Növényvédelmi előrejelzés

Mezei pocok, levéltetvek és kabócák károsítanak a vetésekben

Agrofórum Online

Soha nem látott késő nyári meleg időjárással búcsúzik az október. Rekordokat döntöget mind a nappali, mind pedig az éjszakai hőmérséklet. Csapadék a hónap utolsó napjaiban esett ugyan, de igen szélsőséges eloszlásban, és a csapadékosabb térségekbe sem jutott sok belőle. Továbbra is hiányzik a több napig tartó bőséges áztató eső. A gazdaságilag fontos növények betakarítását, a cukorrépán kívül semmi sem akadályozta, ezért inkább az őszi talajmunkákra összpontosítanak a gazdaságok.

A szárazság ellenére az augusztus végén elvetett őszi káposztarepce egyöntetűen kelt és szépen fejlett. A később vetettekről már kevésbé kedvező a kép, itt nagyon heterogén állományokkal lehet találkozni, főként az Alföldön és Kelet- Magyarországon. Az erősen változatos fejlettség ellenére a vetések zöme megkapta a regulátoros állománykezeléseket, ami megvédte a növényeket az őszi gombás eredetű fertőzésektől is.

repcevetés dupla sortávval

Azok a vetések, melyek kaptak csapadékot az utóbbi napokban, a szokatlan meleg miatt ismét fejlődésnek indultak. Itt fontolóra kell venni a második regulátoros kezelést is, nehogy megkezdődjön a szárbaindulás, mely hideg télben végzetes lehet a növények számára. A tartós szárazságtól sújtott térségekben egyes táblákon tápanyaghiányra utaló tüneteket jeleztek a növényorvos kollégák. A felvehetetlen tápanyagokat ebben a helyzetben csak levéltrágyázással lehet pótolni, de minden bizonnyal megéri a rááldozott költségeket.

Az őszi kalászos vetésekkel is kísértetiesen hasonló a helyzet. A korán elvetett kis tőszámú fajták és hibrid vetőmagok viszonylag jól keltek, sőt már náluk tart a bokrosodás fenológiai fázisa is. A később, főként napraforgó, szója és kukorica után vetett árpa és búza hiányos kelésű, nagyon heterogén, sok mag még most is várja a csírázáshoz szükséges nedvességet. A rendkívül változatos fejlettségű vetésekbe, és természetesen a repcékbe is, kihasználva a kedvező időt, rendületlenül folytatódik a mezei pocok betelepedés.

mezei pocok

Sokadjára hívjuk fel a figyelmet a rágcsáló elleni védekezési kötelezettségre, de indokolt a figyelem, nehogy mezei pocok gradáció induljon el. A védekezéshez szükséges szükséghelyzeti engedélyt a növényorvosok szakvéleménye alapján minden gazdálkodó megkérheti a helyileg illetékes kormányhivataltól. A mezei pocok elleni védekezés nagy gondosságot kíván egyrészt azért, hogy hatékony legyen, másrészt együttműködést kíván a helyi vadásztársasággal, a vadmérgezések elkerülése érdekében. Az engedélyezett rágcsálóirtó készítmények szabályos felhasználás esetén veszélytelenek a mezei vadakra.

A fejlettebb vetésekben már megjelentek a gabona levéltetvek és a kabócák is. Helyenként kis levéltetű kolóniákkal találkozhatunk, ami a mostanihoz hasonló, tartós meleg esetén feltétlenül erősödni fog. A veszély valós, mert november végéig a meteorológiai szolgálatok tartós lehűlést nem jeleznek, így sokáig fennáll a vírusátvitel veszélye.

gabona levéltetű kolónia

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még aktívan szívogat a poloska a zöldség- és gyümölcsféléken

2020. szeptember 30. 08:53

Szeptember utolsó hetében egy atlanti eredetű hidegfront egyszerre véget vetett a késői nyárnak. A hidegfront a lehűlés mellett bőséges csapadékkal áztatta a határt, mely a korábbi többhetes szárazságtól az aszály jeleit mutatta. A nappali hőmérséklet azóta nagyot zuhant, így ritkán kúszik a hőmérő 20 Celsius fok fölé, éjszaka pedig 10 fok körüli a hőmérséklet. A mély fekvésű területeken reggelente gyakori a párásság és a köd.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

A szárazság sem gátolja a csupasz csigák pusztítását

2020. szeptember 23. 13:25

Az elmúlt hét időjárása a késői nyarat idézte, a nappali hőmérséklet 25 Celsius fok körül mozgott, éjszaka viszont gyakran süllyedt a hőmérő higanyszála 10 Celsius fok alá, időnként már közelített a 0 fok felé. Eső már 3 hete nem hullott, ami kedvezett az őszi betakarítási munkáknak és az érési folyamatoknak. Növényvédelmi szempontból az időjárás inkább a kártevők fellépésének kedvezett, míg a kórokozók tevékenysége háttérbe szorult.

Levéltetű, darázs és bolha is károsít az alig kikelt repcében

2020. szeptember 22. 10:20

Az elmúlt héten tovább folytatódott a csendes, nyárvégét idéző időjárás. A nappali hőmérséklet időnként elérte a 28-30 Celsius fokot, éjszakánként viszont akár 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet, a mély fekvésű területeken megközelítette a 0 fokot. Eső az országban sehol sem esett, így semmi sem akadályozta az őszi betakarítási munkákat, viszont a csapadék hiánya gátolja az őszi káposztarepce egyöntetű kelését és fejlődését.

Aggasztó a molytetvek szaporodása

2020. július 22. 10:32

Az elmúlt időszak az időjárását a mérsékelt meleg jellemezte, a nappali hőmérséklet csak ritkán emelkedett 30 Celsius fok fölé, az éjszakák pedig kifejezetten hűvösek voltak. Csapadék ugyan esett, sőt egyes körzetekben felhőszakadás is előfordult, de igen szeszélyes eloszlásban hullott le az eső. Az országos, áztató eső továbbra is várat magára.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (3. rész)

2019. november 26. 14:02

A vetési bagolylepke hernyó alakban telel át, így a magas hernyópopuláció már tavasszal, korábban ritkán látott károkat okozott a kukorica és napraforgó kultúrákban.

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

2020. március 9. 12:30

Most a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány a gyümölcsösök növényvédelmében.

A szárazság nem kedvez a betegségek terjedésének - károsítanak a vetésfehérítő bogarak és a gabonapoloskák

2019. április 23. 07:18

A tartós szárazság miatt a szántóföldi növények gombabetegségei alig jelentkeznek, hiszen életfeltételeik nem segítik ezt elő. Kártevők közül a vetésfehérítő bogarak és lárváik mellett már feltűntek a vetésekben a gabonapoloskák. Létszámuk egyelőre alacsony, de folyamatos a kártevők betelepedése.