Az alma termesztőknek változatos, először ígéretes, majd egyre inkább problémás évet hozott 2016. A „problémás” jelleget – sajnos el kell ismerni – a növényvédelmi helyzet kedvezőtlen alakulása adta.
A 2015-2016 tele nem volt szigorú, fagykár nem keletkezett. A tavaszodás korán indult, s egyenletes ütemben haladt előre. A metszéseket el tudták végezni, sem az időjárás, sem az ültetvény állapota nem akadályozta a munkát. Már januárban lehetett indítani a munkát, hiszen a hőmérséklet az átlagos értékhez közeli mezőben mozgott. Aztán a február kimondottan kedvezett a folytatásnak, tartósan átlag feletti hőmérséklet tette elviselhetővé a kinti munkavégzést. Ez az időjárás folytatódott március első felében, tehát a munkák zavartalanul haladtak.
Március legvégén – áprilisban lehetett elkezdeni a tavaszi lemosó permetezéseket. Az április kissé felborította a szokásos tendenciákat. A hónap első felében szokatlanul gyors és erőteljes felmelegedés érkezett, ekkor többször mértek meleg rekordot. Megérkezett a „böjtje” is, de az a hónap második felében történt. 21-én a keleti országrészben, majd 26-28-án, a Dunántúlon és a főváros környékén fagyott, s nem kevés kárt okozott az ültetvényekben. A korai tavaszodásnak köszönhetően az almafák bimbózó vagy már virágzás fenológiai állapotban voltak, s bizony károsodtak a fagytól. Egyes ültetvényekben 30-50 %-os terméskiesés látszott a fagyos időszak után. Ez volt az első figyelmeztető jelzés.
Még a fagykárnak is van jó oldala, elmondhatjuk, hogy az Erwiniás tűzelhalás betegség kórokozója a virágzás fázisában „fázott”, nem fertőzött, így kár sem keletkezett.
A virágzás rendben lezajlott, a gyümölcs-kezdemények fejlődésnek indultak.
Az enyhe tél után számítani lehetett a lisztharmat primer fertőzésére, s az meg is jelent. A kis hajtások totális fertőzöttséggel fejlődtek ki, már virágzás előtt lehetett látni a tüneteket. A virágzás után hatalmasodott el a betegség, s a kedvező körülmények között hamarosan bekövetkezett a szekunder fertőzés is. Ebben az időszakban lehetett (ajánlott volt) a primer fertőzéstől szenvedő hajtások levágni.
Korai, erős szekunder fertőzés tünete, mint az elmúlt nyáron.
A varasodás nem jelent meg ilyen korán, a virágzás és a korai gyümölcsfejlődés még a betegség tüneteinek megjelenése nélkül telt el.
A már említett enyhe tél nemcsak a kórokozók zavartalan telelését tette lehetővé, a kártevők is jól teleltek, s igen korán, nagy tömegben jelentek meg a gyümölcsfákon. Ennek egyik első jele volt a levéltetvek intenzív fertőzése. Elsőként – szokásosan – a levélpirosító alma levéltetű tüneteit lehetett megfigyelni, de hamarosan megjelent az alma levéltetű, s a zöld alma levéltetű sem váratott sokáig magára. Természetesen ez a faji összetétel és a megjelenés rendje ültevényenként változhatott.
A levéltetvek korán fertőztek, s az egész szezonban károsítottak a gyümölcsösökben.
Szintén korán megjelenő kártevők a sodrómolyok, már a rügyekben megkezdik a táplálkozást, majd a kibújó hajtáscsúcs leveleit összesodorják, átrágják. Ezek a fajok inkább helyi jelentőségű kártevők, országosan, nagy kiterjedésben nem okoznak nagy kárt, s így volt ez 2016-ban is.
A korán aktivizálódó csoportba tartozik a vértetű is, a szárnyas alakok már rügyfakadás táján megindulnak a föld feletti részek meghódítására. Különösen igaz ez a korai és meleg tavaszok esetén, mint amilyet láttunk 2016-ban. Ennek ellenére kevésbé vesszük észre jelenlétüket, terjedésüket ebben az időszakban, hiszen a fehér viaszszálak, a vattaszerű csomók ekkor még kevésbé láthatók.
Meg kell említeni még a közönséges – és a piros gyümölcsfa takácsatkát. Annyira apró kártevőkről van szó, hogy igazából nem a kártevőt szoktuk megfigyelni, hanem a károsítás tüneteit észleljük, majd ennek alapján keressük a kártevőt magát. Pedig érdemes lenne figyelni rájuk, mert ezek is kora tavasszal aktivizálódnak, megjelennek a kis lárvák. (A két faj közötti egyik jelentős különbség a telelés módja, tojás, illetve megtermékenyített imágó, de a gyakorlatban túl sok jelentősége nincs, hisz a végeredmény a korai lárva tömeg.) Az enyhe tél után korán és nagy tömegben jelennek meg, ahogy tették ezt 2016-ban is. Ennek ellenére szinte alig foglalkoztunk egész nyáron az atkákkal.
Szintén keveset beszéltünk a bimbólikasztó bogárról, ami tipikusan korai kártevő, a relatíve száraz tavasz is kedvezett neki. Ennek ellenére kevés megfigyelés szólt ilyen kárról.
