2020. március 11. 08:14
Az Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.
2020. március 11. 08:02
A gazdáknak a gyors kitavaszodás miatt nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a növényvédelmi munkákra, hogy a most jó képet mutató vetéseket jelentős kártétel nélkül tudják majd betakarítani.
2020. március 11. 06:43
Ahogyan arra a március 10-i Beporzók Napja is rávilágít, a hosszú távú megoldást a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele jelenthetné, mely többek között a méhtartás körülményeinek javítása, illetve vadvirágokkal borított szegélyek létesítése révén valósulhat meg.
2020. március 11. 04:37
Az agrártermékek piacán is az okozott rossz hangulatot, hogy a befektetők gazdasági visszaesésre számítanak azt követően, hogy gyakorlatilag összeomlott a kőolaj ára és fontos részvénypiacokon is drámaian megnőtt az eladói nyomás.
2020. március 10. 09:02
Az új digitális üzemeltetési feltételek között, a sikeres vetés megvalósítása érdekében, a vetőgépeket el kell látni fejlett szenzor technológiával és elektromos hajtással.
2020. március 10. 05:37
A Tesco egy tranzakciót követően 5 milliárd font összértékben dönthet különleges osztalék kifizetéséről a részvényesek számára.
2020. március 9. 13:06
Fontos változás, hogy a jövőben, ha egy társaság nem teljesíti a diagnosztikai tervszámot, akkor az állategészségügyi hatóság külső segítséget is igénybe vehet a gyérítés fokozása érdekében.
2020. március 9. 12:02
A piaci és technológiai folyamatok rendkívül felgyorsultak, de a tervezett új borszabályozás jobb feltételeket biztosít az értékesítéshez és csökkenti az adminisztrációs terheket.
2020. március 9. 11:31
Az őstermelők március 20-ig kérelmezhetik a 2020. adóévre szóló betétlapjukat, hogy az igazolványuk érvényessége január 1. napjára visszamenőleges legyen, ezáltal biztosíthatják őstermelői jogviszonyuk folyamatosságát.
2020. március 9. 11:25
A hírekből és a Gazdainfó rovatból már tudhatják, hogy pár nap maradt érvényesíteni az őstermelői betétlapokat, de ki is az az őstermelő és milyen szabályok vonatkoznak rá?