Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

Január 28-ig lehet beadni a szőlő szerkezetátalakítási támogatási kérelmeket

2020. január 21. 09:02

A Kincstár a benyújtott egyéni terveket 2020. április 30-ig bírálja el, míg a végrehajtott intézkedésekre a kifizetési kérelmet minden évben április 1. és július 1. között lehet benyújtani. A támogatás nagysága a támogatható költségek 40 és 75 százaléka közé eshet.

Mától lehet benyújtani a Zöld Forrás pályázatot

2020. január 20. 15:16

A Zöld Forrás pályázat keretösszege 70 millió forint. A pályázatokat 2020. január 20-tól 2020. február 18-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy pályázó legalább 800 ezer, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.

Vége az áremelkedéseknek – elszálltak az álmok?

2020. január 20. 14:16

Az árak további mozgása nagy mértékben függ attól, lesz-e érdemi vállalás a kínaiak részéről, most úgy tűnik, inkább kivárásra játszanak, várják a brazil szóját és kukoricát is. Erre azonban majd csak április-májusban lehet számítani a betakarítás idején, aminek előszele márciustól jelentkezhet.

Sikerszakma lett az agrárgépészet

2020. január 20. 12:47

Ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a fiatalok körében az agrárgépészet iránt.

Megjelent a vízháztartási tájékoztató januári kivonata

2020. január 20. 10:02

Megjelent az Országos Vízügyi Főigazgatóság által elkészített Operatív Aszály és Vízhiány című értékelésről szóló Integrált Vízháztartási Tájékoztató (VHTE) és annak 2020. januári kivonata.

Az aláírás hetét mínusszal zárta a szójabab

2020. január 20. 09:26

A szójabab árjegyzése érzete meg leginkább az aláírás utáni bizonytalan helyzetet. Az 1,8 százalékos heti mínusz úgy alakult ki, hogy pénteken még 0,6 százalékot magára is szedett a kurzus. Igaz ez is kevésnek bizonyult a csütörtöki 0,5 és a szerdai 1,3 százalékos mínuszt követően.

A 2020-as év természeti értékei

2020. január 20. 04:38

Természetvédő csoportok és szakemberek immár több éves hagyományt követve, minden évben megválasztják az év faját több kategóriában.

Több mint egy mester, több mint egy mesterség - debreceni mézeskalács manufaktúra

2020. január 19. 10:36

Radics László népi iparművésszel, a Népművészet Mesterével, a szakmája gyökereiről, a több száz éve megőrzött eszközökről, alapanyagokról beszélgettünk.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.