Kevi Juhászfesztivál – Túrkeve

Agrofórum Online

"Eszem- iszom, dínom- dánom! Legyen vendégünk a Kevi Juhászfesztiválon!" Az esemény 2019. május 18-19.-én kerül megrendezésre Túrkevén.

Az első Kevi Juhászfesztivál 1999-ben került megrendezésre.

A rendezvény alapvetően négy nagyobb egységből tevődik össze:

– szakmai konferencia és juhnyíró bemutató,
– kulturális programok: népzenei és néptánc bemutatók, szórakoztató, színpadi műsorok,
– népművészeti és kézműves kirakodóvásár,
– valamint a birkapörkölt és hagyományos népi ételek főzőversenye, mint gasztronómiai rendezvény.

2014-ben már 3. alkalommal kapta meg „Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye”- címet, valamint rendelkezik az „Észak Alföldi Régió ajánlásával”- címmel is.

Főrendező: Túrkeve Város Önkormányzata. A Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár a hagyományőrző, népművészeti és egyéb kulturális programok szervezését, koordinálását végzi, valamint rögzíti a vásározók jelentkezését.

Szeretettel várják a vendégeket ez év májusában is a Kevi Juhászfesztiválra!

A részletes programot itt találja meg.

Forrás: a Kevi Juhászfesztivál honlapja.

Időpont
2019. május 18.
19.
Kevi Juhászfesztivál (5420 Túrkeve, Petőfi tér)