Az elmúlt négy évben – és különösen 2016-ban – igen jó egészségi állapotú napraforgókat láthattunk Magyarországon és ez a termésátlagokban is megnyilvánult. A 2017-es esztendőben hasonlóan jó egészségi állapotot tapasztalhattunk és remélhető, hogy ebben az évben a napraforgó országos termésátlaga megközelítheti a tavalyi rekordtermést.
Vizsgáljuk meg, hogy a legfontosabb betegségek előfordulása milyen volt ebben az évben!
A napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii) sehol sem jelent meg számottevő mértékben, bár észlelési szinten országszerte megfigyelhető volt. Egy-egy kisebb területen – táblarészen – akár néhány százalékot is elérhetett a fertőzés mértéke. Közismert a kórokozó változékonysága, vagyis az a képessége, hogy igen könnyen képez új patotípusokat, aminek eredményeképpen a rezisztens hibridek elveszíthetik ellenállóságukat ezekkel szemben. Tehát a kórokozó országos jelenléte „időzített bombának” tekinthető, annál is inkább, mert a patotípusok hazai elterjedtségéről nem rendelkezünk elegendő adattal (1. kép).
1. kép Napraforgó-peronoszpóra tünetei fiatal növényen
A szárfoltosságok megjelenése messze elmaradt a sokévi átlagtól. A diaportés szárfoltosság (Diaporthe helianthi) hírhedten veszélyes betegség volt, azonban 2000 óta igen nagy mértékben visszaszorult, 2010-ben fordult elő helyenként 1-2%-os mértékben – azóta még észlelési szinten is alig találkozunk vele (2-3. kép).
2. kép Diaportés szárfolt élesen körülírt szegéllyel
A fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldii) a szokásosnál később jelent meg és alig terjedt, a fertőzés mértéke lényegesen kisebb volt, mint a korábbi évtizedekben (4. kép).
4. kép Fómás – fekete – szárfoltok
Az alternáriás szárfoltosság (Alternaria helianthi, A. helianthinficiens) szintén később jelent meg, először lassan terjedt, majd terjedése helyenként felgyorsult. Annak ellenére, hogy a legnagyobb gyakorisággal megjelenő szárfoltosság volt, lényegében ez a betegség sem érte el a korábbi években tapasztalt mértéket (5. kép).
5. kép Alternáriás szárfoltosság
És most megismételném a tavalyi visszatekintésben is leírt tünettani alapvetéseket – már csak azért is, mert az 1990-es évek súlyos diaporte kártétele miatt mindmáig sokan hajlamosak mindenféle szárelszíneződést diaportének titulálni. Ami már csak azért sem szerencsés, mert a három szárfoltosság kórokozója eltérő fertőzésbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik, ami főként a védekezési időre hathat ki. Amint a képek aláírásából is kitűnik: a diaportés szárfoltosság mindig rozsdabarna vagy rózsaszínű, a folt lehet élesen körülírt vagy diffúz.
A fómás v. fekete szárfoltosság élesen körülírt és fekete színű, terjedése a „szárölelésre” irányul. Az alternáriás szárfoltosság szürke vagy középszürke színű, a szár hosszirányába „igyekszik terjedni” és széle inkább diffúz jellegű. Még egy tünettani útmutatás: az alternáriás szárfoltosságot virágzás után könnyen összetéveszthetjük a következőkben említendő hamuszürke szárkorhadással. Ilyenkor az alapján dönthetünk, hogy a szár alapi részét kissé behasítjuk: ha a világos színű bélállományban mikroszkleróciumokat találunk, úgy hamuszürke szárkorhadással van dolgunk, ha a mikroszkleróciumok hiányoznak, úgy alternáriás eredetű a betegség.
A hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) viszonylag későn jelent meg az idei esztendőben. Ennek az volt az oka, hogy a melegigényes kórokozó a fiatal növényeket fertőzi és a vetésidő táján nagyon hideg időjárás uralkodott (április 20-a körül például sok helyütt havazott.
6. kép Hamuszürke szárkorhadás. A kép 2012. augusztus 8-án készült a Jászságban – mintha reglonozták volna a táblát – ami már július 10-én mutatta a kényszerérés tüneteit
A későbbiekben kifejezetten melegre fordult az időjárás, ami támogatta kórokozó megjelenését – ennek ellenére csak augusztus elején voltak megfigyelhetők a betegség tünetei. Augusztus folyamán 40-50%-os kényszerérésben megnyilvánuló tüneteket is láthattunk – amit szokás szerint nagyon sokan aszálykárnak vagy az érés természetes jelének tekintenek. A betegség korai fellépésénél a fertőzött növények csak egészséges társaik termésének csupán 60%-át termik, azonban a tünetek késői megjelenésénél a kár sokkal nagyobb is lehet (6-7. kép).
7. kép A Macrophomina phaseolina mikroszkleróciumai a bélállományban
A tányérbetegségek előfordulása is kismértékű maradt – az évjárat időjárása alapján számottevően nagyobb mértékű tányérrothadástól kellett tartanunk.
A szürkepenészes tányérrothadás (Botrytis cinerea) gyakorlatilag egyáltalán nem észleltük 2017-ben – pedig meglehetősen sok energiát fordítottunk felkutatására.
A fehérpenészes szártő- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) esetében megállapítható, hogy a fertőzés mértéke, annak ellenére, hogy a fehérpenész szártő-korhadás volt a leggyakoribb megbetegedés az idei esztendőben, elmaradt a sokévi átlagtól. Az aszkospórás eredetű szárközép- és tányérfertőzés országos szinten nem volt számottevő. Ennek magyarázata a nagyon meleg és sok helyütt csapadékszegény nyári időjárás volt.
A rizópuszos tányérrothadás (Rhizopus spp.) helyenként a tenyészidő végén észlelési szinten fordult elő.
A további lehetséges kórokozók közül a napraforgórozsda (Puccinia helianthi) a tenyészidő második felében megjelent, mérsékelt terjedése érdemben nem hatott a termés alakulására.
Összességében elmondhatjuk, hogy a napraforgó állományok kedvező egészségi állapotban voltak a tenyészidő folyamán. Miben látjuk ennek okát? Elsődlegesnek tartjuk, hogy több éven keresztül javult az állománykezelésre való hajlandóság és ennek az volt a következménye, hogy évről évre kevesebb fertőzött növényi rész maradt vissza, tehát csökkentek a kórokozó biológiai tartalékai. Feltételezhető, hogy további okok is közrejátszottak, akár az eredményesebb gyomirtás is korlátozhatta a növénykórtani kitettséget.
Fotó: A szerző felvételei
Bruttó ár, mely tartalmazza az ÁFÁ-t és a szállítási költséget.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma:
H-EN-I-1064/2013
