A Magyarországot is egyre erősebben érintő klímaváltozás a gazdálkodók számára nyilvánvalóvá tette, hogy a lehullott csapadék mennyisége mára nem fedezi biztonsággal a növények vízigényét.
Ezt a tényt van, aki elfogadja és tesz ellene, van, aki viszont még abban bízik, hogy csak átmeneti jelenségről van szó, ergo az időjárás korrigálja, amit „elrontott”. – Igen, valóban előfordulhat ez is, de a hosszú távú valószínűsége a tények ismeretében elég kicsi. A mezőgazdasági termelés ősidők óta kitett a természeti környezet változó hatásainak. A napsugárzás, a csapadék, a levegő egyszerre lehet áldás és átok is a gazdálkodók számára. A vegetáció vízszükséglete és vízellátása azonban külön is izgalmas kérdéskör napjainkban, hiszen a mainál volt már ez sokkal szervezettebb. A rendszerváltás előtt kialakított meliorációs rendszerek nagy részét azonban beszántották, megszüntették, illetve karbantartását elhanyagolták, ami hozzájárult a belvízzel veszélyeztetett területek arányának növekedéséhez is. A meliorációs rendszerek helyreállítása jelenleg számos adminisztratív akadályba ütközik. További problémát jelent az is, hogy a csatornák és azokhoz vezető földutak tulajdonviszonyai rendezetlenek, a forgalomképes művekről és az önkormányzatok tulajdonában levő létesítményekről nincs megbízható leltár. Ezeket mindenekelőtt pótolni kell. Napjainkban ugyanakkor egyre több jele mutatkozik annak, hogy a termelési környezet még inkább kiszámíthatatlanabbá, bizonytalanabbá válik, ami növeli a kockázatokat. Ma, amikor mind több és több embert kell táplálni egyre magasabb színvonalon, a termelési stabilitás természetes igény. A növénytermesztési kockázat minimalizálásának egyik legfontosabb eszköze pedig – figyelembe véve a változó időjárási anomáliákat – a vízpótlás.
Biodiverzitás és ökonómia
Ma a világ megművelt területének mintegy hatod részét öntözik és ezen terem meg az élelmiszerszükséglet egyharmada. A magyar vízellátási viszonyokat elemezve, ettől jelentősen lemaradunk, viszont a felelősen gazdálkodók, a szaktárca és a kiszolgáló szervezetek szerint nincs már halogatni való idő. Tenni kell valamit, ami növeli a termelés biztonságát. Természetesen nem lehet csak a mesterséges vízpótlásban gondolkodni, noha kétségtelenül az egyik legfontosabb teendő a haszonnövények vízzel való folyamatos kiszolgálása a tenyészidőszakban. Ha ez a következő időszakban nem sikerül, akkor továbbra is a gazdálkodás helyben járását, a terméseredmények stagnálását tapasztalhatjuk. Ugyanakkor az öntözéses gazdálkodás infrastruktúrájának fejlesztését úgy kell végezni, hogy az alkalmas legyen az ökológiai, környezetvédelmi, a biodiverzitást szolgáló igények kielégítésére is. Az öntözés hozzájárulhat ugyanis ahhoz, hogy a mezőgazdálkodás betöltse „a legmeghatározóbb környezetvédő” szerepet, hiszen ezzel biztosíthatja a hosszú távon is fenntartható gazdálkodást, azt, hogy unokáink is ugyanúgy használhassák a föld, a levegő, a víz és a nap áldásait, mint mi a huszonegyedik század elejének emberei.
Vízkészletek rendelkezésre állnak
A legnagyobb gond ma a hazai termelői körökben a módszeres és következetes mesterséges vízpótlás gazdaságon belüli megszervezése. Vízkészleteinknek valójában három ismert forrása van, jelesül a természetes csapadék, a felszín alatti vízkontingensek és a határokon át beérkező felszíni vizek. Tényszámok és megfigyelések sora támasztja alá, hogy hazánk – korábban kontinentálisnak definiált – éghajlata a mediterrán felé tolódik, ami egyre több kötelezettséget, változtatási kényszert ró a hazai gazdálkodókra. Hazánk mezőgazdasági termőterületeinek alig 3%-án van jelenleg kiépítve vízpótló öntözés, ami lehangolóan kevés az új és változó időjárási anomáliák ismeretében. Ezért a hazai növénytermesztőknek mihamarabb fel kell készülniük a csapadék mennyiségétől és annak eloszlásától való függés feloldására. A földtani tömbben tárolt, felszín alatti vízkontingensek minden kétséget kizáróan megoldást nyújthatnak a cél eléréséhez, azonban ebből csak korlátozottan lehet öntözni, hiszen fennállhat az a veszély, hogy a felhasználás mértéke meghaladja a – éppen a mérsékelt mennyiségű és rossz eloszlásban érkező – felszín alatt történő vízutánpótlás mértékét.