A május melegedő időszakot (a fagyos szentek környékén lehűléssel) és átlagos mennyiségű csapadékot hozott. Ez továbbra is segítette a betegségek terjedését. Így adódott, hogy a lisztharmattal vívott első csatát elvesztettük, a primer fertőzésnél nem tudtuk blokkolni a betegséget, s megjelentek a szekunder tünetek is.
A csapadék hatására megkezdődött a varasodás fertőzése is, a hónap közepén már levéltüneteket láttunk. Még mindig kezelhető volt a helyzet, de a felhők gyülekeztek, s ez igaz mind a valós -, mind az áttételes értelemben.
Korai varasodás fertőzés gyümölcsön, sok helyen ez történt 2016-ban.
Azt hiszem a június hónap változtatott a helyzeten, s nem kedvező irányban. Átlagnál magasabb hőmérséklet, átlagot meghaladó csapadék mennyiség és ezeket cifrázta a ciklonok érkezése, vihar, jégeső, zivatar, felhőszakadás jellemezte ezt a hónapot. Ez az időjárás kedvezett a károsítóknak, a másik oldalon akadályozta a termesztési-, növényvédelmi munkák időbeni, jó minőségben való elvégzését.
Egyre inkább terjedt a lisztharmat, egyre nagyobb fertőző tömeg, kedvező időjárásban egyre több hajtást, az érzékeny fajtákon a gyümölcsöt is fertőzött meg.
A varasodás csak május közepén okozott levéltüneteket, de május végétől már a fejlődő gyümölcsöket is megtámadta. Ettől kezdve szinte fék nélkül terjedt. A felszívódó-kontakt kombinációkat nem lehetett abbahagyni, a gyakori csapadék és erős fertőzési nyomás indokolta az rövidebb permetezési fordulók alkalmazását.
Az almamoly a szokásos időben kezdte repülését, majd tojásrakását. Az első nemzedék jelentős számú imágóból állt, ebből lehetett következtetni, hogy nagy tömegben raknak tojásokat, kelnek ki a lárvák. Az első lárvakelést május utolsó dekádjában lehetett észlelni.
Ezek után azzal vártuk a júliust, hogy szokás szerint kiteljesedik a nyár, forró napok jönnek, kevés csapadék, alacsony páratartalom. Ezzel együtt konszolidálódik a növényvédelmi helyzet, csökken a fertőzési nyomás, kisebb ráfordításokkal kézben lehet tartani gyümölcsöseink egészségi állapotát. Gyakorlatilag semmi nem teljesült vagy valami más, másképp valósult meg. Volt meleg bőven, de szeszélyes kiugrásokkal és a viharzónák által kiváltott gyors és drasztikus visszaesésekkel. Volt csapadék bőven, bár ezekre is inkább a zivatar, felhőszakadás, mint forma lett a jellemző. Ráadásul a heves esőkhöz jég is társult, szinte az ország minden tájegységében tarolt, a néhol mogyoró, néhol dió nagyságú jég. A páratartalom pedig a nyár közepén is magas maradt.
Így aztán a várakozásokkal ellentétben tovább terjedt a lisztharmat, erősödött a varasodás, újra és újra felszaporodtak a levéltetvek, a vértetű már a hajtásokat is megfertőzte. Bár a szakmai ismeret szerint a száraz nyár kedvez az almamolynak, s ez a mögöttünk levő nem tekinthető annak, az almamoly összemosódó nemzedékekkel továbbra is fenyegetett. Júliusban már megmutatkozott az atkák kárképe is, megjelentek a bronzos levélzetű fák.
A vértetű az utóbbi években megállíthatatlan kártevő.
Hajlamosak vagyunk a pajzstetvekről, tipikusan a kaliforniai pajzstetűről elfeledkezni. Talán oda vezethető ez vissza, hogy a foszforsav-észterek fénykorában a pajzstetvek igen jól kontrollálhatóak voltak, kevés gondot okoztak. A foszforsav-észterek nagyjából eltűntek, a pajzstetvek pedig visszajöttek. A minap a piacon nézelődve magyar származásúnak hirdetett almán mutatós lázfoltokat láttam. Az enyhe tél, a párás meleg nyáron kedvező a kártevőnek, s ennek lett az eredménye, hogy a nyár folyamán száradó csúcsi részeket lehetett látni, ami a szívogatásuk következménye.
A nyári almák érése július hónapban megtörtént, megkezdődött a szedésük. Ekkor fokozottan érzékeny a kifejlett gyümölcs a jégverésre, fizikai sérülésre, illetve azokat hihetetlen gyorsan követi a moníliás gyümölcsrothadás (és egyéb rothadás) megjelenése. Ez történt a nyári almákkal a heves esők, a sérülések, a molykártétel után. Hozzá kell tenni, hogy a téli almák is elérték a termés méret 90 %-át a hónap végére, s ezek is egyre érzékenyebbek lettek a rothadást okozó kórokozókra.
Az augusztus egy kis könnyebbséget hozott az almatermesztőknek. Kicsit csökkent a fertőzési nyomás, lassult a betegségek terjedése, a kártevőket is sikerült megfékezni. Közben a gyümölcs – fajtától függően – elérte a szedési érettséget.
A folytatásban egy száraz, kellemesen meleg szeptember következett, ami segítette az alma szedését, ekkor már nehezen kezelhető növényvédelmi gond nem lépett fel.
Összességében egy nehéz, bonyolult, sok figyelmet, gondolkodást, szakmai elemzést és sok munkát igénylő szezon van mögöttünk – több-kevesebb sikerrel.
Növényorvos
