő, mint szoktam mondani „szeszélyes művésznő”, ami kényes az évjáratra, hajlamos a betegségekre, érzékeny a szüret idejére és ráadásul nagyon munkaigényes is. Mégis érdeklődéssel fordultam e fajta felé, mivel gyermekkori emlékeimben élt egy laza fürtű, édes, különleges ízvilágú, ugyanakkor gyengén termő kadarka. Ebből maradt meg és találtam rá nagyapám szőlőjének löszfal szélében egy ősi kadarka klónra, ami feltehetően azért maradhatott meg, mert túlélte a filoxéravészt. Ezt az egyetlen tőkét szaporítottam fel és próbáltam meg belőle kiszűrni azokat a klónokat, amelyek az említett hátrányos tulajdonságokat okozzák – mint később kiderült, sikerrel. Hát ebből lett a Mészi Kadarka, amelynek genetikai vizsgálatai később kiderítették, hogy 50%-ban Csóka-szőlő, ami nem más, mint egy középkorból származó ősi magyar-fajta, és mint Diófási professzortól megtudtam, egy keletről a népvándorlással behozott, ún. „pontusi” vörös fajta. Ez a Mészi Kadarka még gyengébb évjáratokban sem ad kevesebbet 20 cukorfoknál, de jobb esetben akár a 22-őt is eléri. Ez a fajta nyert 1912-ben Magyarországon állami elismerést, később pedig bekerült az EU-ban hivatalos fajtajegyzékébe is. Hát ebből készül az egyik legsikeresebb borom, amiben megtalálni véltem a magam „Szent Grál”-ját, ezért is kapta a St. Grál Mészi Kadarka nevet. Ez a nemes ital más vörösborokhoz képest mélyebb színű, testesebb és tüzesebb és telve van édes tanninokkal.

• Ezzel a Kadarka napjainkra Szekszárd visszavonhatatlan védjegyévé is vált. De mennyire őshonos ez a fajta itt Szekszárdon?

Egy nemrég Hollandiából kapott gratuláció kapcsán jutott tudomásomra, hogy már Liszt Ferenc idejében is volt a Holland Királyi Udvarban szekszárdi Kadarka, sőt maga Liszt Ferenc is küldött Kadarkát ajándékba a pápának. Ez arra utal, hogy ezek még a filoxéra pusztulás előtti, a Mészi Kadarkához hasonló, kiváló ízvilágú vörösborok lehettek. A fajta azóta sok változáson esett át, mint említettem a nevét is lejáratták, de az utóbbi időben ismét virágkorát éri. Az elmúlt években ezen a borvidéken telepítették a legtöbb Kadarkát, ugyanis ismét bebizonyosodott, hogy itt adja a legjobb minőséget – bár hozzá kell tennem, nem minden évben. A termesztése tehát egyre jobban terjed, mondhatni a Kadarka reneszánszát éli. A legjobb ültetvényekben található Kadarkát itt Szekszárdon Kölesdi Jakabnak, vagy Jakab Kadarkának nevezték, ami később termőhelye után Virághegyi Kadarka néven vált ismertté, és ami a választékunkban is megtalálható. Ez a fajta mélyebb színével és dúsabb tanninosságával tűnik ki, amely más borokkal házasítva a bor színét teszi vörösebbé, ezáltal jobban eladhatóvá.

A Merops Hotel a belső udvar felől

• De nem fejezhetjük be ezt a beszélgetést anélkül, hogy szó ne essék a 250 éves pincéről és a 2014 óta működő szálloda- és étteremkomplexumról, a Hotel Merops-ról. Hogyan értékeled ezt a beruházást?

Az, hogy ez egy jó döntés volt, az idő igazolta. A régi családi pincét kinőttük, szükség volt egy újra. Amikor Szekszárd belvárosban erre a 250 éves löszben vájt, de vizes, elhanyagolt pincére rátaláltam és megvásároltam, sokan csodálkoztak. Valaha egy borkereskedő borpincéjeként látott szép napokat, később több gazdája is volt, majd légópincének is használták, az utóbbi években pedig elhanyagoltan, néhol bedőlt boltozattal várt arra, hogy valaki rátaláljon, felismerje értékét. Bennem pedig megint működött a karma, a megérzés, hogy ez nagy érték. Sikerült is a régi korok szelleméhez hűen felújíttatni, dréncsövezés révén a vizesedését is megszüntetni, így aki most ide belép, úgy érezheti, mintha múltba érkezne. A pincéhez közvetlenül kapcsolódó présház rossz állapota a felújítását nem engedte meg, ellenben sikerült az eredetivel teljesen azonos rekonstrukciója, így most itt borkóstolásra, fogadásokra, és rendezvények szervezésére is alkalmas tér áll rendelkezésre. És mivel a borkóstolás és a velejáró borturizmus is egyre divatosabbá vált, és egyre nagyobb tömegeket vonz, nőtt a szálloda és éttermi szolgáltatás iránti igény. Ennek volt köszönhető, hogy belevágtunk egy szálloda és éttermi komplexum építésébe is. A döntés helyességét igazolja, hogy a Merops Hotel ma már 60%-os kihasználtsággal üzemel, és rendszeresen visszatérő vendégeink is vannak. A szomszéd telek megvásárlásával pedig a bővítésére is hamarosan sor kerül.