Felszíni vizek korlátlanul, de nem eléggé hozzáférhetően
Magyarország egyedülálló fekvése a Kárpát-medencében azonban jelenleg még lehetővé teszi az átfolyó vizek nagyobb arányú rendelkezésre állását, így azok megtartását és hasznosítását. A határokon beérkező felszíni vizeink azok, melyek dinamikusan, a felhasználást meghaladó ütemben megújuló vízkészletek, legalábbis egyelőre. Van azonban egy halaszthatatlan feladat a magyar vízgazdálkodási szakma számára ezzel kapcsolatban, jelesül az átrohanó vizek felfogása, tározókba kényszerítése, és a szükséges időszakokban a termelők részére bocsátása. Ehhez hatalmas, jól megfontolt és kivitelezett vízügyi beruházások kellenek és a vízkormányzás olyan mérvű kialakítása/megszervezése, amely minden érdekelt számára lehetővé teszi a vízhozzáférést. A megoldást ezért állami szinten a hazánkban történő, gazdálkodói szinten pedig a termőterületen történő visszatartás jelentheti. Ez utóbbi a talaj víztartó képességének növelésében, konkrétan a helyi víztározók építésében valósulhat meg.
Lassan nő az öntözhető terület
A magyar gazdatársadalomban sok nehézséggel járó generációváltás zajlik, amely a gazdálkodás szinte minden szegmensében tapintható. A régi beidegződések, a régi gyakorlat, a régi szemlélet lassan átadják a helyüket egy racionálisabb, a tudomány új vívmányaira épülő korszerű technikai alapokon nyugvó gazdálkodási gyakorlatnak. Minden bizonnyal így van/lesz ez az éghajlat változásával és az azt kompenzáló öntözéssel kapcsolatosan is. Tény, hogy az öntözés beruházási kiadások sok kisgazdaság anyagi lehetőségeit meghaladják, és még mindig tartja magát az a szemlélet, hogy majd csak megjön az eső, amely átlendíti a haszonnövényeket a kritikus élettani pontokon. Aztán sajnálatos módon kell megtapasztalni, hogy nem jött meg az eső, viszont a vízhiányból eredően a tervezett termésszint lefeleződött. Ha ez évek óta ismétlődik, akkor nem jut fejlesztésekre és öntöző beruházásokra sem, és marad a helybenjárás. A gazdálkodás lendülete ezeken a helyeken csak addig tart, ameddig az első élettani zavar meg nem jelenik a tartós vízhiányt követő aszály következtében a vegetációban. Akkor hangzik el az első fohász, hogy de jó lenne, ha lehetne öntözni! – Akkor azonban már késő, mert megint elment eredménytelenül egy gazdasági év. Ma a prioritások ismét nagy szerepet kapnak a gazdaságfejlesztésben, hiszen a legégetőbb hiányt kell először pótolni, ami akadálya a termelés biztonságának. A luxusterepjáró, a több kategóriával indokolatlanul magasabb teljesítményű traktor stb. nélkül még lehet eredményes egy évjárat, de aszályos évben öntözés nélkül aligha. Örvendetes módon egyre jobban terjed ez a szemlélet a fiatal, vagy éppen középkorú gazdák körében, ami biztosan meghozza a sikert, növeli a termelői kedvet és elindulhat egy kis-, vagy közepes gazdaság is a fejlődés útján.
Az öntözésfejlesztés valós esélyei
Az alapvető kérdés az, hogy hol és hogyan érdemes az öntözésfejlesztést elindítani. – Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de mindenképpen a realitásoknál kell maradni. A különböző – talán kutatásokra alapozott – nyilatkozatokban megcélzott egymillió hektár helyett „első nekifutásra”, reálisan 400.000 hektárra növelhető az öntözött terület, s ha ez megvalósul már jelentős teljesítménynövekedést generálhat a magyar növénytermesztésben. Tény, hogy az öntözés fejlesztése Magyarországon az egyik legfontosabb stratégiai kérdés jelenleg. Ezért folyik a szakmai munka, amelynek első lépése Magyarország vízgazdálkodásának, vízhasznosításának és a vízkormányzási teendőinek alapos vizsgálata, pontosabban komplex és átfogó újraértékelése. Alapvetés, hogy éves viszonylatban 150-200 milliméteres csapadékdeficites ország vagyunk, annak ellenére, hogy van vizünk, de azt nem használjuk ki. Folyóinkon éves átlagban érkezik mintegy 107 köbkilométer víz és kifolyik 112 köbkilométer. A gyakorlatban az egyenleg úgy néz ki, hogy évente három Balatonnyi vizet, hasznosítás nélkül engedünk el!
Van vizünk, csak nem használjuk!
Hazánkban az öntözés feltételei rendkívül kedvezőek, hiszen felszíni és felszín alatti vízzel egyaránt gazdagon ellátott az ország. Ugyanakkor messze nem használjuk ki ezeket az adottságokat. Immár több évtizede egyaránt erodálódnak azok a fizikai eszközök (csatornák, öntözőberendezések, szivattyúházak), illetve szellemi javak (oktatás, kutatás), amelyek a magas színvonalú öntözéskultúrának feltételei. Ugyanakkor hazánk vízellátottsága tág határok között mozog: száraz, aszályos nyári időszakban nagy kiterjedésű területeken tapasztalható vízhiány, ugyanakkor gyakran egyszerre jelentős mennyiségben lehulló csapadék okoz árvíz- és belvíz-károkat. A jelenlegi állapotokat az is jellemzi, hogy hazánkat évente több felszíni víz hagyja el, mint ami hozzánk befolyik, miközben egyes években súlyos aszály sújtja az ágazatot. Ha csak a felszíni vizekből adódó öntözési lehetőségeit kihasználná Magyarország, sokkal stabilabb és intenzívebb szántóföldi mezőgazdálkodást folytathatna. Ezek a tények nem ismeretlenek a hazai szakemberek és az agrárirányítás tisztségviselői előtt, a rendszerváltás óta mégsem történt érdemi előrelépés, az öntözésfejlesztés megmaradt a verbális kommunikáció szintjén.
Az öntözés fejlesztés stratégiai céljai lehetnek:
- az öntözési kapacitás jelentős növelése;
- az agrárszabályozás jogi és gazdasági eszközrendszerének átalakítása, hogy azok a mostaninál hatékonyabban segítsék az öntözésfejlesztést és üzemeltetést;
- a különböző uniós programok célirányos felhasználása, hogy azok adjanak nagyobb lehetőséget technika-technológia fejlesztésére;
- őrizzük meg, támogassuk és fejlesszük tovább azt a szellemi potenciált, ami az öntözéssel kapcsolatban, a tudományos műhelyekben, fejlesztő intézményekben rendelkezésre áll.
Technikai háttér, beruházás
Magyarországon a legnagyobb hagyománya a felületi öntözésnek van, ezen belül is az esőszerű öntözésnek. A korábban alkalmazott álló helyzetben üzemelő, kézi, illetve gépi áttelepítésű esőztető berendezéseket az 1980-as évek elejétől felváltották az úgynevezett járva üzemelő berendezések. Az 1980-as évek elejétől a csévélhető, a körbejáró és a lineár berendezések térhódítása következtében ma már a szántóföldi öntözött területek mintegy 80%-án a járva üzemelő berendezések működnek. Ugyanakkor az öntözés technikai fejlesztésében, egyre nagyobb szerepet kell kapjon a környezetvédelem és annak fontos szempontjai. A víz- és energiatakarékos, környezetkímélő, részben vagy egészben alternatív energiaforrást hasznosító automatizált rendszerek ma már nélkülözhetetlenek. Egyre inkább indokolttá válik a mikroöntözés térhódítása, amely közvetlenül a növény közelébe juttatja az öntözővizet, amelynek előnyei, a takarékos vízhasználat, a kis párolgási és elszivárgási veszteség. Mindezek egybeesésének következtében, az öntözés hatékonysága meghaladhatja a 90%-ot. Ez különösen lényeges szempont a zöldséghajtatásban, az intenzív gyümölcstermelésben, de egyes fajok esetében a szabadföldi zöldségtermelésben is.
Öntözésfejlesztés hatékonysága
Az öntözés fejlesztésénél alapvető szempont, a szűkös források minél jobb, hatékonyabb kihasználása. Ezért csak olyan táblákon célszerű az öntözésfejlesztést ösztönözni, ahol a vízpótlás gazdaságos. Az öntözés megtérülését és gazdaságosságát számos konkrét helyi adottság, az alkalmazott technológia, a termelési szerkezet vagy a szakmai ismeret befolyásolja. Gyakorlati tapasztalat, hogy jó termőhelyeken az öntözés megtérülése kimagaslóan jó, az átlagos és pótlólagos ráfordítások hatékonysága nagyobb. Magyarázatul szolgál, hogy a jó termékenységű talajok magasabb víztartó képességgel rendelkeznek, ezért az aszály okozta terméskiesés kockázata eleve alacsonyabb. A közepes vagy gyengébb minőségű termőföldeken azonban ez nem feltétlen van így, az öntözés gazdaságossága az alkalmazott növénykultúra és öntözési technológia és a felsorolt egyéb tényezők függvénye. Tapasztalati számok igazolják, hogy az elmúlt 10 év átlagában az öntözött terület nem haladta meg a 100.000 hektárt, miközben a vízjogi engedéllyel rendelkező terület mintegy 200.000 hektár. A meglévő kapacitásoknak fele tehát az aszályos években sincs kihasználva a magas költségek és a finanszírozási problémák miatt. A jelenlegi hazai öntözési helyzet nemzetközi összevetésben is tarthatatlanul rossz. Az öntözött terület szántóra vetített aránya Magyarországon alig 2%. Ugyanez az Európai Unió átlagában 9%, míg a világátlag – természetesen eltérő adottságok mellett – 20%.
A realitás jegyében
Kutatások bizonyították, hogy hazánkban az öntözővíz-kapacitás és az öntözésre alkalmas földterületek alapján, az elvileg öntözhető terület maximuma ideális esetben is „csak” mintegy 800.000 hektár lenne. Természetesen egy ekkora terület öntözhetővé tétele sem lehet – az ismert és fent említett okok miatt – reális cél. Hosszú távon reálisan, talán 400.000 hektárra növelhető az öntözhető terület Magyarországon, és ez is csak a fokozatosság elvén érhető el. Az időszakosan elérhető források és az egységnyi beruházási költségek alapján, 2025-2030-ig legfeljebb a jelenleg is öntözött, de leamortizálódott technikával felszerelt mintegy 80-100.000 hektár felújítása, és 30-40.000 hektár új víz és energiatakarékos öntözés beruházás képzelhető el. Ennek megvalósításához kellene célirányosan felhasználni – a saját erő mellett – a Vidékfejlesztési Programban és a KEHOP-ban (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) rendelkezésre álló forrásokat. Egyre többek számára válik világossá, hogy a vízgazdálkodás fejlesztése komplex feladat, melynek alapja a víztározás. A víztározó leginkább kedvezőtlen adottságú területet hasznosít, megemeli a talajvíz szintjét, rekreációs lehetőséget nyújt és munkahelyet teremt, valamint tájképi értéket is hordoz. A vízvisszatartás gyakorlati megvalósításához, a költséghatékonyság érvényesítéséhez multifunkcionális hasznosításra van szükség. Ilyen lehet például az akva-kultúra, amely szerepének erősítése további gazdasági/társadalmi/ökológiai haszonvételi lehetőséget teremthet. A sikeres öntözésfejlesztéshez az integrált vízgazdálkodás egységes intézményi és szabályozási rendszerét kell kialakítani. Érdemi öntözésfejlesztési pályázatokra van szükség. Fel kell számolni a szolgáltatói oldalon a vízgazdálkodással foglalkozó intézmények szervezeti elkülönültségét, össze kell hangolni működésüket és meg kell szüntetni a párhuzamos feladatvégzést. A vízgazdálkodási irányítási rendszerben különbséget kell tenni a víz, mint lehetséges katasztrófa előidéző elem, és a víz, mint gazdasági lehetőség között. Utóbbi területen a mezőgazdasági komplex vízhasznosítást különálló irányítási egységként indokolt kezelni.
A kora tavaszi vízhiány cselekvésre késztetett
Aligha szokványos, hogy Magyarországon már március második felében öntözni kellett az őszieket, és a tavaszi vetések kelesztő öntözését is meg kellett kezdeni. A Belügyminisztérium kihirdetette – szokatlan módon – a tartósan vízhiányos időszak kezdetét. Ez azt jelenti, hogy a vízfelhasználóknak nem kell vízkészlet-járulékot fizetniük az öntözési, halgazdálkodási és rizstermesztési vízhasználat után. Ezzel talán valamit lehet segíteni a gazdálkodóknak a kora tavaszi szárazságban, amely az elmúlt húsz évben példátlan. Az év első három hónapjában az elvárható csapadék mintegy harmada esett csak, és a deficit meghaladta a 150 mm-t. A terméskilátásokat nagyban befolyásoló vízhiány joggal okoz fejfájást a gazdálkodóknak, akik emiatt nehéz gazdasági év elé néznek